Itt a válasz az Amerikai-öbölre: Mexikói Amerikának nevezné az Egyesült Államokat a mexikói elnök
Még be sem iktatták Donald Trumpot, de már élesednek a diplomáciai pengeváltások. Miután az idősebbik és az ifjabbik Trump is bejelentkezett Grönlandért, Trudeau bukását követően pedig ismét előkerült Kanada az Egyesült Államokhoz való csatlakozásának ötlete, az újraválasztott elnök bejelentkezett a Mexikói-öbölre is, amelyet Amerikai-öbölre keresztelne át. A latin államban ez óriási felháborodást váltott ki, a mexikói elnök egy 17. századi térképpel válaszolt, amelyen Észak-Amerika középső és nyugati részei Mexikói Amerika néven vannak feltüntetve. Bidenre még a demokraták is gyenge elnökként fognak emlékezni, ha egyáltalán eszükbe jut
Ahhoz képest, hogy a demokraták egy jelentős része hisztérikus rohamok közepette buzdított a Joe Biden melletti szavazásra (majd ugyanilyen lelkesen álltak ki az éppen aktuálisan legjobb jelöltnek vélt Kamala Harris mellett), valójában az amerikai társadalom, és benne a demokraták is nagyon gyenge elnöknek tartják Sleepy Joe-t. A Gallup közvélemény-kutató minap közzétett felmérésében az amerikai felnőttek mindössze 6 százaléka válaszolt úgy, hogy a történelem „kiváló” elnökként fog emlékezni Bidenre, 13 százalékuk pedig úgy vélte, hogy örökségét „átlagon felülinek” fogják tekinteni – számolt be a Magyar Nemzet. Magyar Péter tanácsadója szerint kell egy tisztító háború, néhány százezer embernek meg kell halnia
Újabb betekintést kaptunk arra, hogy hogyan is néz ki a Tisza a színfalak mögött. Raskó György, Magyar Péter tanácsadója közösségi oldalán rendszeresen megosztja követőivel, hogy milyen szellemiség mentén látja el tanácsokkal az ellenzék éppen aktuális messiását, legutóbb egy igazi véralgebrai feladvánnyal számolta ki, hogy hány fideszesnek kell meghalnia a Tisza választási győzelméhez. Aztán letagadta mindezt. Most pedig arról írt közösségi oldalán, hogy egy tisztító háborúra van szükség, amelyben meghal néhány százezer ember. Mindezt azért, mert Ausztriában nem a baloldal alakíthat kormányt.
A Scholzról mintázott viaszbábu rendelkezik Scholz minden politikai képességével
Mi mással is kezdhetné Kurtz ezredes, Kertész Dávid és Ambrózy Áron a PestiSrácok új podkesztjének első adását, mint németezéssel. Az apropót ezúttal az szolgáltatta, hogy Elon Musk milliárdos techguru úgy döntött, ő csak egy öreg filantróp saját külpolitikával, ezért nekiállt az előrehozott német választások előtt megemelni az AfD. Vagyis úgy avatkozott be a német belpolitikába, ahogy a techguruk és messiás-komplexusos milliárdosok szoktak a világ dolgaiba rendszeresen, csak eddig kizárólag a balos angenda mentén. A németek pedig megdöbbentek az amerikai beavatkozáson, pedig 1945 óta igazán hozzászokhattak volna, hogy amerikai parancsra menetelnek. A jelenleg még éppen hivatalban lévő kancellár hiába próbál úgy tenni, mintha lenne saját akarata, ez sem jött neki össze. Nem véletlenül, hiszen a Scholzról mintázott viaszbábu rendelkezik Scholz minden politikai képességével. Szijjártó Péter: a földgáz- és a kőolajszállítási útvonalak lezárása elfogadhatatlan
Akár a földgáz-, akár a kőolajszállítási útvonalak lezárása elfogadhatatlan és ellentétes az EU-integrációhoz kapcsolódó elvárásokkal – írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán. Sorosistább akart lenni Sorosnál is – Ezért büntette Rogán Antalt a "Présember"
Hiába próbálja leplezni David Pressman a valódi indítékait az igazságosztó szerep eljátszásával, nem sikerül. Most, hogy nagykövetként csúnyán leszerepelt a "Présember" minden testrészével – igen, azzal is – igyekszik megfelelni Soros György elvárásainak. Ahogy eddig is. Egy szélsőbalos genderaktivista jegeli Magyar Péter mentelmi jogának ügyét Brüsszelben
A lengyel EP-képviselő, Krzysztof Smiszek nevét érdemes megjegyezni, mert sajnos fogunk még róla hallani a jövőben. Ő az a genderaktivista, aki szoros kapcsolatot ápol az EU vezetőivel, ezen kívül Magyar Péter mentelmi jogának ügyében is ő vizsgálódik, miközben aktívan részt vesz a hazánk elleni 7. cikkelyes eljárás előmozdításában. Smiszek korábban a lengyel Tusk-kormányban is szerepet vállalt, és most ezt a modellt ajánlja a magyar jogállamiság “helyreállítására”.
