Pesti Srácok

Balázs Attila 2:6, 1:5-ről fordított, egy lépésre a nagy álomtól Wimbledonban

Balázs Attila 2:6, 1:5-ről fordított, egy lépésre a nagy álomtól Wimbledonban

Egy lépésre volt a kieséstől, mégis fordított Wimbledonban Balázs Attila. A magyar teniszező 2:6, 1:5-ös eredményre állt a legendás verseny selejtezőjének második fordulójában, de mégis továbbjutott. Ha a következő meccset is sikerrel veszi, akkor életében először pályára léphet egy Grand Slam-torna főtábláján.

Balázs Attila mérkőzéslabdákról fordítva nyert az ukrán Ilija Marcsenko ellen a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában. A világranglistán 207. magyar játékos az első fordulóban könnyed győzelmet aratott a kanadai Peter Polansky felett. A selejtező második körében, szerdán rosszul kezdett, első két adogatójátékát elveszítette, így hiába brékelt egyszer ő is, Marcsenko (384.) – akivel most először találkozott – 35 perc után előnybe került.

A második szettben az első szervagémjét hozta a 30 éves magyar teniszező, de ezt követően egy évvel idősebb ukrán riválisa hengerelt, és 5:1-ig úgy tűnt, simán jut tovább. Ekkor azonban Balázs Attila feltámadt, sorozatban öt játékot nyert – közben fogadóként két mérkőzéslabdát hárított –, majd a rövidítésben is jobb volt, így kiegyenlített.

A döntő szettben 2:2-ig fej fej mellett haladtak a felek, négy játék után a magyar teniszező brékelt, és mivel 5:3-as vezetésénél ezt ismét megtette, 2 óra 11 perc után továbbjutást ünnepelhetett. Balázs Attila a főtábláért a selejtezőben 9. helyen kiemelt spanyol Marcel Granollersszel (105.) találkozik. A férfiaknál egyesben Fucsovics Márton alanyi jogon főtáblás, a nőknél Babos Tímea és Bondár Anna a kvalifikáció első körében búcsúzott, Stollár Fanny később lép pályára a lengyel Katarzyna Kawa ellen.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."