Pesti Srácok

Szándékosan iktatták ki a balesetet szenvedő olasz felvonó fékét

Szándékosan iktatták ki a balesetet szenvedő olasz felvonó fékét

A felvonó folyton megállt volna műszaki problémák miatt, emiatt egyszerűen kiiktatták a féket az üzemeltetők – derült ki az olaszországi felvonóbaleset ügyében tartott rendőrségi kihallgatáson. A kabin emiatt nem tudott megállni, amikor az egyik kötele elpattant.

Nem egyszerű feledékenységből, hanem szándékosan iktatták ki annak a felvonókabinnak a fékjét, amely vasárnap délelőtt zuhant le Olaszországban. A Corriere információi alapján a HVG azt írja, hogy a Maggiore-tó partjáról a Mottarone-hegyre közlekedő felvonó az április 26-i újraindítás óta (korábban a járványhelyzet miatt nem járt) kikapcsolt vészfékkel járt. A vészféket szándékosan, egy villa behelyezésével inaktiválta az üzemeltető – tette ezt azért, hogy elkerülje, hogy a felvonó a működése közben jelentkező különféle rendellenességek nyomán aktiválódó biztonsági protokoll miatt folyton automatikusan leálljon.

Vasárnap, miközben a kabin tizenöt emberrel a fedélzetén a fenti célállomástól már csak pár méterre volt, a vontatókötél elszakadt, a kabin tizenöt utassal a fedélzetén elkezdett a szállítókötélen visszafelé csúszni. 300 métert tett meg, a végén 100 km/h-s sebességre felgyorsulva, ez a szállítókötelet is kiakasztotta a helyéről, és a kabin a földre zuhant. Az utasok közül csak egy ötéves gyermek maradt életben, állapota súlyos.

Az elmúlt két napban már kiderült, hogy a fék nem működött, de eddig annak az esélye is fennállt, hogy csak figyelmetlenségből felejtették a fékszerkezetben a fékműködést blokkoló villát. Miután a szándékosság kiderült, az olasz hatóságok tizenkét órás kihallgatás után három embert vettek őrizetbe: Luigi Nerinit, a felvonót kezelő mottaronei vasúttársaság tulajdonosát, Gabriele Tardini igazgatót és Enrico Perocchio operatív vezetőt. Olimpia Bossi ügyész azt mondta a Repubblica cikke szerint, hogy a vezetők szándékosan, üzleti megfontolásból hozták meg a döntést május elején, miközben a liftnek nem lett volna szabad működnie. A három őrizetbe vett vezetőt emberöléssel, gondatlanságból okozott súlyos testi sértéssel (a túlélő gyermekkel szemben), illetve munkahelyi baleset megelőzését célzó óvintézkedés kiiktatásával gyanúsítják.

PestiSracok facebook image

Forrás: HVG; Fotó: MTI/EPA/CNSAS

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.