Pesti Srácok

A Fradi végre helyet kapott a FIFA számítógépes játékában

null

A FIFA játéksorozat lassan három évtizede szórakoztatja a labdarúgás szerelmeseit számítógépen és konzolokon. Az eleinte mókás kis játéknak indult FIFA-sorozatban még soha nem szerepelt magyar klubcsapat, pedig a Fradinak már kijárt volna ez. Az egykori aranycsapat és annak játékosai már szerepeltek a híres focis játékban, sőt Dzsudzsák korábban a borítón is látható volt, mint a magyar kiadás egyik reklámarca. De komplett csapat szerepléséig egészen az idei esztendőig várni kellett.

A FIFA játéksorozat 1993-ban indult el világkörüli hódító útjára. Az első rész alcíme International Soccer volt, azaz nemzetközi futball, aztán 94-től megjelentek a számozott kiadások. E sorok írója, már az első kiadás óta részt vesz a játékban. Elképesztőn jól van kitalálva a játék menete és a hangulat lassan harminc évre egyre csak fokozódik a programban. Szóval, az az olvasó, aki még egyszer sem látta, milyen is a FIFA-sorozat, elhiheti, hogy nem véletlenül lett az egész világon az egyik legnépszerűbb játék. Ma már nem csak számítógépen, de a két jól ismert konzolon (Playstation, Xbox) is lehet rúgni a képzeletbeli bőrt, sőt egyéb platformokon is találkozhatunk a játékkal. A Fradi a két évvel ezelőtti BL szereplése után már kiérdemelte volna, hogy a játékban is megtalálható csapatok között legyenek. Ehhez képest a román bajnokot újfent üdvözölhettük, a Fradit meg nélkülözni kellett. Úgyhogy óriási siker és a magyar focinak pedig hallatlan lehetőség, hogy bekerültek a játékba.

A Ferencváros lett az első magyar klubcsapat, amely helyet kapott a FIFA-játékban - Fotó Fradi.hu
PestiSracok facebook image

– állapította meg Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. - A Fradi múltjának és a jelenének, a Kubatov Gábor elnökké választása óta végzett egy évtizedes csapatmunkának egyfajta közös elismerése is ez a nagyszerű lehetőség. Egyelőre egyetlen magyar csapatként képviselheti hazánkat az FTC, és hozza közelebb a klubot és a labdarúgás szeretetét a legfiatalabb generációkhoz, valamint ismerteti meg a Ferencvárost és az általa képviselt értékeket nem csupán határainkon belül, hanem az egész világban.”

A FIFA-játékba egy ideig mindenki be szeretett volna kerülni a labdarúgás világából, azonban ma már kikerülni is lehet, ami egy-egy csapatnak bizony veszteség lehet, akár anyagilag is. A Juventus gárdája például képtelen megegyezni normálisan a FIFA-val, de az AS Roma csapata is a rivális játéknak adta el a jogokat a tavalyi esztendőre. A FIFA eladási rekordot a FIFA 12 tartja, amiből 186 millió fogyott szerte a világon és már az első héten is 3,2 milliót adta el. A következő kiadás, a FIFA 22 október elején jelenik meg és a borítón újra Mbappé lesz látható, akárcsak a tavalyi esztendőben.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.