Pesti Srácok

Napnyugta: Gyárfás Tamás lemondott - elkezdődhet a rendszerváltás az úszásban is

null

Megtörtént, amit sokáig elképzelhetlennek tartottunk: lemondott Gyárfás Tamás az úszószövetség elnökségéről. Az öröm korai, ha az elnök távozik is, a rendszerváltáshoz még sok időre és energiára lesz szükség.

Bár egészen idáig minden erejével kapaszkodott, ragaszkodott az elnöki székhez, most már Gyárfás Tamás is belátta, ezt a játszmát nem nyerheti meg. Ha Hosszú Katinkáék támadása el is csendesedett, az újabb és újabb botrányok - legutoljára a szerencsétlen kabalaállat - arra késztették, hogy lemondjon. Vagyis valószínűleg szóltak neki. Az ugyanis szinte elképzelhetetlen, hogy a Kiss László-ügy túlélése után (amelyből Gyárfás gyakorlatilag megerősödve jött ki) csak úgy saját magától, a sportág érdekében távozzon. Vagy mégis? (Gyaníthatóan valami más van a háttérben, talán megtudjuk egyszer, hogy mi).

Gyárfás Tamás szerdán az MTI szerkesztőségét az alábbiak szó szerinti közlésére kérte: „Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA-világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban.

A "boldog" (Bol-Dog?) és "hálás" Gyárfást azért nem kell félteni: a nemzetközi szövetség (FINA) legszűkebb döntéshozói testületében is benne van, akár elnök is lehet., Ettől függetlenül furcsa érzés lehet számára, hogy a hét nap múlva Kanadában kezdődő rövid pályás világbajnokságon (amit csak nálunk szoktak túlértékelni, inkább csak egy formát mutató verseny) már úgy vesz részt, hogy hosszú idő után nincs magyar pozíciója. (Papíron). Jó kérdés, hogy ki követheti? Az 1996-os olimpiai bajnok Czene Attila korábban bejelentkezett, de volt egy feltétele, csak úgy vállalná, hogy Gyárfás nem lesz ellenzékben. Akkor félő, hogy következhetne a bosszú.

PestiSracok facebook image

Korábbi véleménycikkünkben ezt írtuk: „Amikor mindenki azt várta, hogy a sportvezetésben történt megkésett és erőltetett rendszerváltás először őt söpri el, csalódniuk kellett. A régi mamelukok közül ő maradt egyedül – meg a szintén megmagyarázhatatlan kajak-kenus Baráth Etele –, éppen ő.” Szóval ő volt az egyik utolsó mohikán. Felkészül Baráth Etele?

Korábbi cikkeink az úszóbotrányról itt, itt és itt. A maffiaügyről, amelyben Gyárfás neve is felmerült itt és itt.

Frissítés:

Hamar reagált két úszóklasszisunk, akik kulcsszerepet játszottak Gyárfás elmozdításában. Hosszú Katinka, aki egy év múltán másodjára is kirobbantotta a háborút az úszószövetség elnökével, néhány napja sejtelmesen azt írta a Facebookon: „Mosolyogj, és ne feledd, mindenki azt kapja, amit megérdemel...idővel.” Most pedig egy mosolygós fényképet tett ki ezzel a szöveggel:

Gyurta Dániel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába Rióban beválasztott olimpiai bajnokunk is tömören vette tudomásul az elnök távozását:

Az Index szerint Gyárfás távozásának oka az lehet, hogy félt, ott támadják meg, ahol a legkevésbé szeretné: külföldön. Hosszú Katinka Facebook-képén érdekes pólóban pózol. A hírek szerint ezt viselték volna a rövidpályás-világbajnokságon, ahol nyilván rákérdeztek volna a meglehetősen egyértelmű rajzra:

Hosszú Katinka / Forrás: Facebook

Úszó bilincsben, a kézben korbács - ennél velősebb üzenet nem is kell.

Gyárfás a sportdiplomáciába menekülhet

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az úszók és a szövetség közti konfliktus lezárását reméli Gyárfás Tamás lemondásától, a majdani új elnöktől pedig zökkenőmentes közös munkát vár a szövetség, a sportolók, a szakemberek és a kormányzat között.

– mondta az államtitkár. Szabó szerint a nemzetközi sportdiplomáciában mind jelentősebb, új kihívások jelentkeznek, és Gyárfás

sok éves szakmai tapasztalatát ezen a területen szeretné Magyarország érdekében hasznosítani”

.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.