Pesti Srácok

„Szent Istvánnak ma nem lenne mit ünnepelnie” – ellenzéki visszhangok az államalapítás ünnepén

„Szent Istvánnak ma nem lenne mit ünnepelnie” – ellenzéki visszhangok az államalapítás ünnepén

A DK szerint Magyarország keletre kacsingató, elszigetelt kalózállammá vált, ahol a nélkülözés és a reménytelenség minden eddiginél nagyobb. A Liberálisok népszavazással megerősített alkotmányt sürgetnek, és gyámolítanák a jövevényeket, az Együtt Szent István intelmeivel példálózik. A PM szerint az ország a sokszínűségtől lesz sikeres.

DK: Sosemlátott reménytelenség és nélkülözés…

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Magyarország letért az államalapító Szent István által kijelölt útról, ahová előbb vagy utóbb, de vissza kell térnie: az alkotmányos rend és európaiság útjára. Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke az államalapítás ünnepe alkalmából kiadott közleményében úgy vélekedett, hogy Szent Istvánnak ma nem lenne mit ünnepelnie. A politikus szerint az „alkotmány bezúzásával megszűnt a jogállami rend", Magyarországot „keletre kacsingató, elszigetelt kalózállamként" tartják számon, az új kenyér és az otthon biztonsága pedig egyre kevesebbeknek adatik meg. „Soha nem volt hazánkban akkora nélkülözés és reménytelenség, mint ma" - fogalmazott a DK alelnöke.

PestiSracok facebook image

Liberáliok: Új alkotmányt és 4K-t!

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) egy olyan új, népszavazással deklarált alkotmány elfogadását sürgeti augusztus 20-a alkalmából, amely a párt szerint méltó lenne a szabad, sokszínű és demokratikus Magyarországhoz. Az ellenzéki párt közleményében azt írta, hogy a Fidesz alaptörvénye nem a Magyar Köztársaság Alkotmánya, s „az Orbán-rezsim bukása után, a IV. Magyar Köztársaság megalapítását követően, egy új alkotmányt kell alkotnia a demokratikus erőknek a társadalom tagjaival közösen". A Liberálisok emellett emlékeztetnek Szent Istvánnak a "jövevények gyámolításáról" megfogalmazott intelmére is, amely a párt szerint rendkívül időszerű, hiszen "az Orbán-kormány a háború, a diktatúra és az éhínség elől menekülőket bűnözőknek állítja be".

Együtt: Az alázat felemel, a gőg és gyűlölség letaszít

Az Együtt szerint Orbán Viktor kormányzása szembe megy Szent István hagyományával, mivel az ország vezetése és az ország érdekei ellentétbe kerültek egymással. Az ellenzéki párt közleményében Szent István két, szerintük a mai napig érvényes intelmét ajánlja a kormányfő figyelmébe. „Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség" - idézi az első intelmet az Együtt, majd a másikra térve hozzáteszik, „ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak."

PM: Orbanisztán a harmadik világból nézve sem vonzó

A Párbeszéd Magyarországért augusztus 20-i üzenete az, hogy Magyarország nem elzárkózással, hanem nyitottsággal, nem kirekesztéssel, hanem befogadással és sokszínűséggel lesz erős, sikeres ország - mondta a párt szóvivője a Keleti pályaudvar előtt. Tordai Bence István király Imre herceghez írt intelmeiből idézte a jövevények gyámolításáról szóló részt, és azt mondta, hogy a jövevények ma nem szívesen tartózkodnak Magyarországon, tovább akarnak menni, mert "Orbánisztán" a harmadik világból nézve sem vonzó.

Orbán Viktor elbújna a kerítése mögé, és bár azt emlegeti, hogy erős nemzetet szeretne, valójában nem bízik a magyar kultúra erejében - értékelte. A magyarság nyitottsággal és sokszínűséggel lett és maradt államalkotó nemzet Európában. Erőss Gábor, a PM elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy augusztus 20. az új kenyér ünnepe is, és megjegyezte, hogy a kenyér a rendszerváltozás óta reáláron számolva is 36 százalékkal drágult. A józsefvárosi képviselő bírálta a VIII. kerületi önkormányzat polgármesterét, mondván, a fideszes Kocsis Máté arra építette politikai karrierjét, hogy „különböző kiszolgáltatott társadalmi csoportok ellen uszítson". Az eseményre a párt aktivistái hoztak két láda kenyeret, amelyet - mondták - civil szervezeteknek adnak, hogy eljuttassák a leginkább rászorulóknak.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.