Félholtra vertek mindenféle indíték nélkül egy hajléktalant
Bele is halhatott volna sérüléseibe az a hajléktalan, akire mindenféle indok nélkül támadt két férfi Kapuváron. A fedél nélkül élő bántalmazói ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség.Trumpnak a mormonok okozhatnak fejtörést
A mormonok nem szívelik Donald Trump republikánus elnökjelöltet, a republikánusok elveszíthetik a hagyományosan republikánus Utah államban a szavazóikat.Felakasztotta magát a pedofil pap
Lepedőből csavart kötélre akasztotta fel magát az a brazil pap, akit mások mellett egy 10 éves kisfiú molesztálásával vádoltak.Fidesz: A baloldal vállalja a véleményét a betelepítésről!
Vívás: A döntőbe párbajozta magát Imre Géza!
Kaczynskival tárgyalt és motorcsónakázott Orbán Viktor
Úszás: Hektikus napunk van – Szilágyi jól úszott, Hosszú visszalépett, Gyurta kiesett
Női pisztolylövőink számára véget ért az olimpia
Az Iszlám Állam egyik vezetőjét foghatták el Németországban
Mint a töltött káposztát, úgy melegítették újra a török-orosz viszonyt
Cselgáncs: Csoknyai számítását London után ismét keresztülhúzta a sorsolás
Feladta magát a budapesti baltás támadó
Erdogánék megfenyegették az Európai Uniót
Evezés: Egyik evezős egységünk sem lesz pontszerző (FRISSÍTVE)
Még fordulhat a kocka a kvóta népszavazás érvényességének ügyében
Egyelőre az érvényes kvóta népszavazás előszelétől hangos a magyar sajtó, de a Magyar Szocialista Párt még nem tudta érdemben hangoztatni álláspontját, így az eddig mért adatokból nem lehet megjósolni, hogy valóban érvényes lesz-e a kötelező betelepítésről szóló voksolás. Annyi biztos: ha érvényes lesz a népszavazás, akkor eredményes is lesz, mert tízszer többen vannak azok, akik nemmel akarnak szavazni. A Závecz Research ügyvezetője az ATV-nek elmondta, az októberi népszavazásról szóló felmérésük a pártok működéséről, hatékonyságáról és egységességéről is nagyon sokat elárulnak.Már legalizálhatták vagyonukat Welsz megbízói
Orbán nem szól bele a Ferencváros ügyeibe
Ajánljuk még
























