Pesti Srácok

Messi nélkül érkezik Budapestre a Barcelona

null

A legfrissebb híradások szerint a holnapi Bajnokok Ligája csoportkör mérkőzésén több nagy nevet is nélkülöz az FC Barcelona: Lionel Messi mellett a kapus Ter Stegen és Coutinho is otthon marad Katalóniában. Az argentin futballsztárnak nem ez lesz az első pihenője, a Dinamo Kijev elleni mérkőzésre sem utazott el a csapattal, így egész tekintélyes lesz a hiányzók száma és ha a Fradi a Juventus elleni mérkőzését vesszük alapul, kifejezetten izgalmas lehet a holnap este mindkét fél számára.

A Mundo Deportivo beszámolója szerint az említett nevekhez csatlakozik a sérültek listáján lévő Gerard Piqué, Ansu Fati, Sergi Roberto és Samuel Umtiti is, ami azt jelenti, hogy hét meghatározó játékos fog hiányozni a keretből. A Juventus ellen már láthattuk, mit jelent egy komolyan összeszokott sztárcsapatnál, ha például a védelem oszlopos tagjai hiányoznak. Ha hinni lehet a katalán Mundonak, és miért ne tennénk, akkor a Barcelona esetében itt többről lesz szó, persze ettől még rájuk is igaz, hogy csak a tartalékban találhatunk bőven Fradi-szintű játékost, a kérdés már csak az, hogy Koeman tréner mihez tud kezdeni olyan játékosokkal, akikkel lehet, hogy most fog először komolyabb szinten együtt dolgozni.

A Ferencváros egy jól összekovácsolódott gárda, akiket mostanában a komoly sérülések, betegségek is elkerültek, ami csodaszámba megy egy ilyen nehéz korszakban mint amit a koronavírus miatt átélünk. Rebrovék annak tükrében, amit az első mérkőzésen tapasztaltak, zavartalanul tudtak készülni, ami mindenképpen előny lehet még egy olyan hatalmas csapat ellen is, mint a Barcelona. A katalánok négy győzelemmel vezetik a BL-csoportot, és a legutóbbi bajnoki meccsükön is négy góllal nyertek, mégpedig az Osasuna ellen, előtte pedig ugyanilyen arányban verték a Dinamót idegen pályán. Lehet, pont ezért kicsit sok volt a jóból, és így pihenhetnek a nagyobb sztárok, főleg akik sérülésekkel bajlódnak, így viszont simán nyílhat győzelmi esély a Fradi előtt.

PestiSracok facebook image

Persze ettől még minden tekintetben a vendég gárda a találkozó esélyese, de láttuk Torinóban, hogy mit tud a Fradi, ha valahol lehetőséget érez, nem vallanak szégyent az utóbbi mérkőzéseken, ami minden magyar szurkolónak bizalomra adhat okot. Talán kicsit szerencse is, hogy nem láthatjuk élőben Messit, de az is érdekes lett volna, ha miatta vesznek több tízezren jegyet és úgy nem jön el Budapestre. Mindenesetre most nézők nélkül lesz kénytelen játszani a Fradi, és úgy tűnik, egy Messi nélküli Barcelona ellen juthatunk egy messzi-messzi Galaxisba. Reméljük így lesz, mindenesetre a PS Sportrovata a helyszínről fogja tudósítani az olvasókat.

Forrás: Mundo Deportivo/PS; Videó: Youtube, Fotó: MTI/EPA/EFE/Andreu Dalmau

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.