Életmódblogger, celebfikázó, reakcióvideós, anyablogger, énekes, ugye? Hát persze. Inkább baloldali aktivista úgy pozicionálva, hogy elhidd. Ne vigyük persze túlzásba az összeesküvés-elméleteket, lehet, hogy nem mindannyian egyből a megtévesztés és politikai indoktrináció céljával indultak. Viszont naivak se legyünk, és lássuk meg azt a nyilvánvaló trendet, ahogy a balliberális propaganda – egyébként nagyon előrelátóan és ügyesen – beszervezi maga alá a civileket, és még azután is civilként adja el őket, amikor már réges-rég nem azok! Mit ad ég, megint ilyen „civilek” támadják tüntetéssel a kormányt.
„Elegünk van. Oldalaktól függetlenül fontosnak tartjuk, hogy civil emberként felemeljük a hangunkat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében. Elkeseredettek vagyunk”
– ezzel a rettenetesen gagyi és átlátszó maszlaggal hülyítik a hülyítésre fogékony követőiket a péntekre szerveződő tüntetést nevükre vevő online tartalomgyártók. Igen, csak a követőiket hülyítik, de az nem kevés, hiszen nekik éppen az a dolguk, hogy sok követőjük legyen; sokkal több, mint amennyit a politikai iszapbirkózás folyamatos és kényszeres művelésével tudnának szerezni. Celebek így meg úgy, Youtube-videók így meg úgy, anyasztorik, közbe’ egy kis kormánynak beszólás ballib sorvezető szerint. Nagyon kilóg a lóláb, de ha a baloldal politikusai 14 éve csak vert seregként kullognak az események után, akkor valami más csapatot kell bevetni a siker reményében.
Ebben pedig elég termékeny a globalista erők hazai képviselete, és bár a kormánybuktatás egyelőre ebben sem látszik, a jobboldal részéről óriási mulasztás csak a nettó politikán pörögni.
A kulcspillanatokban a politika érdekében mozgósított, egyébként viszont ritkábban, vagy legalábbis nem folyton politizáló tartalomkészítők, influenszerek egyre fontosabb elemei lesznek a globalista-woke hatalmi gépezetnek. Hétköznapi témákkal, celebfikázással, bulváranyagokkal szólítják meg a szélesebb közönséget, hogy aztán oda célozhassák azokat az üzeneteiket is, amelyekért valóban csinálják a műsort. A baloldal ugyanis már régebben felmérte, hogy épeszű és éplelkű embert csak a legritkábban érdekel kizárólagosan a tömény politika. A sűrűn és nagy szervezettséggel sulykolt woke-propagandával szemben a jobboldal inkább még csak a jelszavaknál tart ahelyett, hogy aprópénzre váltva is átadná a konzervativizmust.
Most pedig lássuk, mit akarnak ezek a buzgó globaloalkalmazottak!
Mindenekelőtt rögtön tisztázzuk, hogy akármit arcoskodnak a youtuberek, instások meg a mulatósénekes, civilségben soha, de soha nem vehetik fel a versenyt a legeslegvérbelibb civillel, Lendvai Ildikó cenzor nagyasszonnyal!
Aztán… oldalaktól függetlenül? Na, ne vicceskedjünk már! Miféle oldalak? Hát ti egy oldal vagytok, sőt egy haveri kör.
Jólvanezígy/Fókuszcsoport, a vele személyi átfedésben is levő Nemakarokbeszólni, régi jó videógyártó kollégáik, akik a DK hoppmestereként, illetve a Momentum kommunikációs trénereként is őrületesen civilek; továbbá a mindannyiukra Benjamin Franklin alakú árnyékot vető, slejmes tapintású Partizán. Ők egészültek ki a mulatós zenét ismét csúcsra járató, ’20-as évek Lagzi Lajcsijával, aki most már Bródy János is szeretne lenni. (Ha már így felmerült, az mondjuk biztosan jót tenne a magyar könnyűzenének, ha Bródy írná Azahriah szövegeit, és cserébe Azi gitározna Bródy akkordjai helyett.)
Szóval ők az oldalaktól független civilek, akik őszinte társadalmi párbeszédet szorgalmaznak. Amúgy a társadalmi párbeszédnek már pártja is van jó ideje. Igaz, szavazói nincsenek, de ebbe a viszonylag sikertelen szolgálati műveletbe most ne menjünk bele!
