Mintegy négyezer katona lépett be a Magyar Honvédségbe 2023-ban
A Magyar Honvédség idén mintegy 4 ezer új katonát üdvözölhetett soraiban - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombati közleménye szerint.Kisiklott és felborult egy tehervonat négy kocsija Nagymaroson, áll a vonatközlekedés
Kisiklott és felborult egy tehervonat négy kocsija a nagymarosi állomáson, a helyszíni vizsgálat és a műszaki mentés ideje alatt - bizonytalan ideig - szünetel a forgalom Nagymaros és Verőce között, emiatt pótlóbuszok szállítják az utasokat Vác és Szob között - közölte a Mávinform szombaton.Kemény kétmilliárdos bírságkiszabással kérkedik a versenyhivatal, az árak elszabadulását valahogy mégsem sikerült megakadályozniuk
Közleményük szerint egyebek között az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszer, az aktív versenyfelügyelet, a határozott fellépés a technológiai óriáscégekkel szemben, a családok és a sérülékeny fogyasztói csoportok kiemelt védelme, a harc az infláció ellen és a gyors fúziókontroll jellemezte a GVH szakmai tevékenységét 2023-ban.Az LMP betiltaná a tűzijátékot az idősekre és az állatokra hivatkozva
AZ LMP kezdeményezi a tűzijáték betiltását - jelentette be a párt társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón.Már a déli határnál tetőzik a Duna, Karácsony ezúttal megúszta a fővárosi árvizet
A déli határhoz közelít a Duna magyarországi árhullámának tetőzése, a fővárosban az előrejelzettnek megfelelően az éjjeli órákban leapadt a víz 645 centiméter alá, így az alsó rakparton megkezdődhetett a takarítás - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton.Csak Törökországban közel kétszáz ISIS-est vettek őrizetbe
A török hatóságok 189 embert vettek őrizetbe szombaton az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel való feltételezett kapcsolata miatt egy 37 tartományra kiterjedő, összehangolt műveletben - jelentette be Ali Yerlikaya belügyminiszer. Az őrizetbe vettek állampolgárságáról nem osztottak meg információt.Igazi gyökértelen kamumagyar az Action for Democracy egyik legbefolyásosabb üdvöskéje
A magyar választások külföldi befolyásolására tett kísérletben élen járó Action for Democracy vezetőségének legfiatalabb tagjáról rántja le a leplet a Magyar Nemzet. Evelyn Farkas a határon túli magyarok jogainak puszta felemlegetésében is az erőszakos határmódosítás szándékát látja, Putyin nevétől rögtön ideges lesz. Mintha az SZDSZ-ből érkezett volna.Somkuti Bálint: ha így csökken Ukrajna nyugati támogatása, a 2024-es év magával hozza a háború katonai szakaszának végét
Várhatóan Ukrajna nyugati támogatása fokozatosan csökken, majd megszűnik a 2024-es évben, ez pedig egyértelműen magával hozza a háború katonai szakaszának végét is - többek közt erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában Somkuti Bálint, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének kutatója.A HVG idei legaljasabb húzásáról is kimondta végre a Fővárosi Törvényszék, hogy hazugság
Mint ismert, a HVG „tényfeltárónak” beállított cikkében egy “informátorra” hivatkozva azt hazudta, hogy akinek nem volt protekciója, azt a Külügyminisztérium nem evakuálta Izraelből a Hamász terrortámadása után, és az “informátor” is csak egy ismerős protekciójának köszönhetően fért fel a kimenekítő repülőre. A Fővárosi Törvényszék most végre helyreigazításra kötelezte a portált, amelyet Menczer Tamás is kommentált a Facebookon.Elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő
Hatvannégy éves korában szombat hajnalban elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője - közölte szombaton a marosvásárhelyi lap szerkesztősége. "Szeretett barátunk, kollégánk Kovács András Ferenc költő ma hajnalban elhunyt. Költő és barát, aki sokat tudott és szívesen adta. A lélek halhatatlanságáról ő most már mindent tud" - írta közösségi oldalán a Látó szerkesztősége, hozzátéve, hogy saját halottjának tekinti a volt főszerkesztőt.Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 17 éves fiú a Wekerletelepen, két másik gyermek kórházba került
Meghalt egy 17 éves fiú szén-monoxid-mérgezésben szombat hajnalban a főváros XIX. kerületében lévő Wekerletelepen - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Idén már tizenöten haltak meg szén-monoxid-mérgezésben.A Budapest Honvéd lett 2023 legeredményesebb egyesülete
A Budapesti Honvéd Sportegyesület, illetve a parasportolókat tekintve a Vasas SC lett 2023 legeredményesebb hazai sportegyesülete - közölte szombaton a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ).Csaknem tizenháromezer menekült érkezett Ukrajnából pénteken
Az ukrán-magyar határszakaszon 6726-an léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6130-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - írta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton.Szerbiai választások – Több helyen megismétlik a választást szombaton
Megismétlik az előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választást 35 választóhelyen szombaton a december 17-i voksolás során tapasztalt szabálytalanságok miatt.Bloomberg: Elon Musk lett idén a világ leggazdagabb embere
Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere az idén, vagyona 92 milliárd dollárral 229 milliárd dollárra gyarapodott a Bloomberg Billionaires Index szerint.Prágai lövöldözés - Legalább január végéig zárva lesz az épület, ahol a lövöldözés zajlott
Legalább január végéig zárva lesz a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karának főépülete, ahol december 21-én 14 ember vesztette életét és 25-en megsérültek egy lövöldözésben.Dánia részt kíván venni a vörös-tengeri katonai szövetségben
Dánia hadihajókkal tervezi támogatni a kereskedelmi hajózás védelmét biztosító, az Egyesült Államok által kezdeményezett vörös-tengeri katonai hadműveletet – közölte péntek esti közleményében a dán védelmi minisztérium.Ajánljuk még

























