Pesti Srácok

Ez most látványos győzelem volt, hat gólig jutott a Fradi Debrecenben

Ez most látványos győzelem volt, hat gólig jutott a Fradi Debrecenben

Nem látszott a fáradtság a hétközi CSZKA elleni meccs után a Ferencvároson: a címvédő a hétvége rangadóján 6–1-re nyert Debrecenben. Varga és Tokmac is duplázott, a Fradi a a második félidőben négy gólig jutott.

A címvédő Ferencváros kiütéses, 6–1-es győzelmet aratott Debrecenben a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának zárómérkőzésén vasárnap. Az FTC így pontszámban beérte az éllovas MOL Fehérvárt, rosszabb gólaránya miatt viszont mögötte maradt, viszont egy meccsel kevesebbet játszott.

Az első percekben a vendégek irányították a játékot, és hamar megszerezték a vezetést. A bekapott gól feltüzelte a hazaiakat, akik negyedóra alatt három komoly lehetőséget is kialakítottak, mindháromszor Grófnak kellett nagyot védenie. A hazaiak így nem tudtak egyenlíteni, a zöld-fehérek pedig a félidőben hajrájában növelni tudták előnyüket.

Szünet után a csereként beállt Kundrák találatával hamar szépített a DVSC, de a Ferencváros öt perccel később Isael fejesgóljával visszaállította a kétgólos különbséget. Ez megtörte a háizgazdákat, az utolsó húsz percre teljesen szétestek, az FTC pedig újabb három góllal büntetett és ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.