A kék-sárga ukrán zászló szimbólum lett. A szolidaritás szimbóluma. Mostanában világszerte láthatni ezeket a zászlókat, tüntetéseken, összejöveteleken, politikai rendezvényeken. Magyarországon is több helyen feltűnik az ukrán zászló házakon, a hídfoglalóknál és a Pride-felvonuláson. Ez nem is lenne baj. A baj ott kezdődik, amikor nemcsak nem ismerik egy ország nemzeti zászlóját, hanem fogalmuk sincs történelmükről.
Nemrégiben félresikerült egy szolidaritást vállaló akció az Egyesült Államokban. Az egyik legnagyobb pedagógus szakszervezet az ukrán zászlót szerette volna ráfesteni egy papírra, de arcpirító hiba miatt a kampányból kínos megnyilvánulás lett – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Kiállunk Ukrajna mellett
– olvasható egy, az ukrán zászló színeivel lefestett papíron, amelyet két tanári szakszervezeti vezető készített. A tanárok a Twitteren is közzétették a fotót, hogy szolidaritásukat nyilvánosan is kifejezzék a háború közepette. Randi Weingarten és Evelyn DeJesus azonban végül csak azt bizonyította be, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy hogyan is néz ki Ukrajna nemzeti lobogója, ők ugyanis felcserélték a színeket, a sárga került felülre és a kéket festették alulra. Az ukrán zászló alsó részén a sárga a végtelen mezőt jelképezi, a kék pedig a felette elterülő eget. Megjegyzem, ez az ukrán végtelen mező, ez a gazdag fekete termőföld egyre kevésbé lesz az ukránok tulajdona, hiszen földjeiket rohamosan vásárolják fel a külföldiek, főként az amerikaiak.
Amiért most folyik a háború, az nem függetlenségi vagy szabadságharc, hanem az amerikai földtulajdon védelme. Amikor az amerikaiak, a liberális nyugatiak tüntetnek az ukránok mellett az oroszok ellen, akkor nem árt tudni, hogy a sötétségbe burkolódzó háttérszervezők nem az ukránok melletti szolidaritásukat akarják kifejezni, hanem a nagy külföldi befektetők üzleti érdekeit képviselik. Erről persze az ukrán zászlókat lengetőknek halvány fogalma sincs. S hány ilyen eset van, mint a BLM-mozgalom, a Pride-felvonulás, a kata-változtatás elleni hídfoglalás, amely nem más, mint szemhintés, milliók átverése a nagy globalista cél – világ népei, egyesüljetek! – elérése érdekében.
A nemzeti zászlók tehát érzelmeket jelentenek, közvetítenek, erősítik az identitásérzést, a hovatartozást. Értük, megőrzésükért halálba is mennek az emberek. Viszont láttuk, ahogyan megtapostak, felgyújtottak izraeli, amerikai, szovjet, orosz és más nemzetek zászlóit. Emlékszünk arra, hogy a kommunista Magyarországon, a Rákosi- és a Kádár-korszakban minden kommunista ünnepen a szovjet sarló és kalapácsos lobogó, a munkásmozgalom vörös zászlaja közben elvétve villant meg a piros-fehér-zöld zászló, az is vörös csillaggal, búzakalásszal, 1956 után egy stilizált Kossuth-címerrel. Az, hogy elvették, ellopták nemzeti színű lobogónkat 1949-től egészen 1990-ig, nagy fájdalma volt a magyar népnek. De hát ez volt a lényege az internacionalizmusnak, hogy gyengítse, akár el is tüntesse egy nép egyenrangúságát más népekkel szemben, sőt, keltsen minél több kisebbrendűségi érzést.
A magyarokkal végül is ez volt a cél. Ezt az ideológiát hordozza most a magyar baloldal: „…merjünk kicsik lenni!”
Nem volt véletlen, hogy számunkra mennyire fontos volt a nemzeti színű zászló, mint szimbólum. Ezt jelezte Petőfi Sándor verse, A vén zászlótartó.
Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva,
Seregének seregünk nyomába’,
Megrémülve fut a magyar hadtól;
Magyar hadban egy vén zászlótartó.Ki az a vén zászlótartó ottan
Olyan tüzes lelkiállapotban?
