Pesti Srácok

Szabó Tünde: Továbbra is szeretnénk nagyszabású hazai világversenyeket rendezni

Szabó Tünde: Továbbra is szeretnénk nagyszabású hazai világversenyeket rendezni

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kijelentette: Magyarország továbbra is szeretne nagyszabású világversenyeket rendezni. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szerdai sajtótájékoztatóján az államtitkár arról beszélt, hogy "idén négy olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendeztünk, amelyeknek rendkívül jó visszhangja volt, és a nemzetközi szövetségek is mindenhonnan dicsérő szavakkal illettek bennünket".

Szabó Tünde a részleteket illetően felidézte, hogy áprilisban hetven év után adott otthont Budapest újra asztalitenisz-világbajnokságnak, amelyet több százmillióan követtek a világon, és a nemzetközi szövetség elnöke szerint ezzel az eseménnyel Magyarország újra felkerült a sportág világtérképére. A júliusi hazai vívó-vb kapcsán Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét idézte, aki szerint "Budapest mára a világ egyik legjelentősebb sportfővárosa lett".

– fűzte hozzá Szabó Tünde. A szeptember elején, a felújított Kincsem Parkban sorra került öttusa vb-ről azt emelte ki, hogy azt az év versenyének választotta a sportági világszövetség.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az államtitkár, aki az eseményeknek a gazdaságra, a turizmusra, az ország- és városimázsra, valamint a társadalomra és kultúrára gyakorolt hatásait említette meg.

– állapította meg, majd azzal folytatta, hogy idén több, mint száz világesemény – a többi között a junior úszó-vb, a női röplabda Európa-bajnokság, a női labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő – megrendezését támogatták. Szabó Tünde kitért arra is, hogy a kormány kiemelt stratégiai ágazatként kezeli a sportot, és egy jól átgondolt, tudatos úton haladva támogatja a fiatalok és a családok egészségének fejlődését. Ehhez olyan modern sportlétesítményeket igyekszik biztosítani, amelyeket biztonságosan lehet használni, hiszen az a cél, hogy minden gyerek sportoljon.

– jelentette ki a sportért felelős államtitkár. Szabó Tünde szerint ezek mutatják a magyar utánpótlás-nevelés eredményességét, amely a magyar sport alapja is egyben. Hozzátette: ez az út Tokióba, majd 2024-ben Párizsba vezet; ehhez kiszámítható és stabil hátteret biztosítanak, és a munka eredményét szerinte már most látni lehet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.