Pesti Srácok

Karácsony első beosztottja gyerekes daccal közölte, hogy maradnak az Üllői úti horrorkarók

Karácsony első beosztottja gyerekes daccal közölte, hogy maradnak az Üllői úti horrorkarók

Leszerelni? Dehogy, inkább még több karót raknak ki a fővárosban a biciklisávokban. Erről beszélt Karácsony Gergely kabinetfőnöke egy interjúban. Szerinte a budapestiek igénylik ezt, ám a tapasztalatok mást mutatnak.

A budapestiek döntésével takarózik Karácsony Gergely kabinetfőnöke, Balogh Samu ugyanis a Népszavának adott interjúban úgy fogalmazott, hogy semmiképpen nem szerelik le az oszlopokat az Üllői úton, hiszen "a közösségi költségvetés nyertes projektjeként, a budapestiek döntése nyomán valósult meg a védett biciklisáv". Sőt, azt is kifejtette, hogy terveznek újabb, oszloppal leválasztott védett sávokat. Szerinte a budapestiek igénylik ezeket. Egyébként a biciklisáv kialakítása útépítéssel, burkolatfestéssel, forgalomtechnikai átalakítással és a rugalmas pollerekkel együtt az Üllői úton 70 millió forintba, a Váci úton 26 millióba került.

Azt, hogy a budapestiek mennyire igénylik ezeket, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mennyien kiakadtak, amikor kiderült, hogy Karácsonyék az Üllői úton a korábbi buszsávot bicikliúttá alakították át, a sávot pedig zöld, hajlékony műanyag cölöpökkel szegélyezték. Látható volt az is, hogy a bicikliutat nem használják ki, sőt, az autósok számára akadályt jelent a lezárt rész.

Karó-gate

PestiSracok facebook image

A karók ellen felszólaltak a taxisok és az Országos Mentőszolgálat is. Utóbbiak szóvivőjét Balogh Samu azzal vádolta meg, hogy fideszes, emiatt támadja a csak Geri-karóknak hívott útelválasztókat. Győrfi Pál kifejtette, hogy Budapesten naponta ezer riasztás érkezik a mentőkhöz. Nyilvánvalóan nem mindegyik élet-halál eset, de nagy számban fordulnak elő akut életveszélyes esetek is, például szívmegállás vagy ütőeres vérzés; máskor balesetekhez kell kiszállni, így gyorsan és minél könnyebben kell haladniuk a mentőautóknak az utakon. Hozzátette:

Forrás: Facebook

Ajánljuk még