Elmaradt a csoda, felkészültek belőlünk az angolok – Magyarország–Anglia 0–4
Ma este mindenki nagyon várta a csodát a Puskás Arénában, de ezúttal elmaradt. Pedig az a hatvanezer ember, aki kilátogatott a mai, Anglia elleni mérkőzésre, mindent megtett, hogy ma győztesként ünnepeljünk, és így tett a magyar válogatott is. Azonban a vendégcsapat végig jól játszott, és már a nyitó percekben uralták a játékot, és persze a labdát is. Az első félidőben még tudtuk magunkat tartani és egy-egy pontrúgásban vagy villámgyors kontrában bízhattunk. A második félidőre azonban a pályán is láthatóvá tették ellenfeleink a két csapat közti minőségbéli különbséget. Hiába hajtott a magyar válogatott, Southgate csapata az ötvenötödik percben Sterling vezetésével megkezdte a gólgyártást, és meg sem álltak négyig. A csoda így elmaradt, és persze a világbajnoki szereplést is nehéz lesz így kivívni. Azonban nekünk más feladatunk nincsen, mint behúzni a kötelezőket. Három nap múlva, Albánia ellen ez remélhetőleg sikerül.
A magyar labdarúgó válogatott az utóbbi időben rendre túlteljesíti önmagát. Amikor megnéztem a kezdő tizenegyet, ez teljesen egyértelművé vált bennem, még annak ellenére is, hogy Szoboszlai Dominikot ezúttal ott találtam, ahol a legjobb helye van. Sportemberként így még nagyobb tiszteletet vált ki belőlem, hogy a második helyről várhattuk a csoportunkban ezt a mai mérkőzést Anglia ellen. Írhattam volna, hogy hatalmas meccset, de ezt a mérkőzés elején még nem lehetett tudni, mindenesetre az érdeklődés hatalmas volt: gyakorlatilag telt ház (60 ezer néző) fogadta az angol válogatottat – katartikus élmény ezt látni, hát még ilyen szurkolótábor előtt futballozni. Az Európa-bajnokságon is láthattuk, ahogyan a magyar tábor átsegítheti a csapatot a holtponton, de a leglényegesebb, hogy olyan hitet és erőt ad, amit nem sok minden tud a világon. Merthogy ezekre mind szükségünk volt a mai mérkőzés előtt, ugyanis az angol keret értékesebb, erősebb és – mondjuk ki – papíron esélyesebb, de szerencsére a focit füvön játsszák és nem papíron. Szerencsénkre minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a Rossi-érában sokszor bizonyítottuk már: lehet kicsi a bors, de erős, nagyon erős. Reménykedhettünk: ma este is az lesz!
MAGYARORSZÁG–Anglia, Puskás Aréna, 60 ezer néző
Magyarország: Gulácsi – Kecskés, Orbán, Szalai A. – Bolla, Kleinheisler, Szoboszlai, Schäfer, Fiola – Sallai, Szalai Á. Csere: Bogdán, Dibusz, Botka, Lang, Tamás M., Cseri, Gazdag, Hahn, Nikolics, Sallói, Schön, Varga K., Varga R. Szövetségi kapitány: Marco Rossi Anglia: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – Phillips, Rice – Sterling, Mount, Grealish – Kane. Csere: Johnstone, Pope, Alexander-Arnold, Coady, R. James, Mings, Trippier, Bellingham, J. Henderson, Lingard, Bamford, Saka. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Az egyik nagy kérdése volt ennek a mai találkozónak, hogy a középpályán miképpen tudjuk a védekező középpályás Nagy Ádámot helyettesíteni, hiszen eltiltás miatt nem állhatott a válogatott rendelkezésére, és hasonló típusú futballista nincs a keretben. A másik talán a hazai szurkolók viselkedése, akiket talán már túlzó módon kértek korrekt biztatásra, mégis elképesztő koreográfiával készültek. Kövessétek a legendák útját! – szólt a szurkolótábor által bemutatott felirat. Az Eb-ezüstérmes ellen ez most nem lesz olyan egyszerű feladat, de a 6–3 és a 7–1 sosem múló emlék. Mint ahogy Kleinhesler számára sem fognak elmúlni az első kontaktok ezen a meccsen, amelyekből egyet sem fújt le a bíró. Az ötödik percben aztán Mount végezte el a meccs első lövését, ami fölé ment. A találkozó első szakaszában az angolok jobbak voltak labdatartásban, úgyhogy a védekezésben kellett leginkább vitézkednünk.
