Én nem akarok JÓEMBER© lenni
Egy héttel az orosz-ukrán háború kitörése után kijelenthetjük, hogy Ukrajna lerohanása nem egészen úgy sült el, ahogyan azt Moszkvában eltervezték, gazdasági és főleg kommunikációs fronton pedig teljes arcvesztés lett Oroszország osztályrésze. Normális ember a történtek után nem szimpatizálhat nyilvánosan az oroszokkal és főleg Putyinnal, erre a háborúra ugyanis egész egyszerűen nincs mentség. Még ha talán sikerülne is megbuktatni a kijevi rezsimet és kiharcolni Ukrajna föderalizációját – esetleg a béketárgyalások eredményeképpen valamilyen kompromisszum révén kárpótolni az ukrajnai kisebbségeket az őket ért jogfosztásért –, Oroszország renoméjának már ettől függetlenül is nagyjából vége van. Szomorú ezt látni, azt pedig végképp, hogy a náci ideológia (tkp. az ukrán állampolitika) ezzel párhuzamosan hogyan dicsőül meg és lesz egészen vállalható világszerte. Kék-sárgába borul a világ, a helyi karigerik mindenhol kitűzik az ukrán zászlókat, elönt mindenkit a forradalmi szimpátia, Kijev újra tündököl a saját áldozatiságának nagyszerűségében, a CIA pedig csendben elélvez. És ha engem mindez undorral tölt el, akkor máris Putyin oldalán találom magam? Hogy is van ez?
A jó tollú magyar publicista, aki kimászott az ablakon és eltűnt
A különféle, nemzeti érzelmű olvasók által látogatott fórumokon – többek között portálunk kommentszekciójában is – gyakran vetődött fel a kérdés az utóbbi másfél évben: hova tűnt Szakács Árpád? Egyesek úgy tették fel ezt a kérdést, mintha a jobboldali újságírás vezéralakjai elengedték volna a kezét, netán egyenesen hallgatásra bírták volna, talán politikai nyomásra. Jogosnak tűnt a kérdés: micsoda szellemi közösség az, amely ilyen nagy formátumú gondolkodókat taszít el magától? Hogy engedhetjük meg magunknak ezt a luxust? Aztán egyszer csak kiderült: az említett publicistát a sorainkból hiányolni nagyjából annyira tűnik jogosnak, mint visszasírni a Világ-Panorámát. Szakács Árpád jött, látott – majd átállt.
Hülye fiatalság, avagy egy egyetemfoglalás krónikája némi szekunder szégyennel
Ajánljuk még
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?
"Végre arról beszélünk, aminek értelme van!" - Itt a nagy kibeszélő Polbeat!
Rabok legyünk vagy szabadok? - Halkó Petrával, az új könyvéről beszélgetünk a csütörtöki Polbeat-felvételen
A szabadságelvűségünk magyar? Volt-e valaha szabad a magyar nemzet, vagy mindig is a nemzetközi ideológiák társadalomátalakító kísérleteinek terepeként szolgált? A rendszerváltoztatás idején, 1989–1990-ben valóban visszaszereztük a szabadságunkat vagy csak egy illúziónak, esetleg egy átverésnek estünk áldozatul? Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Rabok legyünk vagy szabadok? című könyvében ezekre a kérdésekre keresi a választ, Stefka István és Huth Gergely pedig ezeket a témákat feszegeti majd a Polbeat következő, június 12-i, csütörtöki nyilvános felvételén, melyre ezúttal is az R56 Gasztrosörözőben kerítünk sort. Természetesen nem némi, hanem sok aktualitással fűszerezve, mert a szabadságharcosok és hazaárulók vetélkedése - sajnálatosan - örök!
