Magyar Péter, a "The Man", aki a lopási ügy felmerülése után a mentelmi joga mögé bújik
Magyar Péter, bár magát csak "The Man", azaz "a férfi" jelzővel emlegeti, de úgy tűnik mégsincs elég vér ott ahol egyébként kellene. Amíg nem volt rendőrségi ügye, addig azzal kampányolt, hogy elvenné a politikusok mentelmi jogát, de most, hogy lopás miatt eljárás van ellene már két kézzel kapaszkodik a politikusok kiváltságaként emlegetett jogba. Az Ötkert nevű szórakozóhelyen ugyanis megütött a nyáron egy férfit és ellopta a telefonját, majd a Dunába hajította, amiért most a Legfőbb Ügyészség a mentelmi jogának felfüggesztését inditványozta. Szorul a hurok és barnul a nadrág, meglátjuk, hogy a férfi, aki csak női újságírókkal mer szájalni ebből hogyan mászik ki. Aláírásgyűjtésbe kezdtek a "Nélküledet" megszólaltató zenélő út ellen
Aláírásgyűjtésbe kezdett Petrik Zsolt, Lőrinc önkormányzati képviselője annak érdekében, hogy szüntessék meg a nemrégiben kialakított zenélő utat Heves megyében a 21-es főúton. Az 550 méter hosszú akusztikus szakasz állítólag túl hangos, zavarja a környéken lakókat és közbiztonsági veszélyt is jelent - állítja Petrik, aki lakók leveleire hivatkozva indította el a tiltakozó akciót. Magyar Péter legalább ebben a hat dologban nem mond igazat
Állítja a Nézőpont Intézet. Össze is gyűjtötték, miben hazudik, ferdít a baloldal új messiása. A kutatóközpont felsorolása az államadósság, a külföldön élő magyarok száma, a reálbér, az élelmiszer-infláció és a gazdaság kérdésköreit érinti. A hat pont a következő:
Biden döntött: az USA további 5 és fél milliárd dollárral támogatja az ukrajnai háborút
Az Egyesült Államok 5,5 milliárd dollárt tesz elérhetővé katonai támogatásként az amerikai készletekből való lehívással Ukrajna számára a Biden-kormányzat hivatali idejének lezárásáig - közölte Joe Biden elnök csütörtökön, mielőtt a washingtoni Fehér Házban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt. Joe Biden közleménye szerint az 5,5 milliárd dollár (mintegy 1700 milliárd forint) az amerikai Kongresszus által korábban megszavazott keret teljes felhasználását jelenti. Korrupciós vádak miatt bűneljárás indult New York polgármestere ellen
Külföldről származó megvesztegetés miatt emeltek vádat Eric Adams, New York polgármestere ellen csütörtökön, ami hivatalban lévő polgármesterrel még nem történt meg a nagyváros történetében. A szövetségi ügyészség által nyilvánosságra hozott vádirat 5 pontban foglalja össze a polgármester által elkövetett törvénysértéseket. Többi között megállapítja, hogy a demokrata párti politikus 2014 óta fogadott el juttatásokat, a többi között nagy értékű utazásokat török üzletemberektől, ingyenes vagy kedvezményes repülőjegyeket, szállást és ellátást, amikor Brooklyn városrész vezetője volt. Szijjártó Péter a nagyhatalmak közötti tárgyalások előmozdítását kérte az ENSZ-főtitkárától
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra kérte fel helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban António Guterres ENSZ-főtitkárt, hogy járjon közbe annak érdekében, hogy végre tárgyaljon egymással az Egyesült Államok és Oroszország. Magyar Péter budapesti ügyekben hőbörög pedig be sem ül a közgyűlésbe (VIDEÓ)
Magyar Péter annak ellenére, hogy nem ül be a Közgyűlésbe, hőbörögve három interjút is adott Budapestről, bár egyikben sem beszélt túl sokat a fővárosról -mondta el videójában Szentkirályi Alexandra.