A lényeg, hogy amikor a baloldal társadalmi párbeszédről prédikál, akkor azon szűköl, hogy a társadalom nem szavazza be a hatalomba.
Ha viszont ez így megy, arra gondoltam, hogy mi Kurtzcal, Megadjával, Ambrózyval, Jeszyvel, Ábrahám Robival, Varga Ádámmal civil emberként felemeljük a hangunkat, és oldalaktól függetlenül elutasítjuk a külföldet kiszolgáló baloldali ügynöktevékenységet. Még Huth Gergely is egyetért velünk civilként, oldalaktól függetlenül. Ez aztán a barikádokon átívelő, össznemzeti történet!
Kampányüzemmódba kapcsoltak a kiszolgáltatott gyerekek hátán
Be is ment hát az ATV-be a tüntetést promózni ennek a civil csapatnak a két legpártotjártabb szóvivője, Osváth Zsolt és Pottyondy Edina. Vagyis a DK meg a Momentum. Jó független lett ez is. Pottyondy – akit Osváth Zsolt a tüntetés ötletgazdájaként jellemzett – azt mondta, most kritikus ponthoz érkezett a rendszer, és leleplező pillanatnak vagyunk tanúi.
„Annyi irányból indult el ez az ügy. […] Azok a problémák, amiket eddig is szerintem elég sokan láttunk ebben az országban, azok most így mintha összpontosultak volna. És talán most nagyobb a figyelem, most könnyebben át lehet adni egy olyan üzenetet, ami konstruktív, ami nem arról szól, hogy Orbán Viktor mondjon le, hanem arról, hogy végre elkezdhessünk polgár módjára viselkedni.”
Osváth Zsolt hozzátette:
„Gyermekbántalmazás esetében nincsen, nem lehet megosztottság, és pont ezt az üzenetet szeretnénk eljuttatni mindenki számára, hogy függetlenül attól, hogy a nap végén te hova húzod az X-et, milyen színű zászlót tartasz a magasban, ebben a dologban meg kell egyeznünk.”
Lefordítom magyarra: vérszagot érez a baloldal (tkp. a DK és a Momentum), és megpróbálnak ebben az ügyben több embert mozgósítani, mint amennyit önmagukban sikerülni szokott nekik. Ezért nem visznek pártzászlókat.
Tagadhatatlan, hogy bennünk is maradtak kérdések, mert az, hogy a baloldal semmiért nem szokta vállalni sem az erkölcsi, sem a személyi felelősséget, az tény, viszont nem válasz arra, hogy mégis mi történt. De ezt biztos nem a woke szálláscsinálóival fogjuk megbeszélni.
P.F.Z
2024-02-14 at 12:31
Csak kacagok!
Focis hasonlattal éljek “kurva gyenge”
Ahogy az antifasiszta támadásokhoz, úgy a felvételekhez sem volt köze sem Jámbor Andrásnak, sem az előzetesbe helyezett szikrásnak, sem magának a Szikra Mozgalomnak, a kormánysajtóban mégis rendszeresen erőszakos antifasisztaként, vagy burkoltan pedofilként állítják be az egész mozgalmat.
Az aktivisták egy hétig tartották fogva ,jogtalanul,arra hivatkozva ,hogy ugyan olyan a kabátja mint az elkövetőnek.
Ez a te kirmányod.
A hvg-s cikk így folytatódik:
“Nyilván nem lehet büntetni a pedofilt, aki a vágyait leküzdve soha gyerekhez nem nyúlt, nem mutogatta senkinek semmijét, nem készített, terjesztett, birtokolt, vásárolt eleven gyerekkel készített pornográf anyagokat. Nyilván büntetni kell a gyerekek ellen irányuló szexuális abúzust akkor is, ha – miként az esetek többségében! – nem pedofil irányultságú ember követte el.”
Kuvasz
2024-02-14 at 12:24
Ingyenkoncert a hősök terén!
Nem ezeket kihagyni az eseményről és mindjárt a koncerttel kezdeni aztán majd a végén valamelyikük mondja a mikrofonba hogy orbán mondjon le.
Felforgató zsoldosok.Hadják békén a gyerekeket mi zsolti!Ti perverz állatok!
