Pesti Srácok

Argentína csodálatos játékkal csoportelső, de vereségük ellenére a lengyelek is továbbjutottak! - Lengyelország-Argentína 0–2 (0-0)

null

A világbajnokságon látott eddigi legjobb játékával magabiztos győzelmet aratott Argentína Lengyelország ellen a C-csoport utolsó fordulójában Katarban. Ezzel a dél-amerikai csapat csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, ahol mai vereségük ellenére találkozunk a lengyelekkel is, mert Mexikó győzelme ellenére ők is továbbléptek. Argentína Ausztrália ellen, Lengyelország pedig a címvédő franciák ellen folytatja majd a vb-szereplést.

A világ legjobb futballistái közül kettő is ott volt a gyepen a mai, Lengyelország-Argentína csoportmeccsen a katari vébén. Robert Lewandowski és Lionel Messi közül mégis fennállt a lehetősége, hogy egyikük számára befejeződik a világbajnokság. Márpedig, ha figyelembe vesszük, hogy alighanem mindkettejük számára ez az utolsó vb, akkor egy csoportkörös kiesés mindkét csillag számára drámai búcsút jelentett volna.

Argentin fölénnyel indult a mérkőzés, igaz, ez annyiból érthető volt, hogy az első két forduló eredményei alapján a gauchóknak volt sürgősebb, és nekik kellett mindenáron győzniük ahhoz, hogy biztos legyen a továbbjutásuk. A dél-amerikaiak meg is tettek mindent ezért, mert folyamatosan nyomás alatt tudták tartani a lengyel kaput. Messi, Di Maria, Alvarez és Acuña is próbálkozott, igaz, eredménytelenül. A lengyeleknek ezzel szemben nem akadt lehetőségük, feltűnő volt, hogy az előző fordulóban az első vb-gólját megszerző Robert Lewandowski milyen elárvultan harcol az olykor háromszoros túlerőben lévő kék mezes védők gyűrűjében.

A 36. percben egy hatalmas Alvarez helyzet után – amelynél Szczesny bravúrral védett – visszaívelték középre a játékszert, és a kivetődő lengyel portás nem érte el a labdát, ellenben elérte a berobbanó Messi fejét. A játékvezető, miután visszanézte az esetet, büntetőt ítélt az argentinoknak. A labda mögé a sértett állt, ám Messi bal sarokra tartó erős, de nem túl jól helyezett labdáját Szczesny bravúrral kiütötte. A kitűnő hálóőr már a második büntetőt hárította ezen a vébén! Miután a félidő hátralévő részében – beleértve a három perces ráadást is – nem született gól, így továbbra is a lengyelek számára kedvező volt a mérkőzés eredménye, igaz, a csoport másik eredményének függvényében Argentínának is jó lehetett az iksz.

PestiSracok facebook image
Szczesny hatalmas bravúrral védte Lionel Messi büntetőjét. Fotó: a FIFA hivatalos világbajnoki Twitter-oldala
Szczesny hatalmas bravúrral védte Lionel Messi büntetőjét. Fotó: a FIFA hivatalos világbajnoki Twitter-fiókja

A szünetben kettőt is változtatott Lengyelország, ám hiába a volt a frissítés. Ugyanis, ami az első félidőben nem sikerült 45 percig, ahhoz a második félidőben elég volt mindössze kettő: a 47. percben megszerezte a vezetést Argentína. Di Maria kiváló labdát tálalt a jobb oldalon elviharzó Molina elé, akinek beadásából a belül érkező Mac Allister úgy gurított laposan a kapu jobb alsó sarkába, hogy a labda a kapufáról pattant be a hálóba (0-1). A Brightonban játszó középpályásnak ez volt a második találata az Albicelestében. Új meccs kezdődött ezzel, hiszen innentől kezdve a lengyelek nem játszhattak többé kivárásra, muszáj volt támadniuk.

Mac Allister eddigi legfontosabb gólját szerezte az Albicelestében. Fotó: a FIFA hivatalos világbajnoki Twitter-fiókja
Mac Allister eddigi legfontosabb gólját szerezte az Albicelestében. Fotó: a FIFA hivatalos világbajnoki Twitter-fiókja

Azonban várható volt, hogy ha kezdeményeznek a lengyelek, akkor hátul sebezhetőbbé válik a védelmük, ami kedvez az argentin kontráknak. Így is alakult, egyre-másra dolgozták ki az újabb és újabb helyzeteket a gauchók, és a 68. percben növelni is tudták előnyüket. A Sevillában játszó Alvarez kapott labdát a lengyel tizenhatos vonalánál, és jobbal elemi erővel vágta a labdát a bal felső sarokba (2-0). Szczesny még ebbe is bele tudott érni, de nem tudott hárítani. Megnyugtató lett a kék mezesek előnye, az egyértelműen eldőlt, hogy ők ott lesznek a nyolcaddöntőben. Ám annál nagyobb izgalmakat tartogatott a második helyen továbbjutó csapat kiléte, ugyanis Mexikó nagyot küzdve kétgólos előnyt épített fel a csoport másik mérkőzésén Szaúd-Arábia ellen, s így esélyt teremtett magának arra, hogy kivívja a nyolcaddöntőt.

Alvarezék túláradó öröme érthető: ez a gól egyértelművé tette, hogy Argentína továbbjut csoportjából! Fotó: a FIFA hivatalos világbajnoki Twitter-fiókja
Alvarezék túláradó öröme érthető: ez a gól egyértelművé tette, hogy Argentína továbbjut csoportjából! Fotó: a FIFA hivatalos világbajnoki Twitter-fiókja

Az argentin-lengyel meccsen továbbra is a kék mezesek veszélyeztettek csak, Messi és Alvarez is betalálhatott volna alig hat percen belül. Mindkét csapat további cserékkel frissített a véghajrára, de a játék képén érdemben ez sem változtatott. Messiék további gólokat lőhettek volna, a lengyelek pedig helyzetig sem jutottak el. A kétgólos argentin előny egyértelműen a lengyelekre nézve volt hízelgő, de ami ennél fontosabb, mégis továbbjutást érő, hiszen a másik meccsen Mexikó nem tudta bepréselni a harmadik találatot, sőt, Szaúd-Arábia szépített a ráadásban, így pedig Lengyelország jutott tovább, vagyis Messi és Lewandowski csillaga is ragyoghat még Katarban.

LENGYELORSZÁG–ARGENTÍNA 0–2 (0–0)

Doha, 974 Stadion, v.: Danny Makkelie (holland)

gólszerzők: MacAllister (47.), Álvarez (67.)

sárga lap: Krychowiak (78.), Acuña (49.)

A C-csoportból tehát Argentína és Lengyelország jutott be a nyolcaddöntőbe, ami azt jelenti, hogy Argentína Ausztráliával, míg Lengyelország a címvédő Franciaországgal mérkőzik majd a legjobb nyolc közé kerülésért.

Vezető kép: a két csapat világklasszisa, Robert Lewandowski és Lionel Messi a térfél-választásnál. Fotó: a FIFA hivatalos világbajnoki Twitter-fiókja

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.