Egy rendőrtiszt életébe került a fegyveres hungarista szervezet fölszámolása
Felszámolták a hatóságok a szélsőséges hungarista szervezetet, a Magyar Nemzeti Arcvonalat (MNA) – jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Opauszki András, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) felderítő osztályának vezetője. Az alezredes beszámolója szerint a rendőrség lezárta a nyomozást, és a sajtóesemény perceiben vádemelési javaslattal továbbították az ügy iratait az ügyészségnek, A társaság tagjai elleni vizsgálat 2015 augusztusában kezdődött, két hónappal később pedig egy házkutatáskor életét veszítette egy rendőrtiszt, aki beosztottaival együtt illegálisan tartott fegyvereket keresett az MNA alapítója, Győrkös István lakásán. A bőnyi rendőrgyilkosságként ismert ügyben ugyancsak pénteken emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.Leszámolás az ügetőnél: megismételt perben tisztáznák magukat Tanyi Györgyék
Hatályon kívül helyezés, felmentés, vagy súlyosabb büntetés – számos kimenetele lehet a Tanyi György és társai ellen a budapesti ügetőnél huszonegy éve elkövetett merénylekísérlet miatt indított büntetőper másodfokú eljárásának, amely szerdán kezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán. Tanyiék szerint a korábbi döntés alaptalan állításokból vont le rossz következtetéseket, és igenis tisztázni kell: kik, és miért akarták megölni 1996 novemberében Lakatos Csaba hajtót. A védelem szerint a 2014-ben nagy erőkkel újrakezdett vizsgálat egy koncepciós perhez vezetett. A táblabíróság januárban hirdet ítéletet az ügyben.Hoax, hogy ellophatják a paypass-os kártyánkról a pénzt
Az interneten újra, és újra felbukkanó álhír csupán, hogy a városi tömegben ügyeskedők ellophatják az érintős bankkártyáinkon lévő összegeket – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Magyar Bankszövetség keddi közös sajtótájékoztatóján. A rendőrség azt tanácsolja az embereknek, hogy inkább gondolkodjanak és tájékozódjanak, mielőtt hasonló témákat megosztanak a közösségi médiában.Agyonlőttek egy embert az M5-ös autópályán (cikkünket frissítjük)
Ismeretlen fegyveres lőtt agyon egy osztrák rendszámú kisbuszban egy embert, egy másikat pedig megsebesített kedden hajnalban az M5-ös autópálya csengelei pihenőjében. A rendőrségi helyszínelés jelenleg is tart, a hatóságnak tisztáznia kell még az áldozatok kilétét, és a gyilkosság indítékát is. A forrónyomon keresett elkövető egyelőre ismeretlen.Válasz a kereszténygyalázásra: kőkeresztet állítottak a csepeli Lidl előtt (PS-videó!)
A csepeli Ady Endre úton lévő Lidl áruházzal szemben avatták, illetve szentelték fel advent első vasárnapján a városrész harmadik kőkeresztjét. A helyszín kiválasztása két okból is szimbolikus. Egyrészt innen nem messze állt egykor a környék másik keresztje, amely megsemmisült a II. világháború harcaiban. A másik ok, hogy a Lidl volt az, amelyik multinacionális kereskedőláncként keresztények sokaságát sértette meg szeptemberben, amikor az úgynevezett görög termékeinek csomagolásáról leretusálta a híres templom, a santorini Anastasis csúcsán lévő keresztet. A csepeli kezdeményezés egyik ötletgazdája Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője a PestiSrácok.hu stábjának nyilatkozva az újabb kőkereszt felszentelésének üzenetéről is beszélt.Vörösiszap-tragédia: 370 milliós pert nyert a MÁV a MAL ellen
Négy évig tartó pereskedés után csaknem teljes egészében jogosnak ítélte szerdán a MÁV követeléseit a Fővárosi Törvényszék a MAL-lal szemben a hét évvel ezelőtti iszapkatasztrófa okozta károk miatt indított perben. Az alperes jogi képviselői meg sem jelentek a tárgyaláson, decemberben Veszprémben elölről kezdődik a történtek miatt indított büntetőper, miután annak korábbi, botrányt keltő felmentő ítéletét hatályon kívül helyezte a Győri Ítélőtábla.Százmilliókkal akarta megkopasztani a villamos műveket a tömegmészárlást tervező S. Ábel
