Pesti Srácok

Szebb múltat! - Szakács Árpád, Ferkó Dániel, Stefka István és Huth Gergely a mai Polbeatben (ÉLŐ, 19 órától!)

Szakács Árpád Lovas István-sajtódíjas újságíró lesz a mai Polbeat vendége. A szokás szerint este hét órakor kezdődő élő adásban vele, Ferkó Dániel történésszel, a PestiSrácok.hu főmunkatársával, Stefka Istvánnal, portálunk lapigazgatójával a most készülő: A halál népbiztosa című, Szamuely Tibor és a vörös terror gaztetteit bemutató történelmi dokumentum-játékfilm ötletgazdájával Huth Gergely főszerkesztő fog beszélgetni. Természetesen szóba kerül az a legújabb, tonnás kőtömb is, amit Szakács Árpád a hétvégi Magyar Nemzetben a "történész-céh" békés dagonyájába hajított, illetve Ferkó Dániel népszerű szombati írása a magyarság fennmaradását megalapozó, mégis érthetetlen módon elhallgatott-eljelentéktelenített 907-es pozsonyi csatáról és persze nem hagyhatjuk szó nélkül korunk történész morállóf@szának, Ungváry Krisztiánnak Pilhál Tamás mai cikkében kitudódott esetét, miszerint szabadidejében a rettegett SA egyenruhák gyűjtésével és adásvételével foglalkozik. Utóbbit persze szekértáborokon átívelő és szűnni nem akaró elhatárolódás- és tiltakozáshullám övezi.... ja, persze nem. Várjuk Önöket a helyszínre, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, vagy ide a képernyő elé.

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben közvetítve a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőből (Budapest, II. kerület, Bem rakpart 53. – A Margit híd budai hídfőjénél) . Az adás ITT nézhető vissza!

A KÖZVETÍTÉST AZ ITT.OTT TV TÁMOGATJA. 51 MAGYAR TÉVÉCSATORNA, BÁRHOL A VILÁGON, KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL! SMART TV-N ÉS MOBILON IS NÉZHETŐ!

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videó riportjai láthatóak! Ha leállna az adás, frissítse az oldalt!

PestiSracok facebook image

PESTISRÁCOK.HU produkció

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.