Pesti Srácok

Hatalmas iramú mérkőzésen, egy góllal sikerült nyernie a Manchester Citynek a PSG ellen

null

Fantasztikus iramú mérkőzést hozott a szerda esti Bajnokok Ligája-elődöntő, amit a Paris Saint-Germain és a Manchester City vívott egymással. A találkozó szó szerint olyan volt, mint egy teniszmeccs, az ember csak kapkodta a fejét a támadások között. Az első félidőben a hazai csapat volt meggyőzőbb és már negyedóra elteltével megszerezte a vezetést, a második játékrész azonban manchesteri győzelmet hozott. Pep Guardiola csapata jobban játszott és először De Bruyne egyenlített ki, majd nem sokkal később Mahrez is betalált, így alakult ki a 2–1-es vendéggyőzelem.

Tegnap este elkezdődtek a Bajnokok Ligája elődöntői, a Chelsea jól teljesített a madridi mérkőzésen és 1–1-es döntetlennel zárta az első találkozót Zidane csapta ellen. Ma a nemzetközi labdarúgás két legerősebb kerettel rendelkező csapata játszotta le a maga elődöntőjét. A PSG és a Manchester City is már régóta vár egy BL-győzelemre – ez meglátszik a játékoskereteken, hiszen a legnagyobb neveket ez a két klub sorakoztatja fel. Érdekes lesz a két edzőt tekintve is figyelni ezt a két találkozót, hiszen Guardiola és Pochettino régi ismerősök és nagy riválisok is. Igaz, közöttük a viszony nagyon barátinak és személyesnek tekinthető, de ez egy BL-elődöntőben már nem lesz érdekes, maximum utána. A párizsiak trénere a mérkőzés előtti nyilatkozatában már jelezte: nagyon nehéz találkozókra számítanak.

– mondta Mauricio Pochettino.

PestiSracok facebook image

Guardiola eredményes és népszerű edző, három csapattal is sikerült nagyot alkotnia, ugyanakkor a Bajnokok Ligájában még vannak és lehetnek is céljai, hiszen a BL-trófea „csak” Barca-játékosként és edzőként adatott meg neki. A Bayern és most a City élén még nem ünnepelhetett Bajnokok Ligája-győzelemet.

– ecsetelte terveit a találkozót megelőző sajtótájékoztatón Pep Guardiola, a Manchester City edzője.

Kezdőcsapatok:

PARIS SAINT-GERMAIN: K. Navas – Florenzi, Marquinhos, Kimpembe, Bakker – I. Gueye, Paredes – Verratti – Di María, Mbappé, Neymar. Vezetőedző: Mauro PochettinoMANCHESTER CITY: Ederson – K. Walker, Stones, Rúben Dias, Joao Cancelo – Gündogan, Rodri, De Bruyne – Mahrez, Bernardo Silva, Foden. Vezetőedző: Josep Guardiola

Vigyázz, kész, térdelj!

Miután elhangzott a kezdő sípszó a játékvezető részéről, hirtelen mindkét csapat térdre rogyott – Neymar keze közben a magasban –, majd a kis produkció után végre elkezdődött a mérkőzés is. A Dortmund elleni kezdőhöz képest a City csak egy helyen változtatott, míg a PSG a legerősebb felállással indult neki az elődöntőnek. Az első helyzetet a második perc végén Neymar nevéhez fűződik, de lövése elkerülte a kaput. A következő percekben a vendégcsapat átvette az irányítást és szépen járatták a labdát, azonban komoly helyzetet nem tudtak kialakítani a találkozó első tíz percében. A tizenharmadik percben ismét Neymar előtt adódott lehetőség, mivel a PSG szépen visszavette az irányítást, de fölé ment a lövése. Azonban a játék irányítása a PSG kezében maradt és egy perccel később egy szögletet követően Marquinhos fejeséből megszerezték a vezetést.1–0. Az első negyedóra tehát hazai vezetéssel zárult, ami azt jelenti, hogy gyorsan sikerült szert tennie a hőn áhított előnyre Pochettino legénységének.

Marquinhos, a Paris Saint-Germain játékosa (j) játékostársával, Neymarral, miután befejelte csapata első gólját a Manchester City ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a párizsi Parc des Princes Stadionban 2021. április 28-án. Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

Sebesség és tempóváltások

A gólt követően elképesztő ütemben folytatódott a találkozó, ami szurkolói szemmel külön öröm volt, hiszen ki ne szeretné a parázs helyzetekkel teli meccseket?! A huszadik percrben már a City előtt adódott komoly lehetőség, Navas kapus bravúrjára volt szükség, mert Silva a rövid sarok felé tudta pöckölni a labdát és az simán bement volna. A huszonhetedik percben egymás után két párizsi sarokrúgásból is komoly izgalmakat okoztak Di Maríáék a City kapuja előtt. Edersonnak szüksége volt minden tudására, a második szögletnél pedig a nagy szerencsére, mivel csak pár centivel ment fölé a labda. A harmincharmadik percben egy eladott labda után ismét veszélybe került a párizsi kapu, Navas szerencséjére nem lett belőle pontos kapura lövés. Ezt követően úgy lendült be a PSG, mintha kettővel menne a City; pontosan tudták, hogy kevés az egygólos előny, így továbbra is nagy erőkkel ostromolták a vendég kapuját.

