Pesti Srácok

Szoboszlai lassan visszatérhet, Kalmár ősszel sem biztos, hogy játszhat

Szoboszlai lassan visszatérhet, Kalmár ősszel sem biztos, hogy játszhat

Rájár a rúd a magyar válogatottra, ami a középpályásokat illeti. A hazai futball legnagyobb tehetsége, Szoboszlai Dominik régebb óta sérült, és a legutóbbi válogatott meccsen Kalmár Zsolt is le kellett cserélni. Az ő esetében aggasztó hírek érkeztek, hiszen még az őszi vb-selejtezőkre sem biztos, hogy fel fog épülni. A magyar válogatott két legjobb középpályása jelenleg nincsen bevethető formában, és mivel még nem vagyunk világverő keret, ez egy aggasztó hír.

Óriási várakozás előzte meg Szoboszlai Dominik téli átigazolását és sokan fújtak egy nagyot, amikor kiderült, jó helyre fog kerülni, hiszen az RB Leipzig erős csapatnak tekinthető a Bundesligában. Azonban egy gyulladás miatt a fiatal magyar tehetség még a mai napig nem tudott bemutatkozni új csapatában, és a válogatott rendelkezésére sem tudott állni az elmúlt három mérkőzésen. A jó hír azonban az, hogy Szoboszlai megkezdte a labdás edzéseket, és most már nem kell sokat várnunk a bemutatkozására a német bajnokságban.

– nyilatkozta Szoboszlai menedzsere, Esterházy Mátyás a Nemzeti Sportnak.

Ez pedig azt jelentheti, hogy a következő hónapban, azaz májusban Szoboszlait végre a pályán láthatjuk, persze csak abban az esetben, ha minden a tervek szerint alakul, azt pedig nem kell ecsetelni, hogy ez mennyire jó hír lehet a labdarúgó-Eb szempontjából. Sajnos Kalmár Zsolt esetében ennyire derűlátóak nem lehetünk. A felvidéki DAC labdarúgója az Andorra elleni mérkőzésen sérült meg rendkívül súlyosan.

PestiSracok facebook image
Kalmár Zsoltot ápolják a labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjében játszott Andorra-Magyarország mérkőzésen Andorra La Vellában 2021. március 31-én. Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

A dunaszerdahelyiek kiválóságának az oldalsó és az elülső keresztszalagja is rossz állapotba került a sérülés következtében, mindkét helyen műteni kell, ami azt jelenti, hogy október-november körül lesz bevethető állapotban. Ez nemcsak az Eb-búcsút jelenti a szimpatikus játékosnak, hanem úgy tűnik, a vb-selejtezőkről le kell mondania.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.