Az egészen a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál – Kószáló Ladikpisztoly S01E28
Az ávós unokák és impexes gyerekek mindig panaszkodni kezdenek, ha apákésfiúkozunk, úgyhogy most anyákéslányokozunk. Az alapjogi EU-ügynökség igazgatója szerint Magyarország közel jár ahhoz a ponthoz, ahonnan már "nem lehet visszafordulni"
Pozitívnak minősítette Sirpa Rautio, az Európai Unió (EU) Alapjogi Ügynökségének (FRA) igazgatója azt a bejelentést, hogy az Országgyűlés nem szavaz nyár előtt az átláthatósági törvényről. Nyomozás indulhat a BKK-leállás miatt, akár három évébe is kerülhet Karácsonynak a közlekedési káosz
Nyomozás indulhat Karácsony Gergely döntése miatt, miután utasítására pénteken tíz percre leállt Budapesten a tömegközlekedés miután Tényi István közérdekű üzem működésének megzavarása vétség miatt tett feljelentést.
Norvégiában szokatlan törvényt hoztak! – Mostantól bűncselekmény a beleegyezés nélküli szex
Norvégiában pénteken parlamenti döntéssel megszigorították a nemi erőszakkal kapcsolatos törvényeket, bűncselekménynek minősítve a kifejezett beleegyezés nélküli szexuális együttlétet. Ilyen a francia abszurd: a hatóság szerint szerbek Oroszország érdekében rongálják a zsidó emlékhelyeket Párizsban
Őrizetbe vettek egy embert, aki pénteken a Párizshoz közeli Neuilly-sur-Seine-ben egy székkel megtámadott egy rabbit - közölte a francia rendőrség az AFP hírügynökséggel. A rabbit előző héten három részeg verte meg. Gyurcsány, a szent ember végleg elköszönt: ő csak próbált sokat adni a hazájának, vagyonát nem gyarapította, és nem haragszik senkire
Hihetetlen jó lesz itt minden - mondja Gyurcsány Ferenc, aki szerint "Klára alkalmas ember. Kitűnő hazafi, kiváló elnöke lesz a DK-nak. Nagyszerű vezetője lehetne az országnak. Sok sikert kívánok neki!" Mi azonban nem egészen így gondoljuk, tudva, hogy az Apró-klán és Gyurcsány Ferenc mennyi bűnért felelős, amelyet a saját népük ellen követtek el. Bármilyen valós, vagy taktikai okokból vonult háttérbe Gyurcsány, ezt a (vélhetően nem utolsó) hazugságát sem hisszük el. Magyar rendőrök felügyelik a csíksomlyói zarándokok biztonságát
A csíksomlyói búcsú rendőri biztosításában 2025. június 6. és 9. között a magyar rendőrség is segíti a román társszervek munkáját - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken.
Két kézzel tépik az orosz nukleáris medve bajszát az ukránok - Két orosz reptérre csaptak le ismét az ukrán drónok
Az ukrán erők sikeres csapást mértek péntekre virradóan két olyan orosz repülőtérre a szaratovi és rjazanyi régióban, amelyen az orosz légierő állomásozik, valamint más fontos katonai létesítményekre - közölte az ukrán vezérkar a Facebookon. Külső ingerekkel befolyásolható a viselkedés, neurobiológiai folyamatok és a személyiség is! - Morál Hal Melindával és Szász Máté biológussal
Mit tanulunk az online térből és hogyan fejlődik a baba, ha az anyuka a mellkasára teszi? Egyáltalán hol ér össze ez a két merőben eltérőnek tűnő folyamat? A 25-35 éves korosztályt szexuális aktus gyakoriságban lekörözi a saját nagypapája. Továbbá morális kérdésekről krízishelyzetekben, az emberi létről és a jóllét sivárságáról is szót ejt a Morál aktuális adásában Hal Melinda és Szász Máté, biológus. Szijjártó Péter: a gazdasági semlegesség stratégiája óriási rekordokat eredményezett Magyarországon
A kormány gazdasági semlegességi stratégiájának nyomán hatalmas befektetési és foglalkoztatottsági rekordok dőlnek sorra Magyarországon, ami mutatja, hogy miért lenne hiba a világ újbóli blokkosodása - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Genfben. Nacsa Lőrinc: 332 millió forint gyorssegély érkezik Székelyföldre
Háromszázharminckét millió forint sorssegély érkezik Székelyföldre a parajdi katasztrofális helyzet kezelésére - közölte a nemzetpolitikáért felelős államtitkár a közösségi oldalán közzétett videójában. A genetikus Falus András a biológia tagadására venné rá az MTA-t, aláírást gyűjt, hogy az ember nem csak férfi és nő lehet
Falus András akadémikus, genetikus és immunológus nem nyugszik, most ideológiai állásfoglalást akar elfogadtatni az MTA biológiai osztályával az Alaptörvény 15. módosításával kapcsolatban, miszerint az ember férfi és nő, és nincs más nem - írja a Mandiner. Ugyanakkor Falus nézeteit több szakember sem osztja, ők azt állítják: az interszex emberek nem alkotnak harmadik nemet. Nincs ugyanis harmadik fajta reprodukciós rendszer. Itt a Polbeat nagy antifa-széljobb vitája (VIDEÓ)
Varga “Nefelejcs” Gergő, aki a marxista Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, az R56 Sörözőben. A mérkőzésvezető Kertész Dávid volt. Agynélküli főpolgármester? - A Magyar Autóklub figyelmeztet, Karácsony közlekedési hisztije konkrétan balesetveszélyes
A Magyar Autóklub pénteki közleményében hangsúlyozza, elfogadhatatlan, hogy a Fővárosi Önkormányzat politikai haszonszerzés céljából Magyarország fővárosának közlekedését ellehetetleníti. Úgy vélik, a Főváros tömegközlekedésének leállítása nagy eséllyel Budapest teljes közlekedésének megbénulását okozza, és egyértelműen balesetveszélyes szituációkat teremt. Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz Erdélybe
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban - tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t. Trianon megcsúfolása után szabadon: Karácsony már a Pride-dal azonosítja a magyarok "önbecsülését"
Karácsony Gergely, amilyen gyorsan csak lehetett elfelejtette Trianon emlékét, és két nappal korábbi posztjában beharangozottaknak megfelelően, amelyben összemosta nemzeti tragédiánkat és az ő "színes" Budapestjének "gyötrelmével", a szivárványos zászló Városházára történő kitűzésével tett hitet a "szabadság" mellett. Hisz a magyar zászló már a múlté, avítt és ódivatú, nem illik bele a fővárosi vezető "kulturálisan" is gazdag univerzumába. Karácsony budapesti önkormányzata egy lakosra vetítve alig több mint fele annyi szolidaritási hozzájárulást fizet, mint például a győriek
Kinek mit intézett a (fő)polgármestere… Karácsony hisztije helyett nézzük a valóságot, Győr, Székesfehérvár, de még Kecskemét is több szolidaritási hozzájárulást fizet be egy főre vetítve, mint Budapest. Ott valahogy mégsem áll le a tömegközlekedés, és nem okolják minden nehézségükért a kormányt. A közteherviselés mértékét lehet vitatni a megfelelő fórumokon, de a befizetését megtagadni nem. Jól láthatóan ezt az országban egyedül Karácsony Gergely nem érti meg, de biztos a többiekkel van a baj. – írja Nagy János a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a Facebook oldalán. Emléktáblát avattak a tavaly elhunyt Potápi Árpád János tiszteletére és emlékére Csíksomlyón
Emléktáblát avattak a tavaly elhunyt nemzetpolitikai államtitkárnak, Potápi Árpád Jánosnak a csíksomlyói Fodor-ház udvarán. Az esemény az államtitkár családja által alapított Potápi Árpád János Alapítvány a Magyar Nemzetért hivatalos eseménye volt, amelyen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is beszédet mondott.