Harmadik ügyében állt bíróság elé kedden S. Ábel, aki korábban azzal került be a hírekbe, hogy a nyomozóhatóságok szerint tömegmészárlást tervezett az amerikai iskolai vérengzések mintájára. A végül ötven nap közmunkával sújtott, és az államot kártérítésért perelő fiatalembernek most azért kell felelnie, mert a vád szerint hamis dokumentumok felhasználásával hatszázhúszezer euróval akarta megkopasztani a Magyar Villamos Műveket.Halálkamion: kínhalál végzett az összezsúfolt migránsokkal
Órákig tartott két évvel ezelőtt azoknak a migránsoknak a haláltusája, akiknek ügyében egy főképp balkániakból álló bűnszervezet a felelős az ügyészség szerint. A Kecskeméti Törvényszéken folytatott perben kedden horrorfilmbe illő részletekről beszéltek az orvos, illetve műszaki szakértők.Visszaszorulóban a hazai szélsőségesek, akiknek egy részét azért még szereti a Jobbik
Nem derült ki egyértelműen az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának keddi zárt ülésén, hogy a két évvel ezelőtti párizsi terrortámadások egyik kitervelője, Salah Abdeslam valóban járt-e a merényletek után Magyarországon - és megbeszéléseket folytatott a rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös István által vezetett Magyar Nemzeti Arcvonal nevű militáns szélsőséges szervezet tagjaival -, így az sem világos, mulasztottak-e az állítólagos történetben a hazai hatóságok – mondta a testület ülése után Molnár Zsolt elnök. Az MSZP-s politikus szerint a megbeszélésen az viszont bebizonyosodott, hogy a Soros-terv nem létezik, amire rátromfolt Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője is. Németh Szilárd, a Fidesz képviselője erre reagálva viszont kijelentette: Molnár és Szél hazudnak. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője újságírói kérdésre beismerte, pártja szoros kapcsolatokat ápol olyan szélsőséges szervezetekkel, mint például a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, de állítása szerint a fent említett Magyar Nemzeti Arcvonaltól már eltávolodtak.Továbbra is csak egymásra mutogatnak a hetvenegy migráns halálát okozó embercsempészek
A vádlottak észrevételeivel folytatódott hétfőn a hetvenegy migráns két évvel ezelőtti halála miatt indított büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. A vádlottak száma október végén tizenegyről tizennégyre emelkedett, mivel egy ugyancsak embercsempészés miatt indított nyomozás lezárása után egy másik ügyet is a parndorfi aktákhoz csatoltak a hatóságok. A halálkamion rémtörténetében több terhelt is életfogytig tartó fegyházra számíthat.Salah Abdeslam titokzatos látogatása - gigabotrány, vagy ordas kamu?
Egyelőre nem igazolják a PestiSrácok hatósági forrásai a Zoom.hu értesüléseit, amelyek szerint a ma két esztendeje elkövetett, százharminc halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadás egyik kitervelője, Salah Abdeslam a támadások után is Magyarországon járt, a hazai hatóságok pedig kísérgették ugyan a nemzetközi körözés alatt álló dzsihadistát, de valamilyen titokzatos háttéralku miatt nem csaptak le rá, hanem hagyták távozni. A hírre ráharapott az MSZP, amelynek tagja, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke, Molnár Zsolt összehívta a testületet az ügyben. Információink szerint az ülésre a Belügyminisztérium, a tárca alá tartozó rendőri szervek és a szakszolgálatok illetékeseit is várják.Van mitől tartania a hűtlen kezeléssel vádolt Hunvald Györgynek?
Egyedül maradt állításaival perújításában a hűtlen kezeléssel vádolt Hunvald György, hiszen a volt MSZP-s erzsébetvárosi polgármester szavait egyik tanú sem támasztotta alá, amikor arról vallott, hogy a külsős tanácsadók kiválasztásáról és díjazásáról közösen döntött egykori munkatársaival. A Hunvald vezette önkormányzatnak papíron vállalkozásfejlesztési tippeket adott egy kozmetikusnő, aki a bíróság kérdésére nem tudta definiálni állítólagos szakterületét.Ajánljuk még