Pesti Srácok

Új pszichoaktív anyag által okozott mérgezés miatt halt meg a Zagyvarékason a jogosítvány nélkül vezető, majd a rendőrök elől menekülő Zsákai József (videó)

Befejeződött a zagyvarékasi, adventkor halállal végződött rendőri intézkedés kivizsgálása. Az igazságügyi orvosi, vegyész és toxikológiai szakvélemények alapján Zsákai József halála új pszichoaktív anyag által okozott mérgezés miatt következett be, a rendőri intézkedés valamint a halál bekövetkezése között ok-okozati összefüggés nem volt. A feljelentéssel ellentétben a rendőrök nem rúgták meg és nyomták a murvába a földön fekvő férfi fejét, nem térdeltek rá a hátára, és elektromos sokkolót sem használtak vele szemben, továbbá orr, valamint állkapocs törést sem okoztak neki.

Nem a rendőri magatartás következtében hunyt el tavaly advent utolsó vasárnapján a zagyvarékasi férfi, állapították meg a nyomozó ügyészek.

Az ügyben érkezett feljelentések szerint 2024. december 22-én az intézkedés alá vont férfit a rendőrök bántalmazták, amely magatartásukkal emberölés bűntettét követték el.

PestiSracok facebook image

Az új pszichoaktív anyag hatása alatt álló férfi többszöri felszólítás ellenére aktívan ellenállt az intézkedésnek, ezért – jogszerű és arányos erejű – testi kényszert alkalmazva a földre vitték, majd az egyik rendőr a felkarjaira térdelt, miközben ülepével a csípöjét lenyomva megbilincselte.

Miután a férfi elveszítette az eszméletét, a rendőrök egy pokrócon stabil oldalfekvésbe helyezték, majd amikor a légzése is megállt, megkezdték a mellkas kompressziót, azonban a kiérkező mentősök által átvett újraélesztés is sikertelen volt, a férfi a helyszínen életét vesztette.

A büntetőeljárás kétséget kizáróan állapította meg, hogy az intézkedésnek aktívan ellenálló férfival szemben alkalmazott testi kényszer bántalmazásnak nem minősül, ugyanakkor önmagában az a körülmény, hogy a kitartóan menekülő, majd a rendőri eljárásnak ellenszegülő személy rosszullétre hivatkozik, az intézkedési kötelezettséget nem teszi semmissé.

Emlékezetes, kissebbségi jogvédők, valamint a Momentum országgyűlési képviselője, Lőcsei Lajos félinformációkat ismételgetve követelte a 40 éves, 7 gyermekes Zsákai József halálának független kivizsgálását. (Zsákait a család nevezte meg tévék hírműsorában nyilatkozva, sőt fotót is adtak a sajtónak az elhunytról.)

Lőcsei és a jogvédők, a családdal egybehangzóan egyaránt a rendőröket hibáztatták a tragédia bekövetkezte miatt. Az országgyűlési képviselő még odáig is elment, hogy térfigyelő kamera homályos felvétele alapján le is vezette, hogy miként bántalmazták a rendőröknek ellenálló, bekábítószerezett Zsákait.

Mint az az ügyészségi vizsgálat igazságügyi orvosi, vegyész és toxikológiai szakvélemények alapján megállapította: a férfi halála új pszichoaktív anyag által okozott mérgezés miatt következett be, a rendőri intézkedés valamint a halál bekövetkezése között ok-okozati összefüggés nem volt.

Ajánljuk még