Fasiszta induló vagy felemelő emlékezés? A Lazio '56-os dalának nyomában
A bulvárlapok cikkeit nézve veszélyes vízekre evezett a Petőfi Rádió, amikor kiírta az olasz SS Lazio szurkolóinak indulójára hirdetett szövegírói pályázatot. A Bors már "neonácikról" ír, ami a szokásos agymosás eredménye, hiszen az olasz egyesületet történelme a fasizmussal fonódott össze. Mit jelentett ez a dal a Lazio szurkolóinak? Miért kell valóban óvatosan bánni vele? S miért kell mégis „visszavennünk”, megalkotnunk saját érvényes verziónkat? Szerencsés Dániel Márton írása.
SZERENCSÉS DÁNIEL MÁRTON
Az S.S. Lazio címerének legerőteljesebb eleme az arany sas, az aquila, ez utal Róma, a Birodalom elsőségére, a világ felett aratott győzelmére, uralmára. Az aquila méltóságteljesen szétfeszített szárnyakkal, mitikus magasságokban repül, hordozza, védelmezi a csapat színeit. A kép, amit a címer fölidéz: egy ragyogó, a dicsőséget kinyilvánító „pogány szentség”, az aquilifer, amit a csatában első, a félelmet nem ismerő signifer hordoz a csatába vonuló cohorsok élén. A hősi halál romantikája, a félelmet nem ismerő harcos halálkultusza.
Az olaszok hasonló
vallásos hevülettel
viszonyulnak a futballhoz, mint az argentinok, a brazilok, a labdarúgás számukra megszállott önkifejezési forma, ami
teljesen átjárja azt, aki nézi,
ezért a játékba való „beavatás” a nézőtéren, a lelátókon karneváli „káoszt” idéz elő. Gondoljunk csak a
és a calcio storico (máig űzött tradicionális, gladiátorküzdelemre épült labdajátékok – a szerk.)
sajátos brutalitására
, végletekig fokozott szenvedélyességére.
Ez az anakronisztikus, a modernitástól (látszólag) idegen
lázadó magatartás
a (regionális) Lazio-ultrák, -szurkolók identitásának alapja, kiegészülve a
„déli” csapatokra jellemező ressentimenttel
(irigységgel vegyes ellenszenv – a szerk.), az utált, gyűlölt ellenféllel szembenálló önmeghatározással. A
fasizmus és a szocializmus gyilkos, Olaszországon belüli szembenállásával
, Mussolini hatalomra kerülésével a Lazio szerepvállalása új értelmezésekkel, viszonyokkal egészült ki, bonyolultabbá vált. Egyértelműen kialakult, megerősödött a fasiszta kötődés a klub szurkolói között.
Fasiszta, antikommunista mozgalmi dal
„Avanti Ragazzi di Buda” minden kétséget kizárólag egy fasiszta, antikommunista eredetű mozgalmi dal. Nem pusztán a szolidaritás jegyében született (bár ez a vágy is tagadhatatlanul közrejátszott megszületésében), a dalt politikai nyilatkozatként, az ellenállás jegyében éneklik és használják Olaszországban ma is.
Eredetét nehéz visszakövetni. A dal első verzióját a híres római Salone Margherita színház (korábban a futuristák és Mussolini által pártolt komikusok, színészek törzshelye volt) Bagaglino nevű politikai varietéműsorában adták elő, forradalmunk (az antikommunista ellenállás) tízéves évfordulója alkalmából. A hetvenes évekre a dal elterjedt, már városszerte énekelték a jobb- és szélsőjobboldali szerveződések.
Később, 1984-ben a dalt feldolgozta, rögzítette a neofasiszta Fronte Della Gioventù (FdG) zenekara, ami az Olasz Szociális Mozgalom pártjának (Movimento Sociale Italiano, MSI) ifjúsági szervezete volt. Ez egy új versszakokkal kiegészült, részben átírt szövegű változat volt. Az album címe: Giovani D'Europa. A lemez félreérthetetlen mozgalmi romantikával viszonyult a „Salò-i Köztársaság”, Mussolini bábkormánya felé. A dal újra megjelenése óta ez a változat vált elfogadottá, véglegessé, ez szólalt meg évekkel később, a kilencvenes évektől (a mai napig is) a Stadio Olimpico Curva Nordja, a Lazio ultrái felől.
Kialakult a lövészárkok Itáliája
Az olasz közgondolkodásban a fasizmust a második világháborút megelőző, és az azt követő kommunista fenyegetés, az „Új fejedelemtől” való félelem tartotta életben.
