Pesti Srácok

Két szék között a földre – Jakab újra felsült a Jobbik hatalmi harcaiban

Két szék között a földre – Jakab újra felsült a Jobbik hatalmi harcaiban

Sajtóértesülések szerint újabb vereséget szenvedett Jakab Péter a Jobbikban zajló hatalmi harcokban. A pártelnök pozíciója egyre ingatagabb, ezért belső információk szerint megpróbált előremenekülni és biztosítani frakcióvezetői posztját, de a jelek szerint ez sem jött össze Gyurcsány Ferenc leghűségesebb katonájának.

A Metropol legfrissebb információi szerint csúfos kudarcba fulladt a Jobbik-elnök legújabb politikai húzása. A lap úgy tudja, hogy Jakab próbált volna előre menekülni, egyre kétségbeejtőbb politikai helyzetében menteni a menthetőt. Legfőbb politikai tanácsadójával, az ideiglenesen „hátravont” kabinetfőnökkel, Molnár Enikővel úgy döntöttek, hogy bár inog a pártelnöki szék, megpróbálják bebiztosítani legalább a parlamenti frakció vezetését, nyilvánvalóan arra is tekintettel, hogy a frakció pénzügyi forrásai ma a Jobbik legfőbb bevételét is jelentik. Az ezek fölötti rendelkezés a párton belül ma még az elnöki pozíciónál is fontosabbak. Emiatt Jakab kedden megpróbálta keresztülvinni a frakciószabályzat megváltoztatását. Azt próbálta meg elérni, hogy a frakcióvezetői posztról történő leváltásához ne legyen elég a sima többség, hanem kétharmados döntés kelljen hozzá. Így elég lett volna, ha a tízfős frakcióban legalább hárman kitartanak mellette.

A Metropol úgy értesült, hogy a megingott tekintélyű, sokak szerint lemondás vagy lemondatás előtt álló pártelnök ismét csúfos kudarcot vallott; nem volt képes összeszedni az ehhez szükséges voksokat. Kudarca a lap forrásai szerint egyértelműen azt jelzi, hogy a visszaszámlálás egyértelműen megkezdődött, Jakab Péter politikai bukása már szinte borítékolható. Egyelőre nem tudni, hogy mikor kerül sor a Jobbik rendkívüli választmányára, ahol végképp eldőlhet a botrányt botrányra halmozó, még saját alelnökét is feljelentő pártelnök sorsa. A Metropol forrásai nem zárták ki annak lehetőségét, hogy Jakab Péter, aki korábban már megírta lemondását, megpróbál kimenekülni a kínos helyzetből, kilép még a pártból is, hogy független képviselőként mentse, ami még menthető.

Forrás: Metropol; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.