Pesti Srácok

Dráma: utolsó perces hetessel maradt le a középdöntőről a magyar válogatott

Dráma: utolsó perces hetessel maradt le a középdöntőről a magyar válogatott

Hihetetlen, de igaz: bár a félidőben hat góllal vezetett, végül egy utolsó perces hetessel kikapott a magyar női kéziválogatott Romániától, így lemaradt a középdöntőről a világbajnokságon. A megfiatalított nemzeti csapat így Argentína ellen folytatja a helyosztón.

A magyar női kézilabda-válogatott 28–27-re kikapott Románia csapatától a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság pénteki játéknapján, a csoportkör utolsó fordulójában, így nem jutott a középdöntőbe. A magyarok két győzelemmel és három vereséggel a negyedik helyen zártak a C csoportban. Az Elnök Kupáért sorra kerülő alsóházi rájátszásban Argentína lesz az első ellenfelük vasárnap, magyar idő szerint hajnali 4.30-tól.

A válogatottnak mostantól azért kell szurkolnia, hogy a tavalyi Európa-bajnokság 2-6. helyezettjei, vagyis Oroszország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Románia közül legalább négy csapat kivívja az olimpiai szereplés, illetve a selejtezőn való részvétel jogát a világbajnokságon, mert ebben az esetben a kontinenstornán hetedik helyezett magyarok is részt vehetnek a márciusi selejtezőn. Az Európa-bajnokságról az a két legjobb csapat szerez részvételi jogot a selejtezőtornára, amely nem vívja ki az olimpián vagy a selejtezőn való szereplés jogát a mostani vb-n.

Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon így vigasztalta a lányokat:

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.