Pesti Srácok

Számok és tények: kicsit unalmas már, sokan állnak mögöttünk az EU-ban, de a miénkkel verik a csalánt (Videó!)

Számok és tények: kicsit unalmas már, sokan állnak mögöttünk az EU-ban, de a miénkkel verik a csalánt (Videó!)

Szép gárda gyűlt össze a legutóbbi Számok és tényekbe, hiszem Trombitás Kristóf mellett ott volt Kohán Mátyás, a Mandiner külpolitikai újságírója, Kovács András, az Origo belpolitikai rovatvezetője és Magyari Sándor, a posztok.hu egyik alapítója is. A prímet azért a bel- és külpolitikai témák adták.

Kezdésként természetesen beszéltek arról a méltatlan helyzetről is, amibe a Pesti TV került és jó volt hallani, hogy a kollégák mind kiálltak a közösség mellett. A prímet azért a bel- és külpolitikai témák adták. Kohán Mátyás felvezette, hogy az ellenzék pártjai közül páran Budapest-párttá válnának, ami persze a kormányváltáshoz nem elég, de legalább valami koncepciót sugall. int minden eddigi helyzetben, úgy most is bizton lehet számítani Szijjártó Péter kiállására. A vendégek az eddigi legjobb külügyminiszter szavait is kielemezték. Az olajembargós törekvések kapcsán pedig Magyari Sándor jegyezte meg, hogy totális kudarcok voltak az eddigi szankciós csomagok. Végül Kovács András tette hozzá, hogy a német kormány akár már a közeljövőben megbukhat, ha minden így megy tovább.

PestiSracok facebook image
Forrás: PestiTV
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.