Pesti Srácok

A szenvedélyes harc Szerbia ellen magyar győzelmet hozott! – Magyarország–Szerbia 2–1

null

Hatalmas izgalmak és magyar siker. Erről szólt a mai este és a Magyarország–Szerbia Európa-bajnoki selejtező mérkőzés. Az első gólt a magyar válogatott szerezte a Fradi csatára, Varga Barnabás révén, aki elképesztően jól játszott, amíg a pályán volt. Bő tíz perccel később egyenlített a szerb válogatott, de csak negyven másodpercig örülhettek, ugyanis jött Sallai Roland, akinek a bombagólja eldöntötte a meccset. Annak ellenére, hogy ezen kívül még jött kőkemény hatvan perc izgalom.

Magyar szurkolók a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők hetedik fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország–Szerbia mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2023. október 14-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Nagyon jól szerepel az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a magyar válogatott, azonban a hét nagy kérdése az volt, ki fogja helyettesíteni Willi Orbánt a szerbek ellen? Ugyanis nélküle már nem olyan biztos, hogy ilyen remek tempóban tudunk tovább menetelni a csoportunkban. Nos, az ő posztján Lang Ádám kapott helyet, míg Lang helyén a védelemben Fiola Attila kapott bizalmat Marco Rossitól. Egy órával a mérkőzés előtt tehát erre a nagy kérdésre megérkezett a válasz. A Puskás Stadion zsúfolásig megtelt és már a meccs előtt fantasztikus volt a hangulat, akárcsak a csapatok bemutatását követő himnuszok alatt. A helyszínről Kovács Attila kollégánk révén még fényképekkel is gazdagabbak lettünk, amelyek megmutatják a magyar szurkolók által keltett egyedi, elképesztő hangulatot.

Sajátos magyar hangulat a Puskásban. Fotó: Kovács Attila/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

A találkozón Marco Rossi először irányította a csapatát mint magyar állampolgár, és a nyitó percekben nem kellett aggódnia. Annak ellenére, hogy a szerbek helyzete nem változott, tele van nagy névvel a csapatuk, és egyedül Vlahovic nem állt a vendégek rendelkezésére; a többi, komoly bajnokságban futballozó szerb ott volt a kezdőben.

A kilencedik percben a szerbek részéről láthattuk az első kapura lövést, amit Gudelj követett el és Dibusz hárította könnyedén. A vendégek letámadásokkal próbálkoztak a találkozó első szakaszában, amíg a magyar válogatott hosszú labdákkal igyekezett a szerbek kapuja elé kerülni. A tizenötödik percben egy remek indítást követően a szerbek csavartak egy labdát a kapunk elé, de Szalai mentését követően egy gyors kontratámadás után szöglethez jutott a magyar csapat, amiből viszont nem lett komoly helyzet. Azonban jó volt látni, hogy gyorsan tudunk fordítani a meccs képén, ha nagyon akarjuk. Két perccel később Dibusznak kellett remek módon kijönnie a kapujából és Mitrovics lábáról lekapni a labdát. A huszadik percben fantasztikus támadást indított a magyar csapat, Nego bevitte csaknem az ötösig a labdát és lepasszolta Vargának, aki begurította a kapuba. Elképesztően látványos akciót követően vezet a magyar válogatott. 1–0.

A gólszerző Varga Barnabás a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők hetedik fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország–Szerbia mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. október 14-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A találat nem vette el a magyar csapat támadókedvét és pár perccel később ismét Nego mutatta meg magát egy remek beadással, amire azonban nem tudott megfelelő sebességben érkezni senki. A harminckettedik percben nehéz helyzetbe kerültünk Dibusz kapuja előtt, de szerencsénkre gól nem született a szerb helyzetből. A szerbek sebessége a játék ezen szakaszában még egy kicsit sem csökkent. Egy perccel később azonban már nem úsztuk meg és jött az egyenlítés. Pavlovics fejelt gólt egy szögletet követően. 1–1. Aztán negyven másodperc múlva Sallai büntetett. Hihetetlen szép mozdulattal, tizenhét méterről fel lőtt a pipába. Bombagól! 2–1.

A következő pillanatokban Marco Rossit éltette a publikum, teljes joggal. Ismét olyan csapatot küldött a pályára, aminek van tartása. A negyvenhatodik percben ismét fejesből voltak veszélyesek a szerbek, de Dibusz remekül hárított. Nem sokkal később pedig jött a bírói sípszó és a szünet.

A gólszerző Sallai Roland (j) a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők hetedik fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország–Szerbia mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. október 14-én. Balról Loic Nego. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A második félidőt a szerbek kezdték aktívabban, folyamatosan támadtak és egy fejesből eredményesek is voltak, de szerencsénkre lest fújt a játékvezető. Az ötvenharmadik percben egy bombagólt kaptunk, de ismét lesről szerencsére, azonban ez már a sokadik figyelmeztetés, hogy átjáróháznak tűnik a védelmünk. A válogatott azonban reagált erre, támadásokkal is és végre egyre inkább mi irányítottuk a játékot. A hatvankettedik percben jöttek az első hazai cserék: Bolla Bendegúz váltotta Negót, Kalmár Zsolt pedig Styles helyére érkezett. Ezt követően Varga volt fejesből veszélyes a szerb kapura, éppenhogy fölé ment a labda. A hatvanhetedik percben a vendégek is kettős cserével próbálták frissíteni a csapatukat. Ezt követően megint Varga veszélyeztetett fejjel, a kapufát találva el.

Szoboszlai Dominik (k), Szalai Attila (j) és a szerb Sergej Milinkovic-Savic (b) a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők hetedik fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország–Szerbia mérkőzésen a Puskás Arénában 2023. október 14-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A hetvenegyedik percben egy szögletet követően egymás után kétszer segített minket a kapufa. Éppenhogy meg tudtuk tartani a vezetést. Folyamatosan nagyon izgalmas volt a mérkőzés. Ráadásul a hetvenkettedik percben már Bolla lövése miatt izgultunk, ami elkerülte a szerb kaput. Egy perccel később Sallai beadását fejelte volna Varga kapura, hogyha eléri. Majd Botka érkezett csereként Fiola helyére, illetve Kata a gólszerző Sallait váltotta. Egyre keményebb lett a találkozó, előkerültek a lapok is, ebből Vargának is jutott egy sárga. A nyolcvankettedik percre is jutott egy Varga fejes, amit hárított a szerb kapus. De itt nem álltunk meg, támadtunk tovább. Csak egy pillanatra állt meg a csapat, amíg Varga helyére Ádám Martin érkezett. A nyolcvanötödik percben a fiatal Kata is kapura lőtt, amit védett a vendégek hálóőre.

Az utolsó percekben már ismét a szerbek nyomtak minket a saját térfelünkre, de keményen álltuk a sarat, pedig Kerkez és Szoboszlai is nagyon elfáradtak. Ekkor következett hat perc hosszabbítás, ami nem esett jól a magyar nézőknek, de a játékosnak, stábtagoknak sem. Milenkovics fejesénél a kilencvennegyedik percben már mindenkiben megállt az ütő, kivéve Dibusz Dénest, aki nagyszerűen hárított. Aztán nem sokkal később végre megszólalt a sípszó és végérvényessé vált a magyar győzelem.

A csapat hatalmas sikert ért el, így maradtunk a csoportban az elsők, már tizenhárom pontunk van és nagyon jó az esélyünk arra, hogy ott legyünk a következő kontinensviadalon.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.