Pesti Srácok

Súlyos törvénysértéseket tárt fel az ÁSZ vizsgálata két, közfeladatokat ellátó kamara gazdálkodásában

Súlyos törvénysértéseket tárt fel az ÁSZ vizsgálata két, közfeladatokat ellátó kamara gazdálkodásában

Nem vezette a tagdíjbefizetéseket és nem is intézkedett annak beszedéséről, de több évi költségvetési támogatásának felhasználását sem tudta a törvényben előrítaknak megfelelően igazolni a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, valamint a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara – jelentette be sajtótájékoztatón az Állami Számvevőszék alelnöke. Vizsgálatuk kimutatta, hogy a két, egyébként kiemelt közfeladatot, sőt, hatósági feladatokat is ellátó kamara gazdálkodása és közpénzfelhasználása a 2015. és 2017. közötti időszakban nemcsak, hogy nem volt átlátható, hanem többszörösen megszegték a jogszabályokat. Ezért a javaslatok megtétele mellett az ügyészséghez és az adóhatósághoz is továbbították az ügyet.

Warvasovszky Tihamér elmondta, hogy kötelező a kamarai tagság ezen szakmák gyakorlóinak, és a kamarák működési költségeiket döntő mértékben a tagdíjbevételekből és vállalkozási tevékenységből fedezik. Úgy fogalmazott, hogy a két köztestület "nagyon sok embert érintő" közfeladatot lát el, ezen kívül hatósági jogkörben is eljár, továbbá képviseli a tagok jogait és érdekeit. Hangsúlyozta, hogy ezért "társadalmi elvárás a közpénzek értékelvű, rendeltetésszerű felhasználása". A számvevőszék alelnöke hangsúlyozta: az ÁSZ ellenőrzései feltárták, hogy két kamara a tagdíjkövetelések beszedésére nem intézkedett, így a törvényben előírt feladatát nem látta el.

Az ellenőrzés részleteiről szólva Pető Krisztina, az ÁSZ felügyeleti vezetője ismertette: a MESZK országos szervezetének belső szabályozási rendszerének kialakítása nem volt szabályszerű, a gazdálkodás nem volt összhangban a jogszabályi előírásokkal, továbbá számlarendet sem készítettek. A tagdíjkövetelések nyilvántartása és beszedése nem volt szabályszerű, azok beszedésére, illetve a tartozók szankcionálására nem intézkedtek – tette hozzá. Elmondta, hogy a tagok száma a 2015-ös 102761-ről 2017-ra 116557 főre nőtt. Elhangzott, hogy a tagdíjkövetetéseket az egyszerűsített éves beszámoló mérlegeiben nem mutatták ki, így a kamara országos szervezetének beszámolója nem valós adatokat tartalmazott. Annak közzétételével pedig a közvéleményt és a kamarai tagságot is megtévesztette – hívták fel a figyelmet. Az ÁSZ azt is megállapította, hogy a 2015. és 2017. közötti időszakban összesen 90,8 millió forint összegű költségvetési támogatás felhasználásának nyilvántartása sem volt szabályszerű, mivel a kamara országos szervezete a nyilvántartási rendszerét nem részletezte tovább. A növényorvosi kamara ellenőrzésére térve Pető Krisztina elmondta, hogy a testület belső szabályait nem a jogszabályban előírtakkal összhangban alakította ki, mert nem határozta meg a tagdíj összegét az alapszabályban, továbbá nem készített számlarendet. Így nem teremtette meg az átlátható és elszámoltatható gazdálkodás alapfeltételeit – állapította meg. A kamara nyolc területi szervezete a beszámoló készítési kötelezettségének nem tett eleget, további hét helyi szervezet a mérlegét leltárral nem támasztotta alá – sorolta. Az ÁSZ felügyeleti vezetőjének tájékoztatása szerint a területi szervezeteknél a tagdíjkövetelések nyilvántartása nem volt szabályszerű; a szervezetek vagyoni helyzetéről és alakulásáról objektív információk nem álltak rendelkezése. Mint sorolta, a tagdíjkövetelések beszedése érdekében a növényorvosi kamara nem intézkedett, azon törvényi feladatának, hogy a tagdíjat nem fizetőket kizárja, nem tett eleget, így a növényorvosi hivatást gyakorlók névjegyzéke – amelyet a kamara vezet – nem hiteles. Pető Krisztina kitért arra is, hogy az ellenőrzési időszakban biztosított összesen 38,5 millió forintos költségvetési támogatás felhasználásának nyilvántartása, elszámolása szintén nem volt szabályszerű, így nem biztosították az átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást. Az ÁSZ a szabálytalanságok megszüntetése érdekében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökének kettő, az országos hivatal vezetőjének hét javaslatot, a növényorvosi kamara elnökének hét, a területi szervezetek elnökeinek pedig további 38 javaslatot fogalmazott meg. Az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük. A feltárt szabálytalanságok miatt az egészségügyi szakdolgozói kamara esetében az ÁSZ az ügyészséghez, a növényorvosi kamarával kapcsolatban a vádhatóság mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) fordult "a szükséges intézkedések megtétele és eljárások lefolytatása érdekében" – hangsúlyozta Pető Krisztina, az ÁSZ felügyeleti vezetője.

Forrás: MTI; Vezető kép: archív

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.