Tovább nőtt a baloldallal szembeni bizalmatlanság; Márki-Zay Péternek, a baloldal miniszterelnök-jelöltjének utóbbi időben tett kijelentései megjelennek a kutatásokban is – mondta a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szombaton, az M1 aktuális csatornán.
A Századvég felmérésének eredményét ismertetve Kiszelly Zoltán közölte: a válaszadók többsége attól tart, hogy romlana a helyzete, ha a baloldalra szavazna, mert csökkentenék például a családtámogatásokat, vagy emelkednének az energiaárak.
Az adatok azt mutatják, hogy az utóbbi időszakban az emberek elkezdtek bízni a jövőben; a hiteleket pedig a jelenlegi konstrukciók mellett vették fel, bízva a családtámogatási rendszerben
– jelezte a politológus. Kiszelly Zoltán kifejtette: a baloldal azt ígéri, hogy igazságosabbá teszi a családtámogatásokat, de a 2010 előtti gyakorlat azt mutatja, hogy a szegényekre való hivatkozással a középosztályt sarcolják meg; így a középosztály lecsúszik, miközben a szegények helyzete nem javul érdemben. Hozzátette, hogy a családtámogatási rendszer átgondolt; az embereket “hidegzuhanyként” érheti, ha megint elveszik ezeket a támogatásokat. Kiszelly Zoltán rámutatott: baloldali közgazdászok szerint a mostani intézkedések fenntarthatatlanok, de nem teszik hozzá, hogy ezek az intézkedések egy átfogó csomag részei.
A kormány nem a munkát adóztatja, hanem a fogyasztást, és a teljesítmény támogatja; ez egy átgondolt rendszer, ezért fenntarthatók ezek az intézkedések. A jelenlegi kormánypártok támogatottsága átlagon felüli a legszegényebb társadalmi csoportokban, mert ők azt látják, hogy valódi kitörést jelent az oktatásra és a munkára épülő politika, amit a kormány folytat
– mondta a politológus.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Orientál
2022-01-16 at 19:11
Ahogy Márki-Zay ellent mond a mondatainak az nem sok jót sejtet számunkra.
FER
2022-01-16 at 11:51
Aki még most is a moslékkoalíciót ajnározza, az a moslékban lubickoló ész nélküli barom.
Királytigris
2022-01-16 at 10:34
Az a furcsa helyzet állt elő, hogy egy nemzetrothasztónak is anyagi érdeke a Fideszre szavaznia.
mébell
2022-01-16 at 10:15
Makizaj szobat este Gyöngyös, jórészt cigányok lakta kerületében, Durandán LETYÚKTOLVAJOZTA a cigányokat! Azt mondta, hogy a cigányok tyúkot lopnak a fidesz meg erőművet. Figyelem Fidesz: MAGASLABDA!!!
hozzaszolo
2022-01-16 at 10:08
süllyed az ellenzék népszerűsége
Budapesten nem süllyed. És nem azért mert Karigeri szárnyal, hanem mert itt annyi neutron sincs, hogy ezt a maghasadást szabályozza. Szerintem, ha bevezetnék a gettót és a sárga csík mellé a sárga csillagot is, akkor is megszavaznának bármilyen ALKALMATLANT.
Az apartheid már be van vezetve, megmondta Karigeri,ti járjatok gyalog. Én ugyan nem vagyok oltásellenes, már 4-et kértem, de kellene árulni a sárgacsillagos maszkokat.
Ha már a zsidózást úgyis felhasználják, azok tiltakozása ellenére. De semelyik tiltakozásnál nem jutottak tovább annál, hogy ez szörnyű, inkább a Fideszre szavazzatok.
Gladács
2022-01-16 at 09:04
Nehogy hátradőljünk, hogy ez a választás eldőlt!
Mi dönthetjük el, azzal, hogy ELMEGYÜNK SZAVAZNI!
bl
2022-01-16 at 07:49
Az a helyzet, hogy Tarlósról is azt mondta Butapest népe, hogy jobb Karácsonynál ÉS MÉGIS.
klaa
2022-01-16 at 01:12
Zárdki Mayd
Zsike
2022-01-15 at 23:31
Márki Zay a nulla a köbön!
Mintha nem is Magyarországon élne! Importálja és szolgai módon visszaböfögi, ami Amerikában és / vagy Kanadában látott, holott itthon teljesen más a történelmi tapasztalat, a szokások, a néplélek, az elvárások stb.
Hülye, futóbolond, ámokfutó – minden illik rá! Pszichésen is zavart, idegileg labilis, beteg alak! Isten menten meg tőle, pont úgy, mint a Gyurcsány Fletótól és a bulgár tehén nejétől! Globalista, kommunista katyvasz az egész banda! Hazaárulók, mint az elődeik! Elég volt belőlük!
A magyarok nagy többsége utálja őket!
G.P
2022-01-15 at 22:46
A választok többsége úgy gondolja rosszabb lenne a helyzetük ! ( ( Milyen finoman van leírva ) Az , hogy az ország elveszítené függetlenséget , talán nem is gondoltak rá, a több százezer a deli határnal rekedt banda Budapest belvárosában balhézna! Rosszabb lenne a helyzetük ! Egy kis felvilágosításnak it lenne az ideje !!! Politikai aktivisták kerülnének minden nagyobb pozícióba stb,stb !
azunio
2022-01-15 at 21:57
Patrio
2022-01-15 at 21:31
“El kell menni szavazni minden áron! Csak úgy nyerhetjük meg!”
>>>
A részvézel a fontos, nem a ZAJ!
aladin
2022-01-15 at 21:35
Márkizaj annyira rosz politikai elöadó a hülye megszolalásaival, hogy amiota ö vezeti az ellenzéket, azota sülyed az ellenzék népszerüsége. De ez jó a kormánypártnak mert 22-ben, bevan biztositva a 2/3-ad.
Patriot
2022-01-15 at 21:31
Nem vagyunk kíváncsiak a politológusok fontoskodásaira!
El kell menni szavazni minden áron! Csak úgy nyerhetjük meg!