Szabad-e bocsánatot kérni (Baranyi Krisztinától)?

És egyáltalán, bárkitől a politikában? Főleg akkor, ha az illető egy végtelenül ellenszenves figura, aki rendszeresen sért, aláz meg másokat, de ha róla van szó, akkor folyton az áldozatot játssza? Nehéz kérdés. Teljesen érthető, ha valaki erre határozott nemmel válaszol. És felhozza azt a sok száz példát, amikor a balosok aljas módon viselkedtek és beszéltek emberekkel, emberekről. Amiért még soha, egyetlenegy alkalommal sem kértek elnézést. És az is teljesen érthető, ha valaki szerint ezeknek fölösleges bármilyen gesztust is tenni.

Élénken emlékszem az öregecskedő feleséges sztorira (ahogy bizonyára szinte mindenki), ám annak egy mára kissé feledésbe merült mellékszálára is. Valamikor 2006-ban Gyurcsány Ferenc azt találta mondani, hogy az emberek érthetően vágynak újabb lakásra, autóra… ugyanúgy, ahogy az öregecskedő feleségeiket is szeretnék lecserélni. Kósa Lajos akkor még debreceni polgármesterként úgy reagált egy interjúban, hogy vajon mit szólna Gyurcsány, ha hazatérvén azt látná, hogy a felesége, Dobrev Klára lecserélte őt a sokkal izmosabb, jóképűbb, fiatalabb kertészlegényre, és közölné: „megöregecskedtél, Feri”.

Lássuk be, ez egy nagyon jó poén volt, egy frappáns visszavágás. Kósa azonban később elnézést kért. Akkor én sem értettem, miért, és nem értettem egyet a bocsánatkéréssel. Gyurcsány egy prosztó volt, masszívan megbántotta az összes nőt, válogatás nélkül, és Kósa kiválóan szembesítette őt a saját mondataival. De nem vagyok nő, így nem dönthetem el, hogy a nőknek mi sértő és mi nem. Voltak nők, aki Kósa válaszát is sértőnek érezték. Mire ő elegánsan bocsánatot kért.

Egy nő megb@szásáról nyilvánosan beszélni ennél jóval durvább. És merjünk önkritikusak lenni: szintén nem elegáns – akár van kecske, akár nincs. Ezt politikai gondolkodástól függetlenül be kell látnunk. Az önreflexió (és a hibák belátása, felvállalása és korrigálása) nemcsak egy tiszteletre méltó – és nagyon ritka – emberi kvalitás, hanem a politikában is nyerő. Baranyi Krisztina láthatóan nem képes erre. Ő közölte is, hogy nem kér bocsánatot, amiért kollégánkat, Szalai Szilárdot „ócska, fizetett propagandistának”, a jobboldali médiát pedig „szennymédiának” nevezte, meg úgy általában mindenkivel úgy beszél, aki nem az ő szektájába tartozik, mintha a seggéből húzta volna ki. Nem kér bocsánatot párttársa, Szabó Tímea sem, aki pedig az ürülékét megevő kutyához hasonlított bennünket. A szekta persze tapsol nekik – de jóérzésű emberek nem. Még az ő oldalán sem.

Teljesen megértem azokat a barátainkat, rendes magyar emberek millióit, akik úgy gondolják, nem kell bocsánatot kérni egy aljas, hazug és manipulatív politikustól. És valóban: semmilyen bírálatért, legyen az bármilyen kemény és szókimondó is, nem kell, és nem is fogunk tőle elnézést kérni, amit a politikusi, polgármesteri tevékenységére vonatkozóan kap tőlünk. De a női méltóságát még annak a nőnek is tisztelni kell, aki egyébként nem érdemelné meg ezt a tiszteletet.

Nem hiszem, hogy magam is akár csak egy kicsit is vádolható lennék megalkuvással, puhap@csűséggel, finomkodással… bármi olyannal, hogy ne állnék bele kőkeményen és következetesen az ügyekbe. És szerintem mindenki tudja azt is, mit gondolok nemcsak a megalkuvásról, de a baloldallal szembeni harcról is. Ők már réges-régen eldobtak minden korlátot, minden gátlást, a tisztesség bármifajta maradékát is. A legaljasabb hazugságokat, csúsztatásokat, karaktergyilkoló módszereket alkalmazzák. Minősítik és megalázzák a politikai ellenfeleiket. Amivel szemben a jobboldal sokáig hirdette az eleganciát, az úriemberséget, a „glaszékesztyűt” – merthogy mi nem megyünk le az ő szintjükre. És ezzel az óriási morális győzelemmel, amivel az „igazikonzervatívok” imádnak pózolni, a jobboldal jól el is veszített már jó néhány választást. Ezekkel a balosokkal szemben ugyanis semmit nem ér az elegancia, a gesztusok. Föl kell menni a pályára. A saját módszereikkel kell harcolni velük szemben.

Nagyon vékony persze a vonal, hogy meddig vesszük át pusztán a módszereiket, és mikortól a prosztóságukat. Mikor válunk olyanokká, mint ők. És ez a vonal nemcsak vékony, de szubjektív is. Én azt gondolom, a nyers, kendőzetlen beszéd, akár a trágár szavak használata, a hülyék hülyének nevezése is nemhogy megengedett, de szükséges: nehogy egy pillanatra is azt érezzék, hogy az általuk mindennaposan alkalmazott módszerektől megfutamodnánk, ne lennénk képesek ugyanolyan erővel visszaütni. A nőiség nyilvános degradálása viszont már más tészta. Ez már nem módszer (de még csak nem is hímsovinizmustól fűtött mindennapi virtuskodás a férfiöltözőkben), hanem ez már egy szellemiség, amit mi valóban nem képviselhetünk. Az isteni teremtést, a nőket, az emberi életet semmibe venni ők szokták. Akár Novák Katalin „szukázásáról”, akár a meg nem született gyerekek legyilkolászásáról van szó. Akár Orbán Viktor unokáját szeretnék Kaletára bízni.

Ebben tényleg ne menjünk le a szintjükre. Ha hibáztunk, és mégis ezt tettük, jöjjünk vissza onnan. Ők úgyis ott maradnak.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu