Pesti Srácok

Szergej Lavrov: Oroszország mielőbb le akarja zárni a konfliktust – Brazília kész segíteni

Szergej Lavrov: Oroszország mielőbb le akarja zárni a konfliktust – Brazília kész segíteni

Oroszország mielőbb le akarja zárni az ukrajnai konfliktust – jelentette ki hétfőn, brazíliai látogatásán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Brazil kollégájával, Mauro Vieirával közösen tartott sajtótájékoztatóján Lavrov köszönetet mondott Brazíliának "az ukrajnai helyzet keletkezésének megértéséért", valamint a konfliktus megoldásának keresésében való részvételéért, és kijelentette: Oroszországnak az az érdeke, hogy a "hadművelet" minél előbb véget érjen.

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök múlt heti kínai látogatásán kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak fel kell hagynia a háború folytatódásának támogatásával, az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatásán pedig úgy ítélte meg, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborút "két ország döntései" provokálták ki.

A brazil külügyminiszter a sajtótájékoztatón ismét kijelentette, hogy Brazília kész létrehozni egy országcsoportot, amely az ukrajnai békéről tárgyalna. Vieira megerősítette, hogy országa a tűzszünet mellett és az egyoldalú szankciók ellen foglal állást. Szergej Lavrov hangsúlyozta, hogy Oroszország és Brazília érdekelt az atomenergia békés célú felhasználása, az űrkutatási, a mezőgazdasági, az egészségügyi és a gyógyszergyártási együttműködés fejlesztésében.

PestiSracok facebook image

Lavrovot hétfő este fogadja az elnöki rezidencián Luiz Inácio Lula da Silva. Egyhetes latin-amerikai körútján az orosz külügyminiszter ellátogat Venezuelába, Nicaraguába és Kubába is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-EFE/Andre Borges

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.