Pesti Srácok

Hátrányból fordított a Fradi az Üllői úton – Ferencváros–Paks 5–2

Hátrányból fordított a Fradi az Üllői úton – Ferencváros–Paks 5–2

Remek iramban kezdődött a Fradi NB 1-es labdarúgó bajnoki mérkőzése a Paks ellen: mindjárt az első percben Lovrencsics szabálytalanságának köszönhetően büntetőhöz jutott a paksi csapat, amit értékesített. A villámgyorsan hátrányba került Ferencváros azonban nem hagyta annyiban a dolgot és Laidouni vezérletével a huszonkettedik percben megkezdődött a gólgyártás, ami öt hazai találatig tartott. A meccs hőse Boli volt, aki egy góllal és több gólpasszal járult hozzá a Fradi sikeréhez.

A paksi együttes kétségtelenül az NB 1-es bajnokság egyik legkedvesebb csapata, hiszen csupa magyar játékost alkalmaz, és Bognár Györggyel a kispadon az eredményekkel is meg lehetnek elégedve a szurkolók. A keret azonban nincs a Fradi szintjén, de elszántsággal bőven meg van áldva a csapat. Bár az egykori fővárosi kedvencre, Böde Danira ezúttal nem számíthattak az atomvárosiak, mégis azzal a szándékkal érkeztek az Üllői útra, hogy faragjanak a két csapat közötti negatív statisztikán.

ELSŐ FÉLIDŐ

Ahogy kezdetét vette a találkozó, máris tizenegyeshez jutott a Paks, mivel Lovrencsics szabálytalanul próbált szerelni a saját tizenhatosán belül, Hahn János pedig nem hagyta ki a korai lehetőséget és értékesítette a büntetőt: 0–1. A tizenharmadik percben Zubkov végezhetett el szabadrúgást huszonhat méterről, de fölément a labda. Két perccel később ismét a Fradi előtt adódott lehetőség egy szöglet formájában, viszont nem sikerül gólra váltani a sarokrúgást, pedig a lövések után veszélyesen pattogott a labda a paksi kapus előtt.

PestiSracok facebook image
Laidouni sok szabadrúgást kiharcolt már a Fradinak, ezúttal góllal is hozzá járult az eredményhez. Fotó: Facebook/FTC

A huszonkettedik percben meghozta eredményét a hazaiak mindent elsöprő nyomulása, Civic beadását Laidouni pontosan helyezte a kapuba és Rácz hiába védett vasárnap este nagy formában, ezt a fejest nem tudta hárítani:1-1. Természetesen az egyenlítéssel nem lakott jól Rebrov együttese, és érezhető volt, hogy további gólszerzésen dolgozik a csapat. A beadott labdák jók voltak, de Boli a huszonhetedik percben lesről bombázta a kaput, igaz, a jelenet tanári volt. A harminckettedik percben ismét biztató helyről végezhetett el szabadrúgást a Fradi, Zubkov viszont mellétekerte a labdát, így nem változott az állás. A Fradi játékkedvén nem esett változás, hatalmas tempóban játszott tovább a csapat, két perccel később Uzuni futott el gyönyörűen a labdával, a kapu elé szépen betette Tokmacnak, aki egy ajtó-ablak helyzetet nem tudott kihasználni és mellébombázta a labdát. Annak ellenére, hogy ekkor még nem vezetett az FTC, be kell vallani, jól játszottak, sokkal több esélyt teremtettek az akciógólra, ami néhány előző magyar bajnokin hiánycikk volt Rebrov csapatától.

Tokmac sokat próbálkozott, ezúttal a gólok elmaradtak. Fotó: Facebook/FTC

A harmincnyolcadik percben Bognár végezhetett el szabadrúgást a Paks javára és Szabó jól is fejelt a labdába, ami azonban kissé fölément, így nem okozott komoly veszélyt Dibusz kapujára, hiába volt izgalmas a jelenet. A negyvenkettedik percben Zubkov fejelt egy lesgólt, néhány perccel később pedig az üres kapura mért lövését rúgták ki a szemfüles védők, ami jól mutatta, hogy a Fradi előnnyel szeretne az öltözőbe vonulni a félidő végén. Ez annak ellenére nem jött össze, hogy több helyzetet is kidolgoztak az első játékrész hátralévő részében.

MÁSODIK FÉLIDŐ

Az első meglepetés Rebrov cseréje volt: Zubkovot a szlovák válogatott Robert Mak váltotta a szünetben, és ez csak azért meglepő, mert kifejezetten jól játszott az ukrán. Nyilván a válogatott meccsek miatt érezte úgy a Fradi mestere, hogy ezúttal elég egy játékrész Zubkovnak. De a meglepetéseknek ezzel nem volt vége, hiszen Boli a paksi kapu előtti mozdulatait követően megszólalt a bírói síp és a játékvezető a büntetőre mutatott. Uzuni a negyvenkilencedik percben végezhette el a tizenegyest, amit a jobb felsőbe rúgva eredményesen értékesített, ezzel megszerezte a Fradi a vezetését: 2–1. A következő percekben megpróbált rákapcsolni a Paks, de remekül helyezkedtek a Ferencváros játékosai, és nem engedtek teret a vendégakcióknak, sőt, ha ilyen történt, azonnal kontráztak. De erre azért nem sok esetben volt példa, mert az előny birtokában is inkább a Fradinál volt többet a labda. A hatvankettedik percben ezt használta ki a Fradi, Boli passzából Robert Mak lőtt a hosszú sarokba, ezzel 3–1-re módosult az állás.

Uzuni ezen a meccsen is fantasztikusan játszott. Fotó: Facebook/FTC

A hetvenedik percben Nagy lövését kellett Dibusznak védenie. A harmadik gól után kicsit leült a játék és ebből adódott egy nem túl acélos paksi helyzet. Boli azonban nem hagyta abba a gólgyártást és a hetvenötödik percben újabb találattal járult hozzá a hazai sikerhez. Gyönyörűen gurított Rácz kapus mellett a hosszú sarokba, így a második félidő hősévé vált, hiszen három gólban is benne volt. 4–1. A meccs további részében a cserék következtek, majd a lefújás előtt három perccel újabb paksi találat érkezett. Szendrei Ákos remekül támadta Dibusz kapuját, és lövését pontosan a hosszúba helyezte: 4–2. A Boli helyére beállt Baturina is betalált, amit javarészt az önzetlen, francia Laidouninak köszönhetett: 5–2. Mindez már a nyolcvankilencedik percben történt. A találkozó hátralévő részében mindkét csapat aktív volt, három perc hosszabbítás követte a rendes játékidőt, de ebben a szakaszban már érdemleges dolog nem történt, így háromgólos különbséggel a Fradi magabiztosan tartotta otthon a három pontot és tizenhat ponttal vezeti a hazai bajnokságot.

Vezető kép: Facebook/FTC

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.