Joao Cancelo, a Manchester City (k) és Kylian Mbappe, a Paris Saint-Germain játékosa (j) a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a párizsi Parc des Princes Stadionban 2021. április 28-án. Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

Az első félidő utolsó perceiben Neymar SZFE-s alakításának köszönhetően állt egy picit a játék. Kapott egyet gyomorra és utána fájlalta a karját, nem lett volna ez fontos jelenet, de mivel két percig tartott, érdemes volt megemlíteni. Aztán végre érkezett egy komolyabb City-lövés is, amit Navas védett. A vendégcsapat labdabirtoklásban hasonlóan teljesített, mint a PSG, de a kapura lövések száma messze elmaradt, így nem volt meglepő a félidő végi próbálkozás, sőt, ebből talán több kellett volna.

A főszerepben: Neymar

A második játékrész is nagy tempóban kezdődött és a két csapat hasonló arányban, felváltva birtokolta a labdát és irányította a játékot. A Citytől megszokhattuk, hogy sokat szereti magánál tartani a labdát és a letámadásokban hisznek, ugyanakkor ezt nem sikerült teljes mértékben kivitelezni. A labdabirtoklással nem volt gondjuk, de a kapura veszélyes helyzetek az ötvenegyedik percig elmaradtak. Keresték a rést a pajzson, de nem sikerült azt megtalálni. Mbappénak azonban majdnem sikerült, aki félelmetesen vitte fel a labdát a kapuig és tartotta magánál – ha beadása is ilyen szintű, könnyedén növelhette volna az előnyét a PSG. A második félidő első harmadában továbbra is főszerepben volt Neymar, és meg kell jegyezni: nemcsak a színészkedést tekintve.

Marquinhos, a Paris Saint-Germain játékosa (k) befejeli csapata első gólját a Manchester City ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a párizsi Parc des Princes Stadionban 2021. április 28-án.
MTI/AP/Thibault Camus

Lecsapott a Manchester

A hatvanegyedik percben De Bruyne ollózott gyönyörűen a kapura, a labda azonban fölé ment, de egy támadással később Walker is próbálkozott beadással. A gól ekkor még elmaradt, de egy perccel később jött az egyenlítés. De Bruyne be szerette volna adni, de gól lett. Nem ért hozzá senki, egyszerűen bement Navas kapus mellett a játékszer; ami korábban az ollózásnál kimaradt, az most becsorgott egy váratlan szituációból. 1–1. Érdekes módon a vendégcsapatot nyugtatta meg jobban a gól, akárcsak az elsőnél a párizsiakat. A hetvenedik percben szabadot kaptak, úgy húsz méterről. Természetesen De Bruyne a labda mögött volt látható, ami nem véletlen, hiszen fantasztikus rúgótechnikája van. De a labdát Mahrez lőtte el, becsapva ezzel mindenkit és gól is lett belőle. A hatalmas lövés előtt szétnyílt a sorfal és védhetetlenül bement a labda a kapuba. Már a City vezetett. 1–2.

Rodrigo, a Manchester City (b) és Idrissa Gueye, a Paris Saint-Germain játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a párizsi Parc des Princes Stadionban 2021. április 28-án. Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

Foden folytathatta volna fejesével a gólgyártást, de ezúttal Navas kapus résen volt, így a hetvenötödik percben nem változott a mérkőzés állása. A hetvennyolcadik percben egy piros lapos kiállítást követően teljesen elszálltak a párizsi álmok. Gueye-t kellett egy nagy, durva szabálytalanság miatt letessékelni a pályáról, Gündoganba szállt bele meglehetősen komoly sebességgel. Természetesen ezek után a Manchester City szerette volna eldönteni a továbbjutás sorsát már az első meccsen, pláne, hogy ezt idegenben tehették volna meg. Érkeztek a komoly rohamok az utolsó percekben, de a tíz emberrel játszó PSG megoldotta a védekezést. A gólszerző De Bruyne a nyolcvanhatodik percben komoly szabálytalanságot követett el, de megúszta egy sárgával. Egy perccel később Foden ismét próbálkozott egy lövéssel, de Navas kezei közé pottyant a labda. Az utolsó percekben mindkét csapat előtt adódott lehetőség, utoljára De Bruyne rúghatott még egy távolit kapura, de több gól már nem született ezen a mérkőzésen. A második félidőben jobb volt a City, így jövő kedden Manchesterben, egygólos előny tudatában fogadják majd a PSG-t.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.