Pesti Srácok

Meglepetésgyőzelemmel búcsúztatta az idei esztendőt a labdarúgó-válogatott – Lengyelország–Magyarország 1–2

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 november 15.
A magyar válogatott nem kezdte túl jól a lengyelországi világbajnoki selejtező mérkőzést, ami egyben a nemzeti tizenegyünk idei búcsúmeccse is volt, azonban ahogy teltek múltak a percek, egyre jobban játszott a Marco Rossi vezette csapat. Elsőként a semmiből Schäfer talált be Szczęsny kapujába, aztán persze jött az egyenlítő gól. A második félidőben, olyan szakaszokban, amikor rendre gyengébben szoktunk teljesíteni, most remekül futballoztunk, aminek egy Gazdag-gól lett a vége. Ezzel a találattal 2-1-re megnyertük az utolsó világbajnoki selejtező mérkőzést és bravúrgyőzelmet arattunk a sokkal erősebb játékoskerettel rendelkező Lengyelország ellen.

Kiütéses győzelmet aratott a Fradi Kisvárdán - Kisvárda-FTC 0:4

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 november 7.
Peter Stöger és a Fradi nagy izgalommal várta a Kisvárda elleni mérkőzést, hiszen a bajnokság rajtjánál, hazai pályán buktak el a szabolcsi klubbal szemben. Azonban nem csak emiatt ígérkezett nehéz feladatnak a mai találkozó. A Fradinak az utóbbi meccseken, beleértve a nemzetközi szerepléseket is, nem jött a győzelem, és ezt a találkozót is csak a harmadik helyről várta a budapesti klub. Volt min javítani tehát a Fradinak, de itt kell rögtön megjegyezni, ez sikerült is, hiszen remek, magabiztos játékot mutatva egy gólgazdag mérkőzésen sikerült revansot venniük a Kisvárdán és ezzel a győzelemmel újra vezetik a magyar bajnokságot.

A gyirmóti győzelmet követően újra a Ferencváros vezeti a hazai labdarúgó bajnokságot – Gyirmót – FTC 0–2

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 október 30.
Mindkét csapat hatalmasat küzdött a Gyirmót FC–Ferencváros mérkőzésen. Amíg a hazaiaknak a védekezésre kellett figyelni, a vendég Fradi az egész meccsen keresztül támadott. Az első félidőben mindezt hiába tette, nem sikerült gólt szereznie a Peter Stöger által irányított együttesnek. A második játékrészben azonban fordult a kocka, hiszen három percet követően Uzuni végre betalált, a félidő vége felé pedig Tokmac erősített rá egy góllal a 2–0-s végeredményre. Ezzel a győzelemmel a Ferencváros újra vezeti az NB1-es tabellát. Jövő csütörtökön pedig a skót Celticet fogadja az Európa-liga csoportkörének mérkőzésén a Groupama Arénában.

Összekaptuk magunkat – Anglia–Magyarország 1–1

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 október 12.
Nagyon mély, főleg lelki gödörből kellett kieveznie Marco Rossinak és játékosainak a Wembley-ben. Iszonyatosan nehéz feladat jó meccset játszani idegenben az angolok ellen, de ez ma a magyar válogatottnak sikerült. Ráadásul az első gólt mi szereztük Sallai révén, büntetőből, úgyhogy még a vezetésnek is örülhettek a szurkolók. Sajnos nem sokáig, ugyanis bő tíz perccel később egyenlített John Stones révén az ellenfél. Hála Istennek, ennél több rossz hír már nem ért minket Angliában, ahol méltó ellenfélként sikerült pontot rabolni és egy kicsit kiegyenesedni az Albánia elleni két meccset követően.

A kesztyűket is felhúzzák a mai Küzdőtér szereplői, de nem azért, hogy hógolyózzanak - (Videó)

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 október 9.
A Küzdőtér magazin második adásában a hazai K-1 élvonal egyik nagy alakja lesz a vendég. Bereczki Dominik, aki ökölvívással kezdte sportkarrierjét október 16-án egy nagyszabású küzdősport gálán fog a ringbe lépni, így a mai adásból azt is megtudhatjuk, hogy milyen lelki állapotban van egy harcos, egy héttel a mérkőzése előtt. Az adás végén pedig Peru és Dominik bokszkesztyűt is húznak, persze nem hógolyózás céljából.

Holnap az albánok ellen kiderül, hogy álmodozhatunk-e tovább a világbajnokságról

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 október 8.
Amennyiben holnap Rossi csapata legyőzi Albániát, matematikai és elvi esélyei is lesznek a magyar válogatottnak arra, hogy kijusson a labdarúgó-világbajnokságra. Ehhez azonban az kell, hogy sokkal jobban teljesítsen a nemzeti tizenegy, minta legutóbbi találkozón. Tovább nehezíti a helyzetünket, hogy Fiola Attila ma sérülés miatt elhagyta a válogatott központot, így Szalai Ádám mellett újabb rutinos tagtól kellett megválnia a csapatnak.

Boateng neki akart menni Dárdainak a Hertha edzésén (Videó!)

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 október 7.
Nincsen túl rózsás helyzetben a Hertha BSC, amely jelenleg két győzelmének köszönhetően a tizennegyedik helyen van a német Bundesliga tabelláján. A legutóbbi edzésen már annyira feszült volt a hangulat, hogy Boateng neki akart menni a vezetőedző Dárdai Pálnak, aki az egymás elleni edzőmeccsen fújta a sípot. Szerencsére a csapat játékosai megakadályozták, hogy nagyobb probléma legyen.

