menekülés
Ruszin-Szendi ordítozott és menekült, a "Slava ukraini" felkiáltásait nem tudta cáfolni, sőt, szerinte ez nem is fontos kérdés
Ruszin-Szendi Romulusz igen nagy bajban van. Ahogy elkezdtek kiesni a csontvázak a szekrényből, csak az ordítozás és visszamutogatás maradt a volt vezérkari főnök repertoárjában, hiszen a NATO-üléseken "Slava ukraini" felkiáltással elköszönő Ruszin-Szendi egy ideig csöndben maradt, azonban a felháborodás mértéke miatt a bujkálás már nem volt kifizetődő, így egy csepeli tiszás találkozón már a riporterek kérdéseit kellett volna megválaszolnia. Nem tette. Amellett, hogy beleordította az éterbe, hogy mindenki hazudik, aki nem hisz neki, arra a kérdésre egyszer sem adott választ, hogy a NATO-üléseken Slava ukraini felkiáltásokat hallattott volna, sőt, visszakérdezett, hogy miért fontos ez a kérdés. A magyarok számára igenis fontos, hiszen mi a saját nemzetünkért vagyunk felelősek, nem az ukránokért, vezérkari főnökként pedig illene a saját hazát képviselni. GEOrgPOLITIKA | Dollár Kinga bujkál, a tiszások énekelnek
Továbbra is kerüli a nyilvánosságot Kollár Kinga, a TISZA Párt európai parlamenti képviselője. Bár egy közösségi médiás bejegyzésében egy feldúlt kommentelőnek azt írta, akár helyet is cserélhetnek, hivatalos lemondásról szó sincs. Úgy tűnik, a politikus – aki egy portugáliai luxusingatlan tulajdonosa – nem szívesen válna meg a brüsszeli képviselőséggel járó jelentős jövedelmétől. Nem tudni, hogy Magyar Péter őt Soros-ügynöknek, vagy agyhalottnak tartja, de láthatóan le lett tiltva minden rendezvényről és nyilatkozatról, most, hogy megmutatta a Tisza Párt igazi arcát. Aki Gyurcsány zsoldjába áll, jó ember nem lehet – Félelem és rettegés Óbudán: Kiss László négy éves ámokfutása
Óbuda választópolgárai teljesen érthetetlen módon szúrtak ki magukkal 2019 őszén, amikor az akkor még MSZP-s Kiss László lett óriási meglepetésre a polgármester. Kiss László azóta bizonyított. Egyrészt híres lojalitását, hiszen az első adandó alkalommal átlépett Gyurcsány Ferenc szektájába az addig mögötte álló és pályafutását egyengető MSZP-ből; másrészt erőteljes munkamániáját, ami abban merült ki az eddigi bő négy évben, hogy hihetetlen energiákat mozgósítva magyarázza a károkozást és a semmittevést. Kiss László arra sem ügyel, hogy emberarcúnak látsszon, a kisemberek gyámolítója ugyanis elzárja magát a polgároktól és előrelátó módon figyel arra, hogy semmilyen újságírói kérdésre ne adjon választ, nehogy hibázzon. A PestiSrácok.hu igyekezett áttekinteni Kiss László életpályáját, ahol az elvtelenség és a hozzá nem értés végig hűséges kísérője volt a jelenlegi polgármesternek. Júniusban kiderül, hogy káros tevékenysége csupán egy fatális tévedés volt-e Óbudán, egy rendszerhiba, vagy már ekkora a baj a III. kerületben. Mert mindig van lejjebb: Karácsony Gergely szerint Perjés Gábor és Tordai Csaba a legjobb és legbecsületesebb munkatársai – Fővárosi Közgyűlés
Van, amikor nehéz tagadni, hogy slamasztikában van az ember, a budapesti baloldalnál ez már jó néhány alkalommal előfordult. A kisemberek nagy barátai általában vastag bankókhoz köthető botrányok főszereplői, de ez nem állítja meg az aggódásukat a szegény sorsú emberek iránt, szavakban legalábbis. Amikor azonban bajba kerülnek, akkor nem vállalnak felelősséget, csak szajkózzák tovább a szép szavakat, a csillagot is letagadják az égről, sőt, sokszor még nekik áll feljebb. Az általában elérhetetlen, átlagemberek számára különösen elzárt világban élő budapesti baloldali politikusok a Fővárosi Közgyűlésben is menekülőre fogják a figurát, amikor kérdéseket teszünk fel nekik – néhány kivételtől eltekintve ez a november 29-i, szerdai közgyűlésen is így történt. Karácsony Gergely régi barátja és tanácsadója, Tordai Csaba a főváros jogi tanácsadója, aki már a Városháza-gate kirobbanásakor furcsa kontextusban került elő a botrányos hangfelvételekben. Most az 500 millió forintos "mikroadományok" ügyében is felmerült a neve, az adóhatóság ugyanis házkutatást tartott Tordainál, a gyanú szerint ugyanis nála hamisíthatták az adományokról szóló jegyzőkönyveket. A fővárosi baloldali politikusok azonban ezt nem tartják botrányosnak: Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint nekik semmi tennivalójuk az ügyben, nem kívánják felfüggeszteni Tordai Csabát, szerintük kettéválasztható a Budapestért végzett munkája és az egyéb tevékenysége. Niedermüller Péter, a DK erzsébetvárosi polgármestere elmondta stábunknak, hogy szerinte nem ügy a Katona József Színház 30 százalékos kedvezménye a DK-tagoknak, Baranyi Krisztina pedig egyre agresszívebben sértegeti portálunkat, miközben egyetlen kínos kérdésre sem hajlandó válaszolni. Nézzétek meg videónkat a Fővárosi Közgyűlés újabb bohózatáról! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.