Laura Hann
2024-02-14 at 11:42
Te szerencsétlen faszszopó potykondi, mit ugattok most vajon? A tieid meg sem szavaztak egyetlen gyermekvedelmi törvényt sem. Akkor most vajon mi mellett is kardoskodsz, te szerencsétlen barom?!!! Hányni való gerinctelen hazaárulók!
mbbccc
2024-02-14 at 11:33
Ezt a hamis, ájtatoskodó, műjóemberkedést, amit ez a két geci itt levágott a videóban… Erre nincsenek szavak! Minden szavuk, gesztusuk hazugság. Döbbenet, az egész lényükből árad a hamisság, a ferde érvelés tombolása.
Senki Alfonz
2024-02-14 at 11:18
Remélem Présember lesz a főszónok a képmutatók pénteki nagygyűlésén.
Pálos Özséb
2024-02-14 at 11:13
A reménytelenül képmutató és romlott dollár ellenzék azzal vádol mást, amit ő maga követ el.
Az önistenítő Kajafás, önistenítéssel vádolta Krisztust és ítéltette el.
Nincs új a Ég-alattiban.
Csak mondom
2024-02-14 at 11:08
A Cohn Bendit fotóhoz, mielőtt megint megkapom, hogy nem is pedo az öreg
“1975-ös A nagy bazár című művében, felidézve egy óvodában felügyelő pedagógusként szerzett perverz élményeit, arról beszélt: „Többször is megesett, hogy néhány gyerek lehúzta a sliccemet, és elkezdtek simogatni. Ha kitartók voltak, én is visszasimogattam.” ”
Ezzel pózol Szabó Timi, mint jóbarát!
triacus
2024-02-14 at 11:04
@Csak kacagok 2024-02-14 10:41: Az idézet forrása:
Révész Sándor – Fölháborodás helyett
HVG, 2019. szeptember. 08. 14:20
https://hvg.hu/velemeny/20190908_Revesz_Folhaborodas_helyett
Csak mondom
2024-02-14 at 11:03
Már régen köztudott volt Cohn Bendit pedofil tettei, amikor a cikkben megjelenő kép elkészült Szabó Timeával
https://pestisracok.hu/a-jambor-andras-altal-alapitott-mercen-is-lelkesen-biraltak-a-gyermekvedelmi-torvenyt-most-mar-nem-is-csodalkozunk-hogy-miert/
odu
2024-02-14 at 11:02
Úgy tűnik fontos fejezethez érkezett a kormányváltó nekifutás sok elemes felkészülése.Tesztelésre kerülnek az új sütetű módszerek pl.: yutyub észosztók hatékonysága, fiatalabb nemzedékekre, nemekre stb. hatása, pottyantos partizánék nézettségének változása bedobva különböző emberkéket.
Sándor Trömböczki
2024-02-14 at 10:46
És a CÖF, mint civil szervezet hol van?
Esti Kornél
2024-02-14 at 10:37
Ne kerteljünk, hanem minden szépítés nélkül szögezzük le, hogy a homoszexuális propaganda megfogalmazott vagy megfogalmazatlan, tudatos vagy öntudatlan célja az ember lerántása. A harc az ember ellen folyik, minden területen, összehangoltan. Előbb megfosztani az embert isteni, transzcendentális normáitól, majd megfosztani pusztán emberi, immanens normáitól is, hogy aztán ezt a mélyen emberalatti szintre süllyesztett embert mindenek mértékévé tegyék, és istenítsék. Még csak véletlenül se maradjon valami vagy valaki a világban, ami vagy aki magasrendű, tiszta, szép, magasztos, nemes.
– Mert lerántani sokkal könnyebb, mint felemelni. Lerántani csak egyszer kell valakit, aztán magára lehet hagyni. Ott marad. Az emelkedéshez azonban mindig saját erő kell.
– A homoszexualitás azonban nem bűn, nem vétek; aki homoszexuális, az nem elítélendő, megvetendő, lenézendő – hiszen az, aki valóban homoszexuális, csupán elszenvedi a homoszexualitást; ellenben az a szemlélet, amelyet a homoszexuális propaganda hívei magukévá tettek, s amelybe balekokként tömegeket – s ezen belül homoszexuálisok tömegét – ugrattak be, s amely szerint a homoszexualitás éppen csak más, mint a heteroszexualitás – nos, ez a szemlélet nagyon is elítélendő, megvetendő és lenézendő, nagyon is bűn és vétek: közvetlenül az ember értékeszméje ellen irányuló támadás.