Simán hozta a paksi kalandot a Ferencváros – Paksi FC–FTC 1–3

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 október 3.
Komoly izgalmakat ígért és hozott is a Paks–FTC NB1-es labdarúgó mérkőzés, ahol a vártnak megfelelően nagyon bátran és hatalmas akarattal játszott Bognár György csapata. A találkozót a Fradi kezdte jobban, de hamar kapcsoltak a hazaiak és elkezdték a mindenki által várt támadófutballt. Ennek ellenére a meccs első gólját Ryan Mmaae szerezte büntetőből a negyvennegyedik percben, a többi találat pedig a második félidőben történt. Elsőként a Paks egyenlített, de a marokkói-belga két percet sem hagyta ünnepelni vendéglátóit, mivel a hatvanhatodik percben ismét betalált. A végeredményt Laidouni állította be a hetvennegyedik percben, egy remek szabadrúgást követően. A találkozó utolsó szakaszára a paksiak tíz emberre fogyatkoztak, de ez a gólok számában már nem hozott változást.

A gumicukor is lehet jó doppingszer - Ma este debütál a Küzdőtér a Pesti TV-n! (Videó)

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 október 2.
Szombaton este 21:30-kor debütál a Pesti TV és Perutek János új műsora, a Küzdőtér. A motivációs talk show-ra keresztelt műsorban a küzdeni akarást és a küzdőszellemet mutatják be különböző sportolók, zenészek és más közéleti személyiségek életútján, tapasztalatain keresztül. Az első adásban Juhász Péter Magyarország háromszoros Strongman bajnoka - civilben tűzoltó - meséli el élményeit, sőt még egy erőbemutatót is láthatnak, ahol a műsorvezetővel próbálják megmozdítani az 50 kilós egykezes súlyt.

Egykori közönségkedvencet és világbajnoki bronzérmes középpályást igazolt a Ferencváros (Videó)

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 szeptember 18.
A Ferencváros csapata két új igazolást is bemutatott a tegnapi és a mai nap folyamán. Kubatov Gábor és csapata ott erősített, ahol kellett, ugyanis Muhamed Bešić és Marko Martin a középpálya védekező szekciójában fog majd helyet kapni, ahol kicsit gyengébb volt a Fradi a kelleténél. Mindkét játékos olyan futballmúlttal rendelkezik, ami tiszteletre méltó, Bešić pedig igazi közönségkedvencként térhet vissza az Üllői útra.

A végjátékban elfogyott a Fradi – Bayer Leverkusen–Ferencváros 2–1

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 szeptember 16.
Az egész találkozót tekintve jól játszott a Fradi és semmilyen szégyenkeznivalója nincsen a magyar futballnak, azonban a német labdarúgás jelen pillanatban jobb játékosokból áll, mint a magyar bajnokság, és ezt ma este a Bayer Leverkusen be is tudta bizonyítani. Sajnos a végjátékban teljesen elfogyott a Fradi, pedig jól kezdte a meccset. A vezetést is a Ferencvárosnak sikerült megszereznie Ryan Mmaae-nak köszönhetően, a későbbiekben viszont nehezen bírt a magyar csapat az egyre erősödő német nyomással. A Leverkusennek az első félidőben sikerült kiegyenlítenie, a másodikban a vezetést is megszerezték, a Fradi pedig megköszönheti Dibusznak és Fortunának, hogy nem kapott több gólt kettőnél.

Egy perc alatt kiütötték Evander Holyfieldet, az ökölvívás egyik legnagyobb élő legendáját (Videó)

Perutek JánosPerutek János Sport exkluzív 2021 szeptember 12.
A hazai ökölvívás mostani, eredményekben szerényebb időszakáról rengeteget írtunk már, ez a tendencia azonban nem csak nálunk, hanem nemzetközi szinten is megfigyelhető. A promóterek egyre nagyobb intenzitással szerveznek olyan mérkőzéseket, amire nagy az érdeklődés: így már az sem meglepő, hogy influenszerek, üzletemberek is szorítóba lépnek. Sőt, egykori legendás sportolók is feltűnnek: most Oscar De La Hoya helyett a nehézsúlyú ikon, Evander Holyfield lépett ringbe Victor Belfort ellen, aki a ketrecharcban szerzett hírnevet magának. Holyfieldről mindenki azt gondolta, kirobbanó formában van, ehhez képest egy perc alatt kiütötték.

A Fradi végre helyet kapott a FIFA számítógépes játékában

Perutek JánosPerutek János Sport 2021 szeptember 10.
A FIFA játéksorozat lassan három évtizede szórakoztatja a labdarúgás szerelmeseit számítógépen és konzolokon. Az eleinte mókás kis játéknak indult FIFA-sorozatban még soha nem szerepelt magyar klubcsapat, pedig a Fradinak már kijárt volna ez. Az egykori aranycsapat és annak játékosai már szerepeltek a híres focis játékban, sőt Dzsudzsák korábban a borítón is látható volt, mint a magyar kiadás egyik reklámarca. De komplett csapat szerepléséig egészen az idei esztendőig várni kellett.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.