Pesti Srácok

Csányi Sándor: az Eb után is Marco Rossi vezeti a válogatottat

null

Csányi Sándor szerint a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a jövője a nyári Európa-bajnokságot követően is biztosított a nemzeti csapat élén. A magyar szövetség (MLSZ) elnöke az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban elmondta: az olasz szakembernek 2026. január 1-ig szól a szerződése, tehát a Nemzetek Ligájában és a világbajnoki selejtezőkön biztos, hogy ő vezeti a csapatot.

– hangsúlyozta az MLSZ elnöke. Rossi 2018 nyara óta irányítja a válogatottat, amely tavaly – 1985 után először – egyenes ágon jutott ki egy nagy tornára, miután veretlenül végzett Európa-bajnoki selejtezőcsoportja élén. Csányi Sándor beszélt a válogatott programjáról is.

PestiSracok facebook image

– mondta Csányi Sándor.

– foglalta össze az MLSZ vezetője. Csányi Sándor beszélt a magyar válogatott mérkőzéseire szóló Eb-belépőkről is. Az UEFA adatai szerint a Svájc, Németország és Skócia elleni csoportmeccsekre 400 és 500 ezer közötti jegyigénylés futott be Magyarországról.

– fogalmazott, majd hozzátette: mérkőzésenként 10 ezer jegyet tudott kisorsolni az UEFA. Az MLSZ elnöke elárulta, Dárdai Márton után is várható még olyan játékos, aki bár külföldön kezdte pályafutását, a magyar válogatottat fogja választani.

– ígérte az MLSZ elnöke. Kitért a pénteken újrainduló OTP Bank Ligára is, amelynek őszi szezonjával a színvonal növekedése szempontjából kifejezetten elégedett, a nézőszámok terén azonban még bízik az előrelépésben. Azt is elárulta: könnyen elképzelhető, hogy a 2025–26-os idénytől változik az NB I lebonyolítása.

– mondta. A fiatalszabályt ért kritikákkal kapcsolatban hangsúlyozta: nem szabályról van szó, hanem egy ösztönzési rendszerről, amelyben nem kötelező részt venni egyik klubnak sem, ugyanakkor az utánpótlás-képzésre kapott állami támogatásért cserébe elvárható lenne a klubok részéről fiatal játékosok szerepeltetése. Ezzel szemben nagyon kevés fiatal játszik az NB I-ben és az NB II-ben. Kérdésre válaszolva elmondta: a hazai játékvezetőket érő kritikákkal önmagában nincs probléma, azzal viszont már van, ha ez nagy befolyással rendelkező klubvezetőtől érkezik.

– fogalmazott. Szerinte a játékvezetés mellett a futballklubok menedzselése terén, valamint a futballtársadalom vezető tisztségviselői és a sportigazgatók esetében is lenne tennivaló. A bajnokságot illetően szóba került a novemberi Kecskemét–Ferencváros mérkőzés is, amelyen a pálya rossz minőségű talaja szolgáltatott témát. Az MLSZ-elnök elismerte, hogy azt az egy találkozót tekintve jogos a kritika, összességében azonban úgy véli, jó, hogy egy NB III-ból feljutott együttes otthon játszhatott, ráadásul változik is majd a helyzet.

– mondta. Csányi Sándor szerint minden feltétel adott egy budapesti Bajnokok Ligája-döntő megrendezéséhez.

– árulta el az MLSZ elnöke, ugyanakkor jelezte, hogy a repülőtér eladási folyamata miatt most nem egyszerű a helyzet.

– hangsúlyozta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.