Szemem rajta kevélyen mereng el:
Az én apám az az öreg ember!Az én apám e vén zászlótartó.
“Vészben a hon!” elhatott a nagy szó
Elhatott kórágyához, fülébe,
S mankó helyett zászlót vett kezébe.
Ennyire fontos volt a magyarnak a zászló. Ezért csodálkozom, hogy még mindig sokan ódzkodnak kitenni nemzeti ünnepeinken a házuk, otthonaik falára a nemzeti színű zászlót. Mitől félnek? Nem viszi el őket már senki. Vagy szégyenlik talán a piros-fehér-zöldet? Meglepődve láttam néhány helyen, hogy ukrán zászlót (kék-sárga) tesznek ki a házukra. Tudják egyáltalán, hogy kik mellett és miért állnak ki? Bezzeg a székelyek zászlóját nem tűzik ki. Pedig lenne mit aggódni a székelyek függetlenségéért. A székelyek sohasem nyomtak el románt, szászt vagy más népek fiait. Az ukránokról ez kevésbé mondható el. Mennyi fájdalmat okoznak a kárpátaljai magyaroknak, mennyi megaláztatást kell nekik elszenvedniük, akárcsak az Ukrajnában élő orosz, ruszin és más nemzetiségűeknek. Mondjuk ki, az ukránok teljes egészében meg akarják fosztani a kárpátaljai magyarokat magyarságuktól. Holott kultúrájukban, hagyományaikban, több mint ezerötszáz éves történelmükben az ott élő magyarok őshonosak és a magyar nemzet részei. Mint ahogy a piros-fehér-zöld nemzeti lobogónk is közös. De közös nemzeti ünnepeinken nem tűzhetik ki büntetlenül a piros-fehér-zöldet. Ezért kell meggondolni, hogy kikért vagy miért állunk ki. Az ukránok jogos önvédelmét ezek a csúnya ügyek homályosítják el.
Ha valamit el lehet tanulni az amerikaiaktól, az az amerikai öntudat, a büszkeség, és bármilyen fajhoz tartoznak is, nem szégyenlik házukra kitűzni az Egyesült Államok zászlaját. Közös haza, közös ügy. Sajnos itt, a Kárpát-medencében, ebben a nagy olvasztótégelyben úgyszólván csak a magyarok voltak képesek felülemelkedni nemzeti önzésükön és igyekeztek Trianonig egyben tartani a különböző nyelvű, hagyományú népeket. Ha lehet tanulni kisebbségpolitikát, akkor a magyaroktól lehet példát venni. A szlovákok, a románok, a szerbek, a horvátok, a németek ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint a magyarok: volt parlamenti képviseletük, iskolájuk, egyesületük. Mindenki szabadon használhatta nyelvét, gyakorolhatta vallását. Legyünk következetesek. Lehet rokonszenvet érezni az ukránok, a tibetiek és más, az önállóságukért küzdő népek iránt. De ha baj van, álljunk ki a felvidékiek, a délvidékiek, az erdélyiek és a kárpátaljaiak mellett is. A kormányzati példa ellenére sokan félnek ezt megtenni. Maguktól félnek? Néhányan inkább pótcselekvéshez nyúlnak.
Sokat gondoltam arra, hogy mi lett volna, ha a nyugati világ ugyanilyen egységesen kiállt volna az 1956-os forradalom és szabadságharc mellett. Pedig akkor a hősies magyar nép a világ legnagyobb szárazföldi hadseregével, a szovjetekkel szállt szembe és rést ütött a kommunizmus bástyáján. De hát akkor is a pénz, az üzlet fontosabb volt egy kis ország függetlenségi harcánál. Na, igen, a magyarok valóban a szabadságukért harcoltak. Ezt az „újnyugat” kezdi elfelejteni. Ahogyan elfelejtette az ötvenhatos nemzetiszínű lyukas zászlót, amelyből a forradalmárok kivágták a gyűlölt Rákosi-címert.
Ezért tartom fontosnak nemzeti és állami zászlónk megbecsülését, tiszteletét. Ez ad egyfajta erőt, biztonságot nemzetünknek, Magyarországnak.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS