Én nem akarok JÓEMBER© lenni
Egy héttel az orosz-ukrán háború kitörése után kijelenthetjük, hogy Ukrajna lerohanása nem egészen úgy sült el, ahogyan azt Moszkvában eltervezték, gazdasági és főleg kommunikációs fronton pedig teljes arcvesztés lett Oroszország osztályrésze. Normális ember a történtek után nem szimpatizálhat nyilvánosan az oroszokkal és főleg Putyinnal, erre a háborúra ugyanis egész egyszerűen nincs mentség. Még ha talán sikerülne is megbuktatni a kijevi rezsimet és kiharcolni Ukrajna föderalizációját – esetleg a béketárgyalások eredményeképpen valamilyen kompromisszum révén kárpótolni az ukrajnai kisebbségeket az őket ért jogfosztásért –, Oroszország renoméjának már ettől függetlenül is nagyjából vége van. Szomorú ezt látni, azt pedig végképp, hogy a náci ideológia (tkp. az ukrán állampolitika) ezzel párhuzamosan hogyan dicsőül meg és lesz egészen vállalható világszerte. Kék-sárgába borul a világ, a helyi karigerik mindenhol kitűzik az ukrán zászlókat, elönt mindenkit a forradalmi szimpátia, Kijev újra tündököl a saját áldozatiságának nagyszerűségében, a CIA pedig csendben elélvez. És ha engem mindez undorral tölt el, akkor máris Putyin oldalán találom magam? Hogy is van ez?
A jó tollú magyar publicista, aki kimászott az ablakon és eltűnt
A különféle, nemzeti érzelmű olvasók által látogatott fórumokon – többek között portálunk kommentszekciójában is – gyakran vetődött fel a kérdés az utóbbi másfél évben: hova tűnt Szakács Árpád? Egyesek úgy tették fel ezt a kérdést, mintha a jobboldali újságírás vezéralakjai elengedték volna a kezét, netán egyenesen hallgatásra bírták volna, talán politikai nyomásra. Jogosnak tűnt a kérdés: micsoda szellemi közösség az, amely ilyen nagy formátumú gondolkodókat taszít el magától? Hogy engedhetjük meg magunknak ezt a luxust? Aztán egyszer csak kiderült: az említett publicistát a sorainkból hiányolni nagyjából annyira tűnik jogosnak, mint visszasírni a Világ-Panorámát. Szakács Árpád jött, látott – majd átállt.
Hülye fiatalság, avagy egy egyetemfoglalás krónikája némi szekunder szégyennel
Ajánljuk még
Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.
Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is."
Magyarország a béke pártján, de hova tart Brüsszel? - Király Nóra és Kiszely Ágnes a Polbeatben