Szijjártó Péter: teret nyert a magyar álláspont, az ENSZ éves költségvetésének is része a terrorellenes tevékenység finanszírozása
Teret nyert a magyar álláspont, az ENSZ éves költségvetésének is része a terrorellenes tevékenység rendszeres finanszírozása - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közösségi oldalán. Szijjártó Péter bejegyzése szerint a magdeburgi, a cetinjei és a New Orleans-i terrortámadásokat követően ismét világossá vált, hogy a terrorizmus egyre súlyosabb globális kihívássá vált. Munkácsi magyar felmenői is vannak Pressman legvalószínűbb utódjának
Mindig jó pont két ország kapcsolatában, ha olyan nagyköveteken keresztül tartják egymással a kapcsolatot, akik ismerik a másik kultúráját, esetleg személyesen is kötődnek ahhoz a helyhez, ahová kirendelik őket. Éppen ezért van rá okunk, hogy szurkoljunk Bryan E. Leib kinevezésének, hogy végre ne helytartót küldjenek hozzánk Washingtonból, hanem egy olyan politikust, akivel még beszélni is lehet. David Cornstein: a jelenlegi amerikai adminisztráció "még az utolsó órákban is" ellenségesen kezeli Magyarországot
Rogán Antal szankciós listára helyezése szörnyű és szégyenletes - jelentette ki David Cornstein, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete a közmédiának adott interjúban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének amerikai szankciós listára való felvételére. Kedves Justin, ennek inkább annyi esélye van, minthogy még egy ciklust hatalomban tölts
Justin Trudeau kiakadt azon, hogy a megválasztott amerikai elnök felvette, hogy az országa lehetne az USA 51. tagállama. Nincs is ezzel semmi gond, egy kormányfőnek az a dolga, hogy kiakadjon a hasonlókon, csak az a probléma, hogy Trudeau valószínűleg már nem lesz addig hatalmon, hogy ebbe beleszólhasson. Az amerikai nagykövet lehetséges utódja szerint David Pressman szégyent hozott az amerikai diplomáciára
Bryan E. Leib amerikai politikai elemző szerint David Pressman, az Egyesült Államok távozó budapesti nagykövete szégyent hozott az amerikai diplomáciára Rogán Antal szankciós listára helyezésével - írta az Index hírportál kedden. Leib bízik abban, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök hivatalba lépésével helyreállnak a magyar-amerikai kapcsolatok. Kocsmai igazságok – Az év eddigi legmerészebb mondata: akár még egy CDU-CSU-AfD koalíció is lehet Németországban?
Elelmélkedtünk Magyar Péter ünnepek alatt elkövetett ámokfutásán és az 2025-ben ránk váró politikai, világpolitikai és európai, főleg uniós környezeten. A kilátásaink jelentősen javultak, de a most már végképp külföldi ellenőrzés alá került magyarországi ellenzék valószínűleg el fog menni a verbális erőszak végső határáig és csak remélhetjük, hogy nem térnek vissza nyilas és kommunista őseik módszereihez. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Szlovák külügyminiszter: Magas lesz a gáz ára az ukrajnai tranzit leállításával
Az ukrajnai gáztranzit leállításából eredő fő probléma nem az, hogy hiány lesz gázból, hanem az, hogy magas lesz az ára – hangsúlyozta Juraj Blanár szlovák külügyminiszter a tárca honlapján megjelent közleményben, amelyet magyar hivatali partnerével, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel kedden folytatott telefonos egyeztetésük után hoztak nyilvánosságra. Ez lenne Pressmanék pitiáner bosszúja? - Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt
Az Egyesült Államok hamarosan leköszönő kormányának pénzügyminisztériuma Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciós listára tette Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét. A hivatal kedden frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek (SDN-lista) névsorát - szúrta ki az Index. Megtalálták azt a lángosost, ahova bejegyezték a Tisza Párt egri szervezetét
Úgy tűnik, hogy már meg is találták azt a lángosozót, amelynek címére jegyezték be a Tisza párt egri székhelyét. Munkában az "agyhalott" szekta, avagy így küldik rá embereiket a tiszások a jobboldali véleményekre Facebookon
Kocsis Máté Facebook-posztban mutatta meg, hogy milyen is, amikor a tiszás trollok munkába állnak. Készüljön föl mindenki, ez nem lesz egyszerű menet. Természetesen ebben a csapatban senki sem agyhalott, de ki tudja, talán Magyar Péter egészen máshogy gondolja. Elhunyt Jean-Marie Le Pen
96 éves korában meghalt Jean-Marie Le Pen francia politikus, a francia Nemzeti Front alapítója és volt elnöke. Lánya, Marine Le Pen 2011-ben vette át a párt vezetését, és a párt nevét is megváltoztatta, Nemzeti Tömörülésre. Ajánljuk még
Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak. Lesz-e újra kétharmad? - kérdeztük a Tranzit Fesztiválon (PS-videó)
FBI-ügynök a PS-nek a 2020-as amerikai választásokról: No comment!
A Nemzeti Védelmi Szolgálat nemzetközi kibervédelmi konferenciát hívott össze október 4–5. között. Ezen az eseményen először ültek asztalhoz kilenc európai ország, az Europol, az FBI kibervédelmi szakértői, valamint a magyar bűnüldözési szervek és a legnagyobb hazai bankok képviselői. A "Csalások a kibertérben" elnevezésű konferenciát a társhatóságok együttműködése, a határokon átnyúló online csalások elleni fellépés hatékonyságának fokozása érdekében hívták össze a szervezők. Bár maga a konferencia zártkörű volt, stábunknak sikerült interjút készítenie Chance Adam különleges ügynökkel. Az FBI munkatársával arról beszélgettünk, hogy milyen élete is van egy különleges ügynöknek, hogyan kezelik a kiberbűnözést az USA-ban, illetve, hogy tapasztaltak-e szabálytalanságokat a 2020-as amerikai választások során. Részletek a videóban! Bevált a digitális detox a diákoknál! (Videó)