A huszadik percre sem lazult az angolok támadókedve, és a csapatkapitány Harry Kane is megpróbálkozott egy lövéssel. Ezt követően még mindig a vendégeknél volt a labda, türelmesen játszottak és keresték a rést a magyar pajzson, de szerencsére egyelőre nem találják. Persze az állandó védekezés nem segíti a gólszerzést, és az sem, hogy ha hozzánk kerül a labda, nem sikerül megjátszani Szoboszlait, Szalait vagy Sallait. A harmincnegyedik percben egy pillanatra végre megváltozott a meccs képe, amikor Bolla hozza fel a labdát a jobb szélen, de Sallai hiába érkezett középen, nem sikerült jól megjátszania. Pár perccel később ismét sikerült az angol kapu felé támadnunk, és a harminckilencedik percben szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat – természetesen Szoboszlai vállalja magára a lövést. A húsz méterről indított bomba sajnos fölé ment, de látható, hogy ilyen helyzetekre van szükség az állandó nyomásgyakorlást űző angol gárda ellen. Az első félidő utolsó perceiben méltó ellenfelek voltunk, de a gólszerzéstől még messze járt Rossi csapata, így 0–0-ás állással vonultak a csapatok az öltözőkbe.
A második félidőre annak tudatában jött ki a magyar válogatott a pályára, hogy tisztességgel helytállt az elsőben, de azt kár lenne tagadni: az angolok bizony készültek belőlünk. Ha csak azt vesszük alapul, hogy háromszor annyit passzoltak, mint mi, az sok mindent elmond. Ettől függetlenül a focit gólja játsszák és nem passzra, bár kétségtelenül a sok passz hozzásegít a gólhoz, ahogyan az angoloknál ez így is történt. Remek összjátékot követően Sterling ugyanis öt méterről betalált az ötvenötödik percben. 0–1. A gólt követően sem lankadt az angolok támadókedve, de egy ideig még meg lehetett őket állítani, különösen Sterlinget – csak ekkor jött Harry Kane, aki sajnos bevágta a másodikat is. A sokat emlegetett manchesteri Raheem Sterling beadása akadt meg egy magyar lábban, de ez éppen jól pattant Kane fejére, aki simán bebólintotta. 0–2. Sajnálatos ez a különbség, mert mindent megpróbált a magyar csapat, amit a körülmények engedtek, de még az apróbb kockáztatások is megbosszulták magukat.
A hatvankilencedik percben folytatódott az angolok gólgyártása. Ezúttal egy szögletet követően volt eredményes a vendégcsapat hátvédje, Maguire, aki általában feljön fejelni a sarokrúgásoknál – ezúttal ráadásul eredményesen tette mindezt. 0–3. A meccs záró szakaszában a szépítés maradt a célja a magyar csapatnak, de feltörhetetlen diónak tűnt Southgate válogatottja. A hetvenötödik percben a korábban csereként beállt Varga Kevin meg tudott lódulni a jobb szélen és veszélyes beadással vette észre magát. Egy perccel később ismét Szoboszlai előtt adódott sansz szabadrúgásból, ami meglehetősen fölé ment. A nyolcvanadik percben a szintén csereként beállt Sallói veszélyeztette Pickford kapuját, ami újfent bizonyította, hogy Rossiék nem adták fel a szépítés lehetőségét. Ennek ellenére az angolok találtak negyedszerre is Gulácsi kapujába a nyolcvanhetedik percben, ami nagyon rosszul jött, hiszen talán épp összeszedtük volna magunkat. Declan Rice volt eredményes, méghozzá távoli, lapos lövéssel. 0–4. Az utolsó percekben megpróbáltuk még a lehetetlent, azaz gólt szerezni, de nem adták magukat az angolok. Ki kell jelenteni: jól játszottak, végig nyomás alatt tartottak minket, és ezúttal az eredményben is megmutatkozott a két csapat közti különbség. Egy igazi magyar szurkoló ilyenkor azt mondja: nem baj, ha szeptember 5-én megverjük az albánokat, el van felejtve.
Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt
