kerékpársáv
Horror biciklisáv a Flórián téren
Az idei év egyik hívószava a biciklisáv lehetne, a PestiSrácok.hu is számos anyagban foglalkozott Karácsony Gergely katasztrofális kerékpár-politikájával, most azonban működésben láthatjuk, ha két lángelme összedolgozik: a mentőgyilkos poller, a bicikliút mellé felfestett biciklisáv után bemutatkozik a buszmegálló-biciklisáv hibrid.Jöhet a fedett biciklisáv? – Ki nem találnák, hogy melyik utat nem tudják takarítani a hókotró gépek
A kezdettől a végső formájáig zseniális forgalomszervezési eszköznek bizonyult a biciklisáv: először a forgalmat duzzasztotta fel, utána a gerikarókkal el is lehetetlenítette azt, most pedig már gyakorlatilag használhatatlan is, hiszen a hókotró gépek nem tudják takarítani azokat. Felkészül a fedett biciklisáv?Miért akar Karácsony újabb és újabb forgalmi káoszt teremteni?
Miközben a közösségi költségvetésben közel 200 millió forint jut újabb biciklisávokra, addig a főpolgármester a metró, a 4-es 6-os villamos leállítása után most épp az agglomerációs vízszolgáltatás szüneteltetésével fenyegetőzik. Az elvileg a budapesti polgárok döntése alapján a kerékpársávokra odaítélt újabb 200 millió forintnak talán jobb helye lett volna nemcsak a vízműveknél, hanem mondjuk a koszos hajléktalantanyává züllesztett aluljárókat is többet lehetne takarítani belőle.Komolyan, ezt direkt csinálja Karácsony? – Még egy karókkal szegélyezett biciklisáv létesül a Szent István körúton
Már az előző is rengeteg negatív kritikát kapott, ez mégsem tántorította el Karácsony Gergelyt, hogy újabb, karókkal szegélyezett biciklisávot alakíttasson ki, ezúttal a Szent István körúton, a Margit híd és a Nyugati tér közötti szakaszon. A Hír TV beszámolói szerint a húzás már a környékbeli vállalkozóknál és áruszállítóknál is kiverte a biztosítékot, mert a karók ellehetetleníthetik az áruszállítást. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy a főpolgármester a főváros kisvállalkozóit vérezteti ki, míg a nagy bevásárlóközpontok multijai tovább hízhatnak.Saját szavazói szedik szét Karácsony Gergely újabb biciklisávötletét, amit a tél beköszöntével alakít ki
Úgy tűnik, a legtöbb embernek kezd elege lenni Karácsony Gergely biciklis hóbortjából, ami nem azt jelenti, hogy a budapestiek kerékpárellenesek, de ők is úgy látják, hogy ami elég, az elég. A főpolgármester ugyanis realizálta, hogy az elmúlt négy évben nem csinált semmit, a kampányban viszont jó lenne valamit mutogatni, ezért most fejleszt. Hogy mit? Természetesen biciklisávot, mert mi másra van szüksége az embernek a tél beköszöntével. Bár arról megoszlanak a vélemények, hogy az aszfaltfestés, karóállítás mióta fejlesztés... Nemhiába szedik szét még egy baloldali hírportál követői is a főpolgármestert és csapatát.Karácsony első beosztottja gyerekes daccal közölte, hogy maradnak az Üllői úti horrorkarók
Leszerelni? Dehogy, inkább még több karót raknak ki a fővárosban a biciklisávokban. Erről beszélt Karácsony Gergely kabinetfőnöke egy interjúban. Szerinte a budapestiek igénylik ezt, ám a tapasztalatok mást mutatnak.Mentő? Nem fontos! Biciklisáv? Persze! Ez a fotó mindent elmond Karácsony Gergelyék eszement ámokfutásáról
És akkor álljon itt egy fotó mindenféle egyéb magyarázat nélkül, hogy hogyan működik Karácsony Gergely legújabb agymenése – osztotta meg a Facebookon Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi fideszes polgármestere. Ehhez nekünk sincs mit nagyon hozzátennünk.Százmillió kerékpársávra – Így költekeznek a papíron "kisemmizett" Karácsonyék
Annak ellenére, hogy papíron Budapest a csőd szélén táncol, Karácsonyék nem sajnálják a pénzt a védett kerékpársávokra. Az Üllői és a Váci úti műanyag oszlopos megoldást eddig is számos kritika érte, most pedig már azt is lehet tudni, hogy méregdrága volt.Karácsonyék csődről beszélnek, miközben közel kétmilliárdot terveznek elkölteni biciklisávokra
A fővárosi városvezetésről már többször is hallhattuk, hogy csőd közeli állapotban van Budapest, a rájuk hagyott több mint 200 milliárd forint szőrén szárán eltűnt, a tömegközlekedés leállításával fenyegetőznek, a szolidaritási adó befizetését tagadták meg, arról azonban nem beszélnek, hogy a mentősöket és tűzoltósokat is felháborító biciklisávokra 133 milliót költöttek és további 1,6 milliárd forintot terveznek fordítani újabb biciklisztrádákra a főváros legforgalmasabb részein.Ajánljuk még