Egymás után döntik le az európai szovjet emlékműveket (Videó)
Európa érdekesen gondolkodik a kollektív felelősségről: míg "csak" a kommunizmus áldozataira emlékeztettek, senkit nem zavartak a szovjet emlékművek, azonban a jelenleg uralkodó oroszellenesség jegyében ezek hirtelen eltörlendővé váltak. Érdekes, különösen annak tekintetében, hogy a Szovjetunió egyik legnagyobb tagállama Ukrajna volt.Ferenc pápa szerint „a NATO rárúgta az ajtót Putyinra” – Vajon őt is eltörlik a haladók?
Ferenc pápa ismét erős szavakkal bírálta a NATO terjeszkedését, és áttételesen ugyan, de az atlanti szövetséget vádolta az ukrajnai háború kirobbantásával. A kérdés már csak az, hogy a tolerancia és a véleményszabadság bajnokai mikor ítélik el őt is, mint „orosz propagandistát”.Holttestet találtak a Ferenc körúton
Egy utcán heverő, életjeleket nem mutató emberről érkezett bejelentés péntek kora este a IX. kerületi Ferenc körútról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) segítségnyújtás elmulasztása miatt nyomoz.A Trump-házkutatás nyilatkozatának mindössze felét hozta nyilvánosságra az igazságügyi minisztérium
Az átláthatóság szent, ennek jegyében az amerikai igazságügyi minisztérium nyilvánosságra hozta a Trump-házkutatásról készült eskü alatti dokumentumokat. Persze a nyilvánosság és az értelmezhetőség között eléggé nagy a szakadék, hiszen bár elméletben bárki megnézheti a kérdéses iratokat, azok nagy részét továbbra is kitakarták, így a "nyilvános dokumentumok" tulajdonképpen értelmezhetetlenek maradtak a publikum számára, vagyis továbbra sem tudjuk meg, hogy miért is volt szükség a házkutatásra.Liz Truss brit miniszterelnök-jelölt durván beleszállt a francia elnökbe – Van, aki reméli, csak viccelt, de viccnek egy kicsit durva
Franciaország és Nagy-Britannia „komoly problémák” előtt áll, ha nem tudják eldönteni, hogy barátok vagy ellenségek – szögezte le Emmanuel Macron. A francia elnök azt is hozzátette, hogy Párizs számára az Egyesült Királyság mindig szövetséges marad, függetlenül attól, hogy ki vezeti. Ez volt a francia elnök reakciója arra, hogy a brit miniszterelnöki szék várományosa keményen beleszállt.A cirkuszban lett vége a cirkusznak
A zuglói rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, akit öt másik betörés mellett azzal is gyanúsítanak, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban próbálta meg kiüríteni a büfé kasszáját.Az OMSZ azt jósolja, szombaton, a tűzijáték esőnapján eső várható – hol itt, hol ott
Szombaton több órára mindenütt kisüt a nap, de délután nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, illetve elsősorban a Dunántúlon egyre nagyobb területen válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés. Hajnalban a nyugati határvidéken sem zárható ki egy-egy zápor – írta honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.A Moderna szabadalma megsértése miatt bepereli a Pfizert és a BioNTechet
Bepereli a Pfizer és a BioNTech cégeket a Moderna amerikai biotechnológiai vállalat, mert állítása szerint Covid-19 elleni vakcinájuk hírvivő RNS-ével megsértették a jóval a világjárvány kitörése előtt kifejlesztett szabadalmukat – közölte pénteken az amerikai vállalat.V. Naszályi az invazív gyomfákat gyászolja, de a tényekre nem emlékszik
A budai Vár felújítása részeként megújuló nyugati kertekben az öreg, beteg, kártékony és invazív gyomfák helyére új, értékes és nemes példányokat ültetnek – közölte a Várkapitányság kommunikációs irodája pénteken az MTI-vel. A Várkapitányság közleményben reagált V. Naszályi Márta (Párbeszéd), az I. kerület polgármestere pénteki sajtótájékoztatójára, amelyben a kerület vezetője arról beszélt, hogy a vári kormányzati mélygarázs építése miatt 54 fát vágnak ki a budai Várban, szabadon használható zöldterületet vesznek el a lakóktól és veszélyeztethetik a vár mélyén levő barlangpincerendszert is.A német kormány felülvizsgálja az orosz gázszállítások visszafogása miatt bevezetett illetéket
Felülvizsgálja a német kormány az orosz gázszállítások visszafogása miatt pénzügyi nehézségekkel küszködő energiacégek megsegítésére szolgáló illetéket, mert nyereséges vállalkozások is jelentkeztek az ősszel érkező támogatásra – jelentették be pénteken Berlinben.Zuckerberg kitálalt: az FBI figyelmeztette őket, majd korlátozták Biden fiának laptopsztoriját az amerikai választások előtt
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezérigazgatója szerint az FBI nem sokkal azelőtt figyelmeztette a közösségi médiaóriást a „közelgő orosz propagandára”, hogy kirobbant volna a sztori a Joe Biden fia, Hunter által elhagyott laptopról – írja a Breitbart. A Facebook-vezér ráadásul azt is kénytelen volt elismerni, hogy a Twitteren és Facebookon letiltott, álhírnek bélyegzett sztori teljes egészében valós.Felfüggesztik a 168 Óra hetilap megjelenését
Felfüggeszti a 168 óra hetilap megjelenését a Michaeli, Schwartz & Brit Média Holding Zrt. – derül ki a cég közleményéből, a médiacsoport ugyanis „a jelenlegi energia- és papírárak mellett nem látja fenntarthatónak a lap kiadását” – szúrta ki a 444.A fehérorosz repülőgépeket alkalmassá tették atomfegyverek szállítására
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteki közlése szerint a fehérorosz Szu–24-es típusú harci repülőgépeket úgy alakították át, hogy azok alkalmasak legyenek atomfegyverek hordozására, és Minszk azonnali katonai reakcióval válaszolna a Nyugat által okozott esetleges problémára.Tisztújítás lesz szombaton az LMP-ben, de nagy meglepetésre nem kell számítani
Ungár Péter és Schmuck Erzsébet indulnak a két társelnöki posztért.Szembejött a valóság: több százan tüntettek Hollandiában az illegális migránsok ellen
Csütörtök este több százan vonultak Hollandia legnagyobb menekültszállása, a Ter Apel-i regisztrációs központ elé, az ellen tiltakozva, hogy a menedékkérők zavarokat okoznak a településen – írta a De Telegraaf napilap pénteken.Amerika inkább Európával fizetteti meg a háború árát, hozzájuk csak úgy áramlik az orosz áru – Csak a vodka nem kell
Az Egyesült Államokba még mindig több százmillió dollár értékben özönlenek az orosz árucikkek, mert nem akarják, hogy az amerikai lakosság fizesse meg az intézkedések árát – olvasható az AP News cikkében.Volner: A Jobbik betöltötte azt a szerepet, amit a DK szánt neki
Azt látni kell, hogy Jakab Péter ennek a pártnak már az egyetlen arca volt. Bármennyire is megszégyenítő, Lenin-fiús kommunikációt folytatott a parlamentben és azon kívül is, mégiscsak ő volt az egyetlen látható politikusa a Jobbiknak – fogalmazott a Magyar Hírlapnak adott interjúban Volner János, a Huxit Párt elnöke. Az egykori jobbikos politikus szerint Gyöngyösi Márton egy nemzetközi botrányt okozó, nyíltan antiszemita kijelentése kapcsán vált híressé vagy inkább hírhedtté, és meggyőződése, hogy ezért a baloldal számára vállalhatatlan az új elnök.Ajánljuk még

























