Pesti Srácok

Stefka István a Pesti Riporterben: A Békemenet egyik célja emlékeztetni az embereket Gyurcsányék bűneire! (Videó!)

Stefka István a Pesti Riporterben: A Békemenet egyik célja emlékeztetni az embereket Gyurcsányék bűneire! (Videó!)

A Pesti Riporter vendége volt Stefka István, a Pesti TV programigazgató-helyettese, akivel az október 23-ára meghirdetett Békemenetről beszélgettünk. Stefka István elmondta, hogy a cél emlékeztetni az embereket a Gyurcsány-kormány bűneire, és arra, hogy a balliberális erők óriási energiákkal támadják a nemzeti érzelmű embereket.

Stefka István, a Pesti TV programigazgató-helyettese, a Békemenet egyik szervezője a Pesti Riporter című műsorban kifejtette, hogy 2012-ben szervezték meg először a Békemenetet. Megemlítette azt is, hogy Berlusconit lesöpörték a pályáról az internacionalista erők, hangsúlyozva: ha eltávolítanak egy miniszterelnököt, akkor minden összeomlik, és ezt nem hagyhatták, ezért álltak ki és szervezték meg az első Békementet. Stefka elmondta: most ugyanaz fenyegeti Magyarországot, mint kilenc éve. Gyarmatosítani szeretnék az országot, és el akarják venni a nemzeti önállóságát. A szervező szerint gyakorlatilag mindent el akarnak venni tőlünk, így a hagyományainkat is. Fontos, hogy továbbra is megőrizzük a függetlenségünket, és ne legyünk gyarmat – szögezte le. Stefka István hangsúlyozta, hogy a közép-kelet-európai országok annak idején szovjet megszállás alatt álltak, ismerjük már, milyen gyarmatnak lenni. Felhívta a figyelmet: október 23-án lesz a Békemenet, és akkorra már nyilvánvalóvá válik, kik lesznek a baloldali előválasztás jelöltjei. Stefka hozzáfűzte: azon a napon lesz az 1956-os forradalom és szabadságharc 65 éves évfordulója. Szeretnék visszaadni a méltóságát ennek az ünnepnek, hiszen 2006-ban Gyurcsányék ezt meggyalázták. Gyurcsány egy belső féreg, aki el akarja veszejteni a nemzetet – mondta el, és hozzátette: gyűlölik a nemzetet, és el akarják venni a szabadságunkat. Stefka megemlítette, hogy a liberálisok a világot akarják meghódítani, a kérdés csak az, hogy a jobboldal meg mer-e szólalni. Sokkal erősebbek vagyunk, mint azt sokan gondolnák, és Magyarországon helyén van az emberek szíve – emelte ki.

A Pesti Riporter teljes adása ITT nézhető vissza. A műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

 

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.