Erre természetesen ráerősített a 60’-as és 70’-es évek destruktív, gyilkos káosza, ami Aldo Moro kereszténydemokrata miniszterelnök elrablásával, meggyilkolásával csúcsosodott ki. A két politikai oldal a városállami tradícióknak megfelelően jól elhatárolódhatott egymástól, az átjárhatóság megszűnt, kiéleződtek az ellentétek.
A nyolcvanas évektől megerősödő (Angliából átszivárgó) ultramozgalmak, amelyek a szenvedélyen túl politikát is vittek a stadionokba, tovább terhelték az elhatárolódást, a feszültséget. A kilencvenes évekre konkrét területi csatározások színtereivé váltak a nagyvárosok, a rendőrség tehetetlennek bizonyult. Az ultramozgalmak részleges hatalomátvétele gátat szabott a marketing-vezérelt új üzleti fejlődés elé. Az önálló márkává lett, kultikus és mágikus, hatalmas tömegeket mozgósító szervezet, az „Irriducibili”, a kilencvenes és a korai kétezres években Rómájában hatalmas befolyással bírt a klub és a város vezetőségére. Ez az ultramozgalom nem csupán gazdaságilag, szellemileg rombolta, és a mai napig is gátolja az olasz futball fejlődését.
A Lazio ultráinak a jóléti, konformistának titulált többségi társadalom elleni gyűlöletét a külföldi média tudatosan, de nem jogtalanul összemosta a rasszista, szélsőjobbos, neonáci elemekkel, klasszikus fogalmi zavart idézve elő. A helyzetet tovább rontotta Paolo Di Canio botrányos karlendítése.
Évekkel ezelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az olasz futball rossz irányba halad, a
tradicionális klubok leépülnek, elszegényednek
. Az
ultramozgalmak elfajzottá váltak, kifordultak önmagukbó
l, és már az egész olasz futballt fenyegették dühös, gyűlölködő indulatukkal. Ebben az utat tévesztett közegben jelent meg újra és vált kultikus csapathimnusszá az „Avanti Raggazzi di Buda”. Az olaszoknál ezek a dalok az
elhúzódó politikai háborúskodás „gyalogfegyverei”
.
Az, ami az olasz fasiszták (akik nem holmi „kriptofasiszták”) számára politikai deklaráció, romantika, ideológiai alapú, brutális antikommunizmus, az a Forradalom, a magyar nép felkelése szempontjából irreleváns, nem vonatkoztatható, sebet ejtene ártatlanságán, tisztaságán. Tegyük félre a naivitásunkat.
Szemükben, akárcsak a korabeli kommunisták hazugságaiban, propagandájában az 56’-os események az ún. „újfasiszta ellenállás” újjászületésének mementójaként szerepel. Ezzel szemben a Forradalom kétségbeesett szabadságharc volt, amit az elnyomó kommunista erőkkel szemben vívott a meggyalázott, kisemmizett magyar nép. Több volt, mint politikai manifesztum. Egzisztenciális rétegű emberi lázadás volt, és semmi köze nem volt a fasizmushoz.
Az olasz fasiszták egy a „fantomképpel” vállalnak szolidaritást, amikor saját önigazolásukhoz, félelmeikhez igazítják a Forradalmunkat. A dallal tovább vívják politikai harcaikat, mélyítik a két „erő” között húzódó lövészárkokat, egészen napjainkig.
Ezért lehet hasznos, ha a „dalt”, a dalunkat „visszavesszük”, megalkotjuk, saját érvényes verziónkat (legyen ez bármennyire is „csak” gesztusértékű, szimbolikus felvállalás). Reméljük, sikerül a megfelelő kontextusban értelmezni, elhelyezni. Máskülönben értelmét veszítené, öncélúvá válna a dal kissé váratlan megidézése (hiszen a dal magyarországi underground, antikommunista, rendszerellenes- és szélsőjobbos közösségeiben már régóta ismert volt), népszerűsítése és esetleges elterjedése a magyar lelátókon.
A dal egyik fordítása (részlet):
"Előre, budai srácok!Előre, pesti srácok! Diákok, napszámosok, munkások,a nap többé nem Keleten kel.
Átvirrasztottunk egy éjszakát,
száz és még több hónap éjszakáját,
októbernek ezen hajnaláról álmodva,
a magyar fiatalság ezen hajnaláról.
...
Harcostársam, tedd el a fegyvert a források újra énekelni fognaka napon, melyen zárjátok a sorokat,és mi visszatérünk a hegyekből.
Előre, budai srácok!
Előre, pesti srácok!
Diákok, napszámosok, munkások,
a nap többé nem Keleten kel."
