Pesti Srácok

Milák Kristóf ezüstérmes, de egyre közelít Dresselhez

Milák Kristóf ezüstérmes, de egyre közelít Dresselhez

Világcsúcsot kellett úsznia Caeleb Dresselnek 100 méter pillangón ahhoz, hogy megelőzze Milák Kristófot. Óriásit versenyzett egymással a két klasszis, és egyre fogy köztük a különbség, de még az amerikai volt jobb egy hajszállal. A 200 méter pillangón olimpiai bajnok és világcsúcstartó Milák a magyar olimpiai csapat második ezüstérmét szerezte.

Az immár kétszeres olimpiai érmes Milák Kristóf az első európai úszó, aki 50 másodperc alatt teljesítette a 100 méter pillangót, és egyúttal óriási egyéni csúcsot ért el. Kereken fél másodperccel javította meg azt az Európa-csúcsot, amellyel májusban Európa-bajnokságot nyert ebben a számban. Ez az idő annál az olimpiai csúcsnál is gyorsabb, amelyet Caeleb Dressel az elődöntőben úszott egy nappal ezelőtt, ám az amerikai a döntőben 5 századdal megjavította saját eddigi világcsúcsát.

A várakozásoknak megfelelően, a sprintben erős Dressel óriási iramot diktált az elején, de Milák már az első ötven második felében sem engedte, hogy tovább növelje az előnyét, és Dressel csupán 65 századdal fordult előtte. A fordulónál nem jött ki tökéletesen a fal Miláknak, de ezután elkezdett felzárkózni, az utolsó fél hosszon pedig hihetetlenül harapta a vizet, csapásról csapásra, láthatóan zárkózott fel az éllovasra, és egyúttal az addigi világcsúcsot jelző vonalra. Ha 5 méterrel korábban kezdi meg ezt a hajrát, mindkettőt elérhette volna, így azonban a 49,45-tel új világcsúcsot úszó Dresselnek maradt bő két tized előnye a végére. Az amerikai azonban a tarkóján érezhette a 49,68-at repesztő Milák jéghideg leheletét a befutónál, és ez még inkább igaz lehet a következő évekre.

A győztes Dressel magasba emeli Milák kezét. Fotó: MTI/Kovács Tamás
PestiSracok facebook image

A két úszó vetélkedése a 2017-es budapesti vizes vb-n kezdődött, aztán a két évvel későbbi kvangdzsui világbajnokságon Milák nem ért oda a dobogóra, most viszont kirajzolódni látszik a nagy vetélkedésük az elkövetkező évekre. Ebben nemcsak mi bizakodhatunk, hanem a további versenyszámok felé kacsingató Milák Kristóf is így gondolja.

– mondta Tokió arany- és ezüstérmese a futam után. A lehetséges további versenyszámok felé terjeszkedéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy nem akarja lelőni a poént, de „nagyon éhes”. Jó étvágyat kívánunk olimpiai bajnokunknak!

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."