(Buji: A homoszexuális propaganda)
angolpuska
2024-02-14 at 10:32
Aszt hiszi a sok becsapott fiatal, hogy koncert lesz. Videó kapcsolaton keresztül nehéz megoldani.A megmondó énekesnek nevezett valaki nyaral.Egyébként ezek a “civil nevek” akit megmozgatnak, gratulálok.
Ponty Kelemen
2024-02-14 at 10:29
Az LMBTG szivárvány perverzek nem nyerhetik meg az erkölcsi vitát, ez előttük is nyilvánvaló, ha nem teljesen hülyék. Csak a szokásos képmutató trükkhöz folyamodnak: A saját sz@r másokra kenése, szétkenése a világban. Ez sem mai csirke. Krisztus óta ismerjük ezt a technikát. Voltaképp a saját kétségbeesett ötlettelenségük nyivákol elő már megint. Nem veszik észre, hogy erkölcstelenségükkel, hazugságaikkal és erőszakosságukkal éppen szétverik azt a Nyugatot, ami eddig hatalmuk bázisa volt.
saghy rozi
2024-02-14 at 10:18
Az, hogy mi mit gondolunk róluk, nem változtat semmit.
Vánnyadt bácsi
2024-02-14 at 10:14
hát igen, srácok, nagy szarba kerültünk. megtalálták a demagóg témát, (mert most hirtelen mindenki gyermekvédő lett), és szembe akarják fordítani a társadalmat a kormánnyal, mintha ő lenne a felelős.
Hallgatom a Zellenzék oldaláról dumálókat, fröcsögnek dühükben, láthatóan úgy érzik, itt az alkalom,
ezek (azok) végre találtak egy gumicsontot, és most azt rágja mindenki. (pl Donáth Anna(sic!), Gyurcsány
kicsi, nagy, buta, pottyondi, okos, mindenki)
oda ütöttek bizony, ahol a legjobban fáj.
vigyázzunk, hogy nehogy baj legyen, mert ezek pénteken kormányt akarnak majd buktatni.
Lacikám, mindenki, a megoldáson gondolkozzunk. A társadalom elé pedig ki kéne állni valakinek, és elmondani ezt, hogy most ebből az ügyből próbálják globális ellenségeink azt az elefántot csinálni, ami összetapossa a megválasztott kormányt.
szemét gecik ezek. a nőinket és gyerekeinket használják fel a megfélemlítésre. tisztára, mint a maffiózók.
Pugacsov
2024-02-14 at 10:06
Buzeráns tüntet a pedofilia ellem ? Vicc…
oshon
2024-02-14 at 09:48
Langszorot a satanfiokakra !
oshon
2024-02-14 at 09:44
Benzint S hangszórót a buzipedokra büdös satanfajzatokra … fujjj a föld alá fujjj !
JG
2024-02-14 at 09:41
SZAVAZZATOK RÁJUK, “HA JÓT AKARTOK”!
Így lesz a pöcszongorista, zsidó csepűrágóból miniszterelnök, aki kiírtat és letöröl a térképről egy komplett nemzetet.
Sarolta
2024-02-14 at 09:15
Hurá nem lesz több Preid az országban nem lesz tele az ország a gusztustalan férgekkel
Ezek a nagyszerű civilek megvédik az országot
ezektől az abrállt állattá vált emberektől.
Ez elvárás ezekkel a civilekke szemben.
Ungarn über alles !
2024-02-14 at 09:10
önmagukra is káros képződmények
de azért ha majd megreked az életük, ne másokra mutogassanak, hanem kötelet keressenek
sumer
2024-02-14 at 09:09
Egyre szánalmasabb ez a baloldali hiperventilláció.
Az EU eljárást indit Magyarország ellen azért, mert nem engedi például azt, hogy nönek maszkirozott, durván kisminkelt férfiak, gyerekeket az ölükbe ültetve adhassák elö, vagy élhessék ki bárhol, szabadon önmagukat (óvoda, iskola), de egy másik performance brigád azért gyülekezik a Hösök terén, mert valaki kegyelmet adott egy olyan embernek, aki nem hogy ilyet nem tett, de még kiváncsi sem volt ilyen elöadásra.
