Én nem akarok JÓEMBER© lenni
Egy héttel az orosz-ukrán háború kitörése után kijelenthetjük, hogy Ukrajna lerohanása nem egészen úgy sült el, ahogyan azt Moszkvában eltervezték, gazdasági és főleg kommunikációs fronton pedig teljes arcvesztés lett Oroszország osztályrésze. Normális ember a történtek után nem szimpatizálhat nyilvánosan az oroszokkal és főleg Putyinnal, erre a háborúra ugyanis egész egyszerűen nincs mentség. Még ha talán sikerülne is megbuktatni a kijevi rezsimet és kiharcolni Ukrajna föderalizációját – esetleg a béketárgyalások eredményeképpen valamilyen kompromisszum révén kárpótolni az ukrajnai kisebbségeket az őket ért jogfosztásért –, Oroszország renoméjának már ettől függetlenül is nagyjából vége van. Szomorú ezt látni, azt pedig végképp, hogy a náci ideológia (tkp. az ukrán állampolitika) ezzel párhuzamosan hogyan dicsőül meg és lesz egészen vállalható világszerte. Kék-sárgába borul a világ, a helyi karigerik mindenhol kitűzik az ukrán zászlókat, elönt mindenkit a forradalmi szimpátia, Kijev újra tündököl a saját áldozatiságának nagyszerűségében, a CIA pedig csendben elélvez. És ha engem mindez undorral tölt el, akkor máris Putyin oldalán találom magam? Hogy is van ez?
A jó tollú magyar publicista, aki kimászott az ablakon és eltűnt
A különféle, nemzeti érzelmű olvasók által látogatott fórumokon – többek között portálunk kommentszekciójában is – gyakran vetődött fel a kérdés az utóbbi másfél évben: hova tűnt Szakács Árpád? Egyesek úgy tették fel ezt a kérdést, mintha a jobboldali újságírás vezéralakjai elengedték volna a kezét, netán egyenesen hallgatásra bírták volna, talán politikai nyomásra. Jogosnak tűnt a kérdés: micsoda szellemi közösség az, amely ilyen nagy formátumú gondolkodókat taszít el magától? Hogy engedhetjük meg magunknak ezt a luxust? Aztán egyszer csak kiderült: az említett publicistát a sorainkból hiányolni nagyjából annyira tűnik jogosnak, mint visszasírni a Világ-Panorámát. Szakács Árpád jött, látott – majd átállt.
Hülye fiatalság, avagy egy egyetemfoglalás krónikája némi szekunder szégyennel
Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről.
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.
