Pesti Srácok

Szél Bernadett megvilágosodott: már szerinte is büntetendő a graffitizés

Szél Bernadett megvilágosodott: már szerinte is büntetendő a graffitizés

Ahogy mindenki emlékszik, Szél Bernadett és a kétharmadot hetente megdöntő ellenzékiek igyekeztek minden menő és trendi eszközzel fellépni az Orbán-rezsim ellen, így március elején igazán vagány teljesítményt nyújtva, festékszórókkal fújtak le nekik nem tetsző politikai reklámokat hirdető telefonfülkéket, és az aszfaltot sem kímélték. A fagyi most visszanyalt, és Szél Bernadett, a kettős mérce intelligens képviselője azért tett feljelentést Budakeszin, mert valakik festékkel fújtak le politikai plakátokat, magát azonban nem jelentette fel utólag sem. Az MTVA-székház "löködő" ostromlója Facebook-oldalán is harsányan hirdeti a feljelentését, melyet a rendőrségnek küldött; a kommentelők szembesítették azzal, hogy mi a valóság. Mi viszont teljesen elbizonytalanodtunk, hogy akkor most jó-e a graffiti vagy nem?

Pár hónappal ezelőtt még az azóta a patkánytémába belevesző Bangóné és a sokat rikácsoló, de keveset mondó Szél Bernadett fújkálta a telefonfülkéket festékszóróval, most azonban változott a helyzet, ahogy a széljárás szokott az ellenzéki oldalon. A Budakeszin lakó Szél Bernadett ugyanis annyira felháborodott, hogy egy politikai plakátot lefújtak színes festékkel a képviselői irodája mellett, hogy egyből feljelentést tett a Budaörsi Rendőrkapitányságon.

Szél Bernadett akár maga ellen is feljelentést tehetett volna. Fotó: Szél Bernadett Facebook-oldala

Magától nem jutott eszébe, ezért a kommentelők emlékeztették arra, hogy akkor bezzeg nem jelentett problémát a graffitizés, amikor ők csinálták; a telefonfülkék és az aszfalt szétfújása semmilyen erkölcsi gátat nem jelentett a független országgyűlési képviselőnek. Az új próbálkozás tehát ismét szárnyaszegett, sőt, szerencsétlen lett. Aki a kommentekre kíváncsi, vagy esetleg hozzászólna a lánglelkű képviselőnő újabb remek figyelemfelkeltő akciójához, megteheti Szél Bernadett Facebook-oldalán, ITT.

PestiSracok facebook image

Forrás: Szél Bernadett Facebook-oldala, PS; Vezető fotó: PS

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.