Legnagyobb bone az volt (amiért elitélték), hogy nem hitt feltétlenül egy intézetis gyerek szavának, aki a biróság szerint végül “beleült” egy idegen bácsi ölébe. Skandalum…
Böngérfia Bors
2024-02-14 at 09:05
Dollár ellenzék, köcsögök, epedofilok, erkölcstelen élvhajhászok, profi rágalmazók, kábítószeresek, stb., oktatnak ki bennünket erkölcsből.
Ponty Kelemen
2024-02-14 at 08:59
Van valami diszkrét bája annak, amikor pedofilok tüntetnek a gyermekek jogaiért.
T.rex
2024-02-14 at 08:59
Csak mondom, hogy ezek az emberek (Potyondi félék), ebből élnek nagyon jól!Anarchia ,kavarás,majd én megmondom a frankót! Visszataszítóak,pénzért mindent, merthogy a becsületes munka büdös! Nem ők az iránytűk az életben!!
Zakar Zoltán
2024-02-14 at 08:57
Kétszínű suhajDáK a Pressman butikból.
matrix
2024-02-14 at 08:40
Csak mondom
2024-02-14 at 08:28
Primitiv drogos takonygerinc Troll!
A “nácizás” tipikus buzi libernyák szennycsatorna paraziták lúzerek szikra gecik
pondrok fake szlogene!
matrix
2024-02-14 at 08:36
A magyar buzi pedofil simogatok!
https://uploads.disquscdn.com/images/f02ed6f75d9e68d4fa7c4e7d3106054a7061712088c67c90f9f820ad9d3db4a8.jpg
matrix
2024-02-14 at 08:25
Ez a soros 1$ buzi baloldal söpredék kit néznek hülyének?
Tolerancia ? Ha elevenen cafatokba megrohadtok !
Az a drogos mocsok tetves baloldali moslék söpredék akik mindem
pride- buzi -pedofil gende barbár tüntetéseken
tüntetnek a buzi pedofil gender hulladék jogokért !
Buzi gender pedofil “Mindenki mesországa” könyveket szeretne olvasni a gyerekednek óvodákba !
A tetves trans-gender “drag queen” maskárába álcázott” drogos buzi pedofil állatok sátánok barbárok !
Emberi mivoltukból kivetközött genetikai hulladék selejt !
Perverez aberralt patkányok !
“drag queen” a pedofilek melegágya rendszeren olvasom a “gab” oldalán hogy ilyen
“drag queen” buzik pedofilek gyerekek eröszakolnak!
!https://uploads.disquscdn.com/images/0f1fe93831566574dce27e01a3234dd15c38b46b1ea6ff00fdbbed2f923ce154.jpg
Csak mondom
2024-02-14 at 08:25
gyozo2018 2024-02-14 at 08:17
Még jó, hogy nekünk nem kell mindig, mindenkivel egyetértenünk a saját oldalunkon sem!
Mi el merjük küldeni az anyjába, ha valamelyik hülyeségeket beszél.
Lásd, ezt a bohócot!
Akinek nem tetszik Kristóf (aki egy bohóc), az ne olvassa.
A Magyar Nemzetben sem olvasom el mindenki cikkét.
De érdekes, hogy most meghívják-e Csató Adorjánt „Funktasztikust”
„Magyarország egyik legbrutálisabb pörgő nyelvű rapperét”
GondolkodjatokMár
2024-02-14 at 08:22
Nagy segítség ez a bicskei áldozatoknak!
api01
2024-02-14 at 08:21
Van az a pén, amiért tovább lehet árulni a hazát.
Persze nem az övükét, mert ehhez semmi közük, legfeljebb csak annyi, hogy magyarul beszélnek.
Akkor miért nem tünciztek, amikor az ellenzék (ellenség) nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt és megtámadtatta az unióval ?
Erkölcsi hullák ezek mind.
Vitézkenéz
2024-02-14 at 08:20
Rottyondi Dugina és ez a férfinek látszó buzulmány ketten együtt az egyik leggusztustalanabb képződmények a degenerált oldalon.
Piha!…
gyozo2018
2024-02-14 at 08:17
Csak mondom
2024-02-14 at 08:14
Azért mi is kaptunk ajándékba egy Kristófkát, aki szerint,
noha kitiltjuk a fajtalanokat a nevelési-oktatási intézményeinkből,
de az árvákat, a családból kényszerűen kiemelteket adjuk egyenesen
a homoszexuális “pároknak”.
Ildikó, Ildikó, köll-e még valamit mondanom?
gyozo2018
2024-02-14 at 08:14
Azariást is ők építették fel.
Nem véletlen, hogy beindították, s hogy
Pressman a keblére ölelgette.
Azariás a pride-on is ott fog tündökölni?
Ha egybeesik a pride a választási időszakkal,
gyanakodjunk, hogy akkor tódulnak be a lakcímkártyások
az önkormányzati választásokra importszavazásra.
Csak mondom
2024-02-14 at 08:14
Grimmbusz 2024-02-14 at 08:09
Plusz azok, akik ellenzéki tüntetésen azon tapsoltak, hogy pedofiloknak kellene gyerekeket adni, politikai okokból
„Csak úgy gizdán, Orbán Viktor unokáit Kaletára bíznám„
Volt taps!
Grimmbusz
2024-02-14 at 08:09
Oké, én még mindig ott tartok, hogy azok vállalták magukra az erkölcscsősz szerepet, aki:
-saját bevallása szerint is csak kvótahomokos volt az RTL szoftpornó valóságshowjában, egyébként szintén saját bevallása szerint transzvesztita és tolvaj volt.
-aki össz produktuma az, hogy nő létére élő egyenesben kopaszra vágja a fejét (ezt már 20 éve megcsinálta Brittney Spears, tudjuk hova került….) Amúgy meg trágárul uszít a kormány és szavazóik ellen humor címszó alatt. 🙂
S most ők sírnak a gyerekvédelem, meg a karaktergyilkosság/uszítás jelenléte a közéletben miatt. Mintha nem minden az O1G-vel indult volna…
Amúgy jók a kommentek a facebookon….Jaj hát mennének ők, de az egyiknek a dereka fáj, a másik épp külföldön nyaralva nyomorog, a harmadiknak a keze tört el, a negyedik műtétre vár…
Ui: Lesz ingyen Azariah konci? Mert ez úgy vicces lesz, hogy megvették az Aréna koncertekre a többtízezer forintos jegyeket, most meg mások ingyen kapják meg ugyanazt….. 😀
Csak kacagok
2024-02-14 at 08:07
banyaizs 2024-02-14 at 08:04
Majd 4 évente leszavaztok Ferire vagy a koalícióra, amit ő vezet!
✊👏🥴
Csak kérdezem
2024-02-14 at 08:06
Ki cenzúrázza a főcenzor könyvét?
🧐🧐🧐🧐
banyaizs
2024-02-14 at 08:04
idióták..unalmas ez a baloldalazás már nagyon..a nem fiddeszhívők óriási része anti-gyurcsányista és egyszerűen csak józan ész+szív hívő
CEUs LMBTQ kutató
2024-02-14 at 08:03
És arról volt szó, hogy az, aki elkövette a pedofil bűncselekményt, LMBTQ közösség tagja?
Csak kacagok
2024-02-14 at 08:01
Amikor Bite meglátja Potyondit megnyalja a szája szélét
Agi
2024-02-14 at 07:43
Hamis szolamok.Dolgozzunk meg a penzunkert,- ennyi!
Tehetős Totó
2024-02-14 at 07:29
Mi történt, ba…rátom, mi?! Tévedtek, mert: Errare humanum est. Ne akarjátok már az ősokig, a bűnbeesésig visszamenőleg firtatni! “Bűnben fogantatva, hajlandók minden rosszra!”- mondatja velünk tanítónk Kálvin, a bűnbánati imában.
Békesség Istentől!
Elemér
2024-02-14 at 07:22
Közeledik a választás, és mozgósítani kell a választókat. Ha már jó indokot erre nem tudnak, akkor megpróbálnak valami mást annak beállítani.
t
2024-02-14 at 07:03
..megírtad…
t
2024-02-14 at 06:52
Vkl
Jó, megírtam, leadtat, mehetsz a pénztárhoz, ahol tapossátok egymást.
Judit
2024-02-14 at 06:44
Liberális-DögKeselyű-moslékosok KUSS legyen, POFA BE.!!! Majd ha a bűnös bandátok megkapja a büntetést a súlyos bűneitekért, akkor majd kinyílhat a lepcses pofátok.!!! De addig KUSS.!!!
bl
2024-02-14 at 06:43
Az egész a válaasztásokról szól, az egész ügy a választásokra lett kiterítve. Úgy kell tűnnie, mintha nem összeesküvés lenne, az ezer véletlennek kell véletlennek tűnnie.