Pesti Srácok

Túlélőhelyekért kuncsorog a haláltusáját vívó MSZP Gyurcsánynál

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 24.
A Magyar Nemzet értesülései szerint egy esetleges választási győzelem után az MSZP egyesülne a Párbeszéddel és az LMP-vel, az új párt pedig Karácsony Gergely 99 Mozgalmán jöhetne létre a jelenlegi főpolgármester vezetésével. A lap szerint a szocialisták már 2018-ban azt tervezték, hogy megszüntetik az MSZP-t és új névvel, a Párbeszéddel közösen folytatják tovább a parlamenti munkát. Molnár Gyulát feltehetően azért adták át a DK-nak, hogy a szocialisták jelenlegi vezetése öt biztos befutó helyet kapjon Gyurcsány Ferenctől a közös listán.

Orbán Viktor: ez a törvény a gyerekek és a szülők jogairól szól

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 24.
Az új magyar szabályozás arról szól, hogy a gyermek hogyan és miképpen ismerkedik meg a szexualitás egyébként nehéz és bonyolult kérdéskörével, ennek eldöntése kizárólag a szülő dolga; ez egy gyermek- és szülővédelmi törvény – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, csütörtökön, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos tanácskozását megelőzően.

Tizennyolc magyar szurkolót állított elő a bajor rendőrség

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 24.
A müncheni német–magyar mérkőzésre jelentős számban érkeztek magyar szurkolók is. Szijjártó Péter a meccs előtt arról számolt be, hogy a bajor hatóságok nem engedélyezték a stadionhoz vonulást, és a konzuloknak sem tették lehetővé, hogy ott legyenek az Allianz Arénánál. A miniszter közlése szerint tizennyolc honfitársunkat állította elő a bajor rendőrség. Az ügy kapcsán Deutsch Tamás is megszólalt: a Fidesz EP-képviselője rávilágított, hogy a német hatóságoknak 2015-ben kellett volna ilyen keményen fellépni az illegális bevándorlókkal szemben.

Szalai Ádám: Fáj, nagyon fáj, talán még nem is fájt ennyire...

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 24.
Szerdán este csapott össze Münchenben, az Allianz Arénában a magyar labdarúgó-válogatott a német gárdával. A magyar csapat hősies küzdelemben végül 2–2-es döntetlent játszott, ám ez nem volt elég a továbbjutáshoz, ezért búcsúztak az Európa-bajnokságtól. A mérkőzés egyik gólszerzője, a válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám lélekemelő és megrendítő gondolatokat közölt a meccs után közösségi oldalán.

Kizárták Molnár Gyulát az MSZP-ből

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 24.
Az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa szerdán egyhangú határozattal úgy döntött, hogy kizárja a Magyar Szocialista Pártból Molnár Gyulát, a párt korábbi elnökét, országgyűlési képviselőjét és volt polgármesterét. Az ügyet ezzel lezártnak tekintjük – írta a június 23-i tájékoztató körlevelében Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan, az MSZP két társelnöke. A döntést azzal indokolták, hogy az MSZP–DK-megállapodás nem kötelezte Molnár Gyulát arra, hogy a DK frakciójába üljön – derül ki a 24.hu cikkéből.

Fellebbezett az Omega tagjait hét éve megtámadó taxis

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 24.
Fellebbezett a rá kiszabott egy év végrehajtandó szabadságvesztése ellen az a taxis, aki még 2014-ben bántalmazta egy ismert magyar rockegyüttes, az Omega két tagját, Debreczeni Ferencet és Benkő Lászlót. A Fővárosi Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásában 2020 decemberében kétrendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt egy év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a korábban már erőszakos bűncselekmény miatt büntetett előéletű középkorú taxist.

Kikötözte és halálra szurkálta a féltékeny nő volt szeretőjét Gödöllőn

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 24.
Az ügyészség szerint 2020. április 1-jén a sértett és az elkövető a férfi gödöllői otthonában összeveszett, majd a nő egy késsel a ház folyosóján megsebesítette a férfit. Ezután a férfit a hálószobában lévő ágyhoz kötözte és a felsőtestén legalább ötvenszer megszúrta, illetve megvágta. A férfi az elszenvedett sérülések következtében meghalt. A Pest Megyei Főügyészség a nő ellen különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.

Lecsengett a járvány, pezsgő közösségi élet van Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 24.
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy órában elhunyt egy idős krónikus beteg, és újabb hatvankilenc magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 807 844-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 972-re, a gyógyultaké 736 854-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 41 018. Kórházban 215 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 30-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 2973-an vannak, a mintavételek száma 6 083 248-ra nőtt. Eddig 5 445 544 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 657 776-an már a második adag vakcinát is megkapták.

Életet mentettek a váci fegyőrök

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 24.
A Váci Fegyház és Börtön munkatársai éppen az éves lövészeti gyakorlatról tartottak visszafelé Márianosztráról Vácra csapatszállító buszokkal, amikor a Dózsa György úton észlelték, hogy egy személygépjármű balesetet szenvedett. Közelebb érve látták, hogy az autó vezetője a felborult kocsi alá szorult; a konvoj ekkor azonnal félreállt és a kollégák megkezdték az életmentést – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.

Pesti Galeri – Mi nemzeti színekbe öltözünk, míg a Nyugat szivárványba (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 június 24.
A magyar–német meccsel és Szijjártó Péter közösségi oldalának szivárványos és LMBTQ-aktivisták általi támadásával foglalkozott szerdán a Pesti galeri, amelyben Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Szalai Szilárd, Dezse Balázs, Bokor Gábor és a vendég, Thékes István tette helyre a nyugati meleglobbit és a hazánkat ért támadásokat. A galeri tagjai arról az elképesztő gusztustalanságról és aljasságról is beszéltek, amelyre egy német portál vetemedett, hogy Puskás Ferenc csapatkapitányi karszalagjának a helyére szivárványos zászlót montázsoltak, ezzel is üzenve a magyaroknak. Ez egy szivárványos hányás, amellyel megalázzák a tizenöt éve elhunyt legendánkat, és megalázzák sajátjukat is, az akkori német csapatkapitányt, Fritz Waltert – hangzott el a műsorban. Nézze meg a teljes adást, és jelentkezzen a műsorba vendégnek!
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.