Szijjártó Péter: Fehéroroszország mindig is megbízható partner volt a kőolajtranzitban
Fehéroroszország mindig megbízható partner volt a kőolajtranzitban, az országon keresztüli szállítások soha nem ütköztek semmilyen problémába - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban. Kövér László: a Kínával való együttműködés nem veszély, hanem lehetőség
A Kínával való kapcsolatok kiszélesítése, együttműködésünk elmélyítése nem veszély, hanem lehetőség, amelynek sikeres kiaknázása mindkét ország fejlődését szolgálja - mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön, a Kínai Népköztársaság megalakulása, valamint Kína és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételének 75. évfordulója alkalmából rendezett fogadáson, Budapesten. Matteo Salvini szerint az európai patrióták bővülni, a néppártiak és a szocialisták szakadni fognak
A Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport bővülni fog újabb pártok belépésével, miközben az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták Pártja számos témában nem fog egyetérteni - hangoztatta Matteo Salvini, a Liga olasz párt vezetője külföldi tudósítóknak adott csütörtöki sajtótájékoztatóján. Gulyás Gergely: Vitnyéden semmilyen menekülttábor nem lesz
Vitnyéden semmilyen menekülttábor nem lesz, a kormánynak semmilyen ilyen terve nincs - jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön az MTI-nek telefonon nyilatkozva. Magyar Péter testvére online portált alapít
Magyar Márton új, hamarosan startoló online termékét egyelőre Kontroll TV munkacímen emlegetik. Magyar Márton idén tavasszal még Magyar Péter sajtózásában vett részt és az Indamediánál volt állományban, valamint a Tisza Párt mellett a Jobbiknál is felbukkant. Korábban a HírTV-nél is tevékenykedett. Szijjártó Péter: Magyarország kiváló példa a különböző nemzetiségek és vallások békés együttélésére
Magyarország kiváló példa a különböző nemzetiségek és vallások békés együttélésére, ez azonban nem mindenhol adott, ezért az ENSZ-nek is feladata ennek elősegítése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban. Szijjártó Péter a közvetítés fontosságáról és az energiabiztonságról is egyeztet katari és török kollégájával
A fegyveres konfliktusokban való közvetítés fontosságáról és Magyarország energiabiztonságáról is egyeztetni fog katari és török kollégájával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban az ENSZ Közgyűlésén. Nem működik a kampányfogásként beharangozott Karácsony-féle lakásügynökség
Három lakás, ennyit ért el Karácsony lakásügynöksége fél év alatt – jelentette ki Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalára feltöltött videóban. A Fidesz budapesti elnöke szerint a fővárosnak nagy szüksége lenne egy olyan megoldásra, ami valóban képes kezelni a lakhatási problémákat. Drogkutató Intézet: ezért kell felülvizsgálni a fővárosi drogstratégiát
Tavaly évvégén elfogadták a nemzetközi, egyébként nyugaton megbukott, drogliberalizációs trendeket tartalmazó fővárosi drogstratégiát. Ideológiailag fertőzött, tudományosan nem alátámasztott program. Tiszta tűket biztosítanának a drogfogyasztóknak és elkülönített drogozó szobákat biztosítanának a bulikon. Az új közgyűlésnek azonban lehetősége van visszavonni azt, így októberben kiderülhet, hogy az új, jellemzően Tisza Pártos képviselők folytatják-e a Gyurcsányék által elindított drogpárti politikát Az egész mögött egy külföldről finanszírozott hazai drogaktivista hálózat sejlik fel, amely bekebelezte a fővárosi baloldalt is. Elemzésünkben bemutatjuk a karácsony-féle fővárosi drogcsapat legfontosabb szereplőit, illetve felhívjuk a figyelmet a szakmai visszáságokra. Elhunyt Jelenits István piarista szerzetes
Elhunyt Jelenits István piarista szerzetes, Széchenyi-díjas teológus, a katolikus oktatás újjászervezője, a Corvin-lánc kitüntetettje, nyugalmazott gimnáziumi, főiskolai és egyetemi tanár - tudatta a Piarista Rend Magyar Tartománya csütörtökön a honlapján. Kreml: a barátságtalan országoknak szánt jelzés az orosz nukleáris doktrína módosítása
A barátságtalan országoknak szánt jelzés Oroszország nukleáris doktrínájának módosítása - jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.