Pesti Srácok

Egy évre eltiltották Burján Csabát – A versenyző fellebbezhet

null

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) etikai és fegyelmi bizottsága egy évre eltiltotta az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázót, Burján Csabát.

A testület – amint az a szövetség honlapján olvasható szerdai közleményből kiderül – megállapította, hogy a versenyző a közösségi médiában december 3-án közzétett bejegyzésével fegyelmi és etikai vétséget követett el. Emiatt "a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottban, a válogatott edzéseken és edzőtáborban való részvételtől, valamint az MOKSZ versenynaptárában szereplő versenyektől egy év időtartamra eltiltotta". Burján Csaba válogatott kerettagságát Telegdi Attila, a szövetség gyorsasági ágazati sportigazgatója 2019. december 5-én függesztette fel a fegyelmi eljárás lezárásáig. Mivel a felfüggesztés időszaka beleszámít a büntetés időtartamába, az eltiltás december 5-én jár le. A tájékoztatás kitér arra is, hogy a versenyző a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül írásban fellebbezést nyújthat be.

A 25 éves sportoló Kínát sértő mondatot posztolt a repülőtéri várakozás pillanatait és a tömeget megörökítve Instagram-oldalára, amikor a válogatott Nagojából utazott Sanghajba. Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján nem lépett jégre a kínai metropoliszban, hazautazott Kínából, majd fegyelmi eljárást indítottak ellene. A gyorskorcsolyázó, aki azóta bocsánatot kért tettéért, emiatt kihagyta január végén a debreceni Európa-bajnokságot is. Az eset miatt lemondott a válogatott kínai vezetőedzője, Csang Csing Lina, de az MOKSZ azt nem fogadta el, így a 2013 óta Magyarországon dolgozó szakember a kontinensviadalon a szokott módon, a jég mellett állva segítette a magyar versenyzőket.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.