Gyulay Zsolt: Egészen látványos, különleges olimpia várható Párizsban, nagy magyar küldöttséggel, remélhetőleg sok sikerrel – Interjú a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével
Idén július 26-án megkezdődnek Párizsban a nyári olimpiai játékok, amelyeket nagy biztonsági készülődés előz meg, hiszen rengeteg sportoló, szurkoló lesz jelen az eseményen. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpia Bizottság elnöke és csapata folyamatosan tartja a kapcsolatot a francia szervezőkkel, és úgy látja, hogy egy látványos olimpiára számíthatunk, ahol a magyar csapat is a tokióihoz hasonló, vagy annál is nagyobb létszámmal fog részt venni. A MOB elnöke szerint a magyar sportolók felkészülése jól halad. Külön örömét fejezte ki, hogy négy csapatsportágban is sikerült kvalifikációt szerezni. Gyulay az olimpia alatt végig kinn lesz Párizsban, és bízik benne, hogy Tokióhoz hasonlóan sok szép éremmel tér haza a magyar küldöttség. Polyánszky Zoltán: A jó politikus és a jó sakkozó nehéz helyzetekben, nyomás alatt is képes jól dönteni
A politikában és sakkban fontos párhuzam, hogy hogyan tudunk reagálni egy nem várt helyzetre. Ilyenkor sokszor a lélekjelenlétnek nagy a szerepe, a jó sakkozó és a jó politikus közös vonása, hogy nyomás alatt is képesek jó döntéseket hozni. Hasonlóság az is, hogy az ellenfél fenyegetését reálisan kell felmérni mindkét „harctéren” – nyilatkozta a PestiSrácoknak Polyánszky Zoltán, a Magyar Sakkszövetség tavasszal megválasztott elnöke, aki politikai főtanácsadóként is szolgál a Miniszterelnökség kötelékében. Az interjúban az elnök arról is beszélt, hogy nem jó párhuzamot vonni a sakk és a futball finanszírozása között, hiszen utóbbinál világosan látható, mekkora tömegeket mozgat meg, míg a sakk bár nagyon széles körben kedvelt, ezt még meg kell mutatni a finanszírozóknak. Ugyanakkor a jövő évi budapesti rendezésű sakkolimpia ráirányíthatja a döntéshozók figyelmét a sakkra, melyben hazánk hagyományosan jó eredményeket tud felmutatni. Öt éve a kispadon Rossi, akivel újra van egy csapatunk
Tréfásan azt mondhatnánk a mai magyar-szerb meccs előtt, hogy hét év után ismét magyar szövetségi kapitánya van a hazai labdarúgó válogatottnak! Persze a hír azért csalóka, hiszen továbbra is Marco Rossi dirigálja az együttesünket, aki méltán kapta meg néhány hete a magyar állampolgárságot Novák Katalin köztársasági elnöktől. Marco Rossi több mint tíz éve edzősködik Magyarországon, s ezalatt komoly eredményeket ért el, hiszen a meglehetősen gyenge Kispesttel sikerült bajnoki címet elérnie, majd a dunaszerdahelyi kitérő után egy ütőképes, az európai mezőny első felébe tartó magyar válogatottat sikerült összekovácsolni. Nem mellesleg nála csak hárman, Baróti Lajos, Sebes Gusztáv és Mészöly Kálmán voltak hosszabb ideig szövetségi kapitányok, Rossi már 56. alkalommal ülhet le Szerbia ellen a válogatott kispadjára.
Kiszelly Zoltán: nem az a baj, ha elolvassuk a balliberális propagandát, hanem ha elhisszük azt!
Az 50 év felettieknél még a hagyományos eszközök (tévé, rádió, újságok) is fontosak, míg a 30 év alattiak inkább szinte csak okostelefonon, interneten szerzik a híreket – nyilatkozta a PestiSrácoknak Kiszelly Zoltán politológus, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója a magyar médiafogyasztási szokásokról. A szakember szerint a print lapoknak is lehet jövője a csökkenő példányszámok ellenére, ha szakosodnak, elemzéseket, interjúkat, háttértartalmakat hoznak le. Mint mondta, a politikusok is alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, ahhoz, hogy sokakat a közösségi oldalakon tudnak csak közvetlenül elérni. Úgy látja, a Facebook inkább Európán belül fontosabb, míg a Twittert az angolszász országokban használják leginkább, Orbán Viktor kormányfő is az angolszász közönséghez tud közvetlenüleljutni a Twitteren. Pénz, vagy a nemzet? Sakkban is a FIFA szabályait kéne alkalmazni
Az utóbbi hetekben felbolydult a magyar sakkélet, mivel felröppent a hír, hogy a legmagasabban jegyzett, a FIDE-világranglistán most nyolcadik helyen álló sakkozónk, Rapport Richárd nemzetközi nagymester országot vált, és nemsokára magyar helyett román színekben folytatja a pályafutását. Maga az érintett sajnos nem szólalt meg a sajtóban, ezzel szemben nyilatkozott az ügyben Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke és Rapport Richárd apja, Rapport Tamás is, illetve még sokan mások a sakkélet fontos, kevésbé fontos szereplői közül. Ha minden igaz, még folynak a háttérben a tárgyalások, vagyis az ügy még nem teljesen lefutott. Bízzunk benne, hogy sikerül megállapodni!