Pesti Srácok

Somkuti Bálint: ha így csökken Ukrajna nyugati támogatása, a 2024-es év magával hozza a háború katonai szakaszának végét

null

Várhatóan Ukrajna nyugati támogatása fokozatosan csökken, majd megszűnik a 2024-es évben, ez pedig egyértelműen magával hozza a háború katonai szakaszának végét is - többek közt erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában Somkuti Bálint, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének kutatója.

Mint kifejtette, az átadott fegyverzet mennyisége 2023-ban, sőt 2022 végén is jelentősen csökkent a korábbiakhoz képest, ez pedig meglátszik az ukrán ellentámadás sikertelenségén is. Ráadásul az ukrán katonai műveleteket leginkább a politikai igények határozzák meg, nem a katonai szükségszerűségek. Ennek jó például Bahmut mindenáron való védelme. Az elemző szerint ennek is köszönhető, hogy ellentét bontakozik ki az ukrán elnök és Ukrajna katonai vezetése közt. Úgy fogalmazott,

Somkuti Bálint szerint Volodimir Zelenszkij víziója egyre kevésbé esik egybe az ukrán nép elképzelésével a jövőről. Úgy vélte, az ukrán elnök beszédei a valóságtól elrugaszkodott képet vázolnak fel, ezért az ukrán társadalom előbb-utóbb keres egy olyan vezetőt, aki be tudja és be is akarja fejezni a háborút. Az elemző ugyanakkor kitért arra is, republikánus szakértőktől már többször lehetett hallani azt a véleményt, hogy az ukrán probléma egy demokrata biznisz, mivel a demokraták vastagon benne voltak az ukrajnai eseményekben, úgy politikailag, mint gazdaságilag. Mivel azonban elnyúló és jelenleg sikertelen ukrán szempontból a háború, a demokraták is egyre inkább ki fognak farolni a támogatások mögül. Bár ezzel párhuzamosan az Európai Unió mintha megvadult volna, összességében az elemző szerint Ukrajna előtt nagyon sötét jövő áll. Mint kifejtette,

PestiSracok facebook image

Kiemelte,

A teljes interjú itt olvasható.

Forrás: Magyar Nemzet