Pesti Srácok

Százmilliós luxusautók karamboloztak az M0-son (Videó)

null

Olyan baleset történt az M0-son, hogy a biztosító is leizzad. Négy személyautó, ebből két Bentley, és egy kisteherautó szenvedett balesetet az M0-son pénteken. Kiszakadt kerék és alkatrészek mindenhol, a kár több száz millió forintra tehető.

Péntek délután három óra körül történt egy elég csúnya baleset az M0-s budapesti szakaszán. Négy autóban és egy kisteherautóban keletkezett igen komoly kár, ebből az egyik egy Bentley Bentayga SUV, egy másik pedig szintén Bentley, egy Flying Spur – írja a Vezess.hu.

PestiSracok facebook image

– jegyezték meg a közlekedési portálon, a V8-as, 550 lóerős Bentley Bentayga használtan ugyanis 60-70 millió forint környékén mozog, az új ára erősen karcolja a 100 milliót, felszereltségtől függően. A V6-os hibrid változatért sem kérnek kevesebbet, annak motorja 449 lóerős. A Flying Spur pedig még használtan is közel 100 millió, a hatliteres W12-es változat 632 lóerős, de opció még a 4,0 literes V8-as, illetve konnektoros hibridként is elérhető, melynek alapját 2,9 literes V6-os erőforrás adja.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az alábbi közleményt adta ki a balesettel kapcsolatban:

Forrás, fotó: Vezess.hu