Pesti Srácok

Százmillió kerékpársávra – Így költekeznek a papíron "kisemmizett" Karácsonyék

Százmillió kerékpársávra – Így költekeznek a papíron "kisemmizett" Karácsonyék

Annak ellenére, hogy papíron Budapest a csőd szélén táncol, Karácsonyék nem sajnálják a pénzt a védett kerékpársávokra. Az Üllői és a Váci úti műanyag oszlopos megoldást eddig is számos kritika érte, most pedig már azt is lehet tudni, hogy méregdrága volt.

Mintegy százmillió forintból jött lére Budapesten az Üllői és a Váci úti védett kerékpársáv – ez derült ki a Budapest Közút a Világgazdaságnak küldött tájékoztatásából. A lap egyebek mellett arról kért adatokat a fővárosi közútkezelőtől, hogy mennyibe kerültek a pollerekkel védett bringautak. A válaszban kitértek rá, hogy a Váci úton mindkét irányban kialakított, körülbelül két kilométeres szakasz költsége 26 millió forint volt. Ez tartalmazza

  • az útépítést,
  • a forgalomtechnikai kialakítást,
  • a piros burkolatfestést
  • és a műanyag oszlopokat, az úgynevezett elhajló pollereket is.

Az Üllői úton szintén mindkét irányban létesült kerékpársáv, ám ez már összesen öt kilométer hosszan. Ennek bekerülése már 70 millió forintra rúgott, amely szintén magában foglalja a fenti tételeket, tehát az útépítést, a forgalomtechnika kialakítását, a piros burkolatfestést és az elhajló pollereket. Tehát a Váci úton és az Üllői úton életre hívott védett kerékpársávok összesen 96 millió forintot emésztettek fel.

PestiSracok facebook image

Valószínűleg a Budapest Közút is érzékelhette, hogy a csaknem százmilliós költés méregdrágának tűnhet néhány kilométernyi bringaútért, ezért kiemelték, hogy ennek a kiadásnak egy jelentős része akkor is megtörtént volna, ha nem kerékpársávot létesítenek ezeken az útszakaszokon. Hogy ez alatt pontosan mit értett a fővárosi cég, és hogy milyen költésekre került volna sor a biciklisáv nélkül is, az már nem derült ki. Az viszont igen, hogy az Üllői úton még nem is értek a végére a munkálatoknak. A biztonságos kerékpársáv felfestései, a táblázása, a piros burkolatfestés és pollerek kihelyezése elkészült, csakhogy az érintett szakaszon a gyalogos-átkelőhelyek burkolatjeleinek felújítása még hátravan. Ez jelenleg egyébként zajlik.

A Budapest Közúttól a lap arról is érdeklődött, hogy terveznek-e további kerékpársávokat létrehozni, és ha igen, pontosan hol, és lesz-e ezek között pollerrel elhatárolt sáv. A cég sajtóosztálya erre úgy reagált, hogy a biztonságos kerékpársávok kialakítása egy koncepció része. A tervezés, az előkészítés, illetve a megvalósítás folyamatos, de a megvalósítás lehetősége „a főváros ismert anyagi helyzetétől nagymértékben függ”. Ez alatt arra gondolhattak, hogy Budapest nyár közepe óta folyószámlahitelből működik. Július végére a főváros számlája már mínusz 8 milliárd forintot mutatott, és ez lesz még rosszabb: az augusztust várhatóan 40 milliárd forint mínuszban zárja az önkormányzat költségvetése. Ezért meglepő némiképp, hogy ebben a finanszírozási szempontból kivéreztetett időszakban a városvezetés mégis talált fölösleges százmillió forintot, hogy abból kerékpársávokat alakítson ki.

Félreértés ne essék: a kerékpáros közlekedés elősegítése támogatandó cél, de jelenleg biztosan nincs Budapest tíz legégetőbb problémája között. Különösen úgy, hogy azok kivitelezése számos feszültséget szült már eddig is. A kiskörúti, meglehetősen szellősen használt biciklisáv az autósok dolgát nehezíti meg. Az Üllői és a Váci úton felállított polleres megoldás pedig a mentősöknél és a taxisoknál is kiverte a biztosítékot. Sőt, először fordult elő, hogy a fővárosi várostervezés a közösségi közlekedés kárára bővítette – a már meglévő buszsáv helyén hozva létre védett bringautat – a kerékpáros úthálózatot. Ez a közlekedési szakma rosszallását is kiváltotta. Vitézy Dávid, a BKK volt vezérigazgatója és egykori közlekedési államtitkár például többször is nyilvánosan kritizálta a városvezetést a döntés miatt. A BKK viszont azt állítja, hogy az új kerékpársávoknak köszönhetően 6 százalékkal csökkent a torlódási idő.

Forrás: Világgazdaság; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.