Pesti Srácok

Szekszárd és Nagykanizsa önkormányzatát is konfliktusok terhelik

Szekszárd és Nagykanizsa önkormányzatát is konfliktusok terhelik

Szekszárdon és Nagykanizsán is konfliktusok terhelik az önkormányzat működését; a városokban ellenzéki képviselő-testületet, azonban kormánypárti polgármestert választottak tavaly októberben – a témával a Magyar Nemzet foglalkozott szerdán.

Ács Rezső (Fidesz-KDNP) szekszárdi polgármester úgy fogalmazott a lapnak, hogy "a balliberális oldal folyamatosan farol ki a választási ígéreteiből: azzal mentegetőznek, hogy nem lehet azokat teljesíteni. Azt ígérték többek között, hogy minden szekszárdi napi két órát ingyen parkolhat majd a városban, illetve hogy megreformálják a kórházi parkolást. Közben rájöttek, hogy az utóbbi az intézmény belügye, azt pedig vizsgálják, hogy a kétórás ingyenes parkolás milyen bevételkiesést jelent a városnak." A polgármester azt mondta: a "balliberális oldal egyik legfontosabb döntése az volt, hogy megváltoztatták a szervezeti és működési szabályzatot: megnövelték a bizottságok számát és az egyes testületek létszámát is". Ez szavai szerint éves szinten 32 millió forint többletköltséget jelent az önkormányzatnak. A politikus nem tartja kizártnak, hogy az ellenzék időközi választást akar, és ezért a közgyűlést is feloszlathatja, bár – vélekedett – ez nekik is kockázatos lehet.

A nagykanizsai önkormányzat működését Cseresnyés Péter, a választókerület országgyűlési képviselője úgy jellemezte: a helyhatósági választások óta eltelt száz nap tapasztalata az, hogy a képviselői többséggel hatalmat gyakorló koalíció nem vezeti a várost, hanem elsősorban "saját revansvágyát elégíti ki". A település közgyűlése tizenöt emberből áll: Balogh László (Fidesz-KDNP) polgármester mellett hat másik Fidesz-KDNP-s, továbbá nyolc ellenzéki politikus ül a testületben – idézte fel a Magyar Nemzet. Cseresnyés Péter azt hangoztatta: "a balliberális képviselők első dolga volt, hogy leváltsák az önkormányzati cégek vezetőit és pályáztatás nélkül saját embereiket nevezzék ki".

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.