Pesti Srácok

Győzelemmel zárta az évet a Ferencváros labdarúgó csapata! - FTC–Budafok 2:1

Győzelemmel zárta az évet a Ferencváros labdarúgó csapata! - FTC–Budafok 2:1

Majdnem egy órán keresztül gyűrte a Budafokot a Ferencváros csapata az utolsó idei hazai bajnoki mérkőzésén, mire gólt tudott rúgni. Szerhij Rebrov legénysége azonban nem engedte, hogy bármi probléma előfordulhasson, és a meccs szinte minden percét irányítva győzte le az egykori Fradi-futballista, Csizmadia Csaba együttesét. A hazai szurkolók nagy örömére a mérkőzés utolsó húsz percére újra a pályán láthatták Varga Rolandot, az ellenfél pedig annak örülhetett, hogy gólt rúghattak a Groupama Arénában. A Ferencváros magabiztos győzelemmel mehet a téli pihenőre, míg a Budafoknak hátravan még egy meccs.

Továbbra sem kell elmenni szó nélkül amellett a tény mellett, hogy amit a Fradi ebben az esztendőben produkált, az nagyon megsüvegelendő. Remek nyarat zártak a zöld-fehérek, és az őszi menetelés a Bajnokok Ligájában a magyar futball aranybetűs ünnepei közé fog tartozni. A hatvan hazai mérkőzés óta veretlen Fradi nemcsak a nemzetközi porondon bizonyított, hanem az itthoni bajnokságban is remekel. Egyelőre nem talált legyőzőre a klub, nemcsak hazai, hanem idegen pályán sem.

A keret nagyon mély, és Szerhij Rebrov játékrendszere tisztességesen működik. A legutóbbi három magyar bajnoki fordulóban kétgólos különbséggel verték az ellenfeleket, így a Budafok számára nem kecsegtetett sok remény a győzelemre, de még a döntetlenre sem. Ettől független a budai alakulat is megérdemel minden dícséretet, hiszen a 12 csapatos első liga nehéz pálya egy frissen feljutó klubnak, azonban a budafoki csapat rendre helytáll a találkozóin és a kilencedik helyről várta a Ferencváros elleni mérkőzést.

Somália remek formában játszott az első félidőben, gólt azonban nem tudott lőni. Fotó: FTC
PestiSracok facebook image

Hetvennégy év után harsant fel a bírói kezdő sípszó első osztályú FTC–Budafok mérkőzésen, és ennek a történelmi pillanatnak tisztelet adva azonnal nagy tempóban kezdett el támadni a Fradi, majd mindjárt az első percben Uzuni lőtt a kapu mellé. A későbbiekben a Budafok is próbálkozott: főleg azt szerették volna elkerülni, hogy a hazaiak beszorítsák őket a saját térfelükre. Ezt Csizmadia Csaba tanítványai jól is csinálták, mi több, a tizedik percre már több támadással is próbálkoztak. Főleg Medgyes játéka volt tetszetős, aki olykor úgy futott át a pálya balszélén, hogy nem találkozott zöld mezes játékossal.

Az első negyedóra már mérsékeltebb tempóval zárult és rengeteg harccal a középpályán; a Fradi inkább átlövésekkel próbálkozott, a Budafok pedig még bírta a tempót. A huszadik percben már láthattunk komolyabb hazai megindulásokat is, de a vendég védők, Nikoliccsal az élen résen voltak és tudták tisztázni a beadásokat.

Ahogy teltek a percek, a Budafok úgy szorult be a kapuja elé, rengeteg helyzetet alakított ki a Fradi, de egyikből sem talált be. A huszonhatodik percben aztán a nagy nyomulás vége egy szabadrúgás lett, amit remek helyről, úgy tizennyolc méterről végzett el Uzuni, de a budafoki hálóőr jól helyezkedett és védeni tudott. Az FTC a továbbiakban is nyomasztó fölényben játszott, több szögletet is elvégzett a csapat, a túloldalon meg közben Dibusz saját magát tartotta melegen különböző gyakorlatokkal, de sem rövidpasszokból, sem pedig átlövésekből vagy éppen beívelt labdákból nem teremtődött veszélyes szituáció.

A harmincharmadik percben végre szöglethez jutottak a budafokiak, de a kontrából majdnem gólt kaptak: Uzuni volt ismét veszélyes, három perccel később pedig Somália távoli lövése keltett rémületet, azonban a kaput, ha nem is sokkal, de elkerülte. A Budafok továbbra is remekül védekezik, nem lehet áttörni rajtuk cselekkel, a távoli lövések pedig célt tévesztenek a hazaiak részéről, úgyhogy a negyvenedik percben sem változott még az állás. A negyvennegyedik percben több helyzet is teremtődik a Fradi előtt, de a budafoki védők a földre teremtették a csatárokat, és mivel szabályosan tették mindezt, így nem kaptak gólt. Az első félidő hatalmas hazai nyomással, olykor rohamokkal volt tarkított, de mivel gól nem született a lefújásig, így 0–0-ás döntetlen állással vonultak az öltözőbe a csapatok.

Haratyin harcolt a labdával fejjel, később büntetőből be is talált. Fotó: FTC

A második félidőben Póser, a budafoki kapus brillírozott a játékrész elején, hiszen mind Tokmac, mind pedig Baturina lövését hárítani tudta – elképesztő pillanatok voltak ezek. Nem tudom, hogy ilyen esetben helytálló-e az "ettől szép a futball" közhely, de amikor elmúlt az ötvenedik perc, eltöprengtem azon, hogy a szinte egykapuzásból álló mérkőzéshez foghatót láttam-e mostanában, ám nem találtam megfelelő példát.

Aztán az ötvenhetedik percben Lovrencsics Gergő nem engedte, hogy ezen tovább törjem a fejem, mert a hazai szurkolók legnagyobb örömére ő lőtte a Fradi a 2020-as esztendőben utolsó mérkőzésének első gólját. Isael szabadrúgása pattant ki a kapusról és arra érkezett szemfülesen a magyar védő. Ezzel kialakult az 1–0-ás állás, majd öt percet követően egy kezezés miatt tizenegyeshez jutott a Fradi, és Haratyin szépen belőtte, így 2–0-ra módosultak a számok az eredménykijelzőn.

A szinte már unalmassá vált hazai vergődésnek hirtelen megjött az eredménye két gól formájában, és így a Budafok trénere el is kezdte a cseréit. Akárcsak a Ferencváros csapata, amely meglepetésre Uzuni helyére a rég nem látott Varga Rolandot küldte a pályára.

A hetvenötödik percben egy ellentámadásból, gyönyörű összjátékot bemutatva szépített a Budafok: Zsóri Dániel érkezett egy remek beadásra, amit könnyedén értékesített. 2–1-re módosult az állás, így újra izgalmassá vált a találkozó, és volt miért ismét hatalmas nyomulást bemutatnia a Fradinak a budafokiak térfelén.

A nyolcvanadik percben Varga megmutatta magát és remekül indította Baturinát, de a horvát csatár nem érte el pontosan a labdát. A Fradi természetesen támadott tovább, és hat perccel később ismét ez a két játékos hozott össze egy veszélyes kapura lövést, de Baturina lövését megfogta Póser kapus. A találkozó utolsó perceiben sem változott a meccs képe, azonban a kilencvenkettedik percben Kulcsár révén szöglethez jutott a vendég gárda, de Oláh föléfejelte, így elmaradt az egyenlítés. Rendkívül érdekes pillanata volt ez a meccsnek, hiszen ennyire szép helyzetük talán egy volt az egész találkozó alatt. S bár hősiesen küzdött a Budafok a lefújásig, gól már nem tudtak elérni ebben a kevés időben, így a meccs végeredménye 2–1-es hazai siker lett.

Ezzel a győzelemmel a Ferencváros nemcsak szépen búcsúzik a zord 2020-as évtől, és büszkén, nyugodtan mehet a téli pihenőre, hanem továbbra is veretlenül vezeti a hazai NB1-es tabellát. A Budafok pedig ezzel a vereséggel maradt a tabella kilencedik helyén, viszont számukra december 23-án még lesz egy nagy kiesési rangadó a Honvéd ellen, és csak utána jár a szabadság